Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van

Nagy dobásra készül a Journey

Jó ideje forr a levegő az aor-sztárcsapat körül. Két évvel ezelőtt váratlanul megváltak Steve Augeri énekestől, majd a szakma és a rajongók legnagyobb döbbenetére a helyére szerződtetett és gyorsan kedvenccé vált Jeff Scott Soto-nak is kurtán-furcsán kiadták az útját. Az év elején aztán gőzerővel beindult a Journey, ismét nagy dobásra készül.

A dallamos rock egyik legfontosabb zenekara, a már minden létező babért learatott kivételes társaság tulajdonképpen máig nem tudta kiheverni káprázatos énekesének távozását. Pedig nem ma történt. Steve Perry a ’87-es leállás utáni ’95-ös reunion alkalmából még odaállt a mikrofon mögé és felénekelte a nagy sikert aratott visszatérő albumot, a Trial by Fire-t, ám néhány promóciós fellépésen túl nem kívánt az együttes szolgálatában maradni.

Két évnek kellett eltelnie, mire Steve Augeri személyében sikerült megtalálni a megfelelő helyettest. A helyettes szón van a hangsúly, hiszen Neal Schon nem is titkoltan kizárólag Perry-hangú frontemberben gondolkodott. Nem véletlen, hogy az ezt megelőző leállás alatt a Journey tagsága adott is néhány koncertet a Perry hangját kísértetiesen megidéző Storm énekes, Kevin Chalfant-tal közösen.

Augeri nem csupán nagyszerű vokalista, de nagyszerű arc is, a harmónikus munka két albumot és egy dvd-t eredményezett. 2006-ban azonban egy turné kellős közepén beütött a ménkű: Steve torka nem bírta a folyamatos terhelést. A banda először csak helyettesítésre kérte fel a megaénekes Jeff Scott Soto-t – aki egyébiránt gyerekkora óta Journey-rajongó -, ám a beugróval aratott bombasiker után úgy döntöttek, hogy Steve mehet, Jeff maradhat.

Koncert követett koncertet, a szakma és a közönség egyaránt az egekbe emelte a lehengerlő teljesítményt nyújtó új énekest. Mindenki a gárda megújulásáról beszélt, mikor a turné utáni napokban ismét váratlan bejelentést tettek az aor-királyok: munkáját megköszönve búcsút intettek Soto-nak.

A kurta-furcsa kirúgás valódi oka a mai napig nem derült ki. Pihenőre vonultak az öreg rókák, majd kisvártatva ismét meglepetéssel rukkoltak elő: megvan az új frontember! A teljes ismeretlenség homályából emeltek ki egy filippínói fiatalembert, bizonyos Arnel Pineda-t.

Mint kiderült, a srác rock klasszikusokat adott elő szórakozóhelyeken fellépő együttesével. A YouTube-on számtalan nótát, köztük több Journey-örökzöldet is meg lehet nézni az előadásában. Szó se róla, átkozottul jó hangja van a fickónak. Aligha kell mondani: tiszta Steve Perry!

Év elejétől régen látott lelkesedéssel és tempóban dolgozik a csapat. Röpke hetek alatt rögzítették – régi producerük, Kevin Shirley irányításával – a Revelations címmel ellátott stúdióalbumot. Koncerten is bemutatkoztak, Las Vegas-ban és egy Chile-i fesztiválon is a publikum elé álltak – megújult műsoruk elsöprő sikert aratott.

Hogy nagy dobásra készül a Journey, mi sem bizonyítja jobban: a június 3-án megjelenő album több verzióban is kapható lesz. Lesz egy három darabos csomag: egy cédé a 11 új dallal, egy cédé a régi slágerek új változatával és egy dvd az említett nevadai koncerttel. És útjára indul a világkörüli turné. Nem nehéz megjósolni, 2008 újra a Journey éve lehet.

(szilágyi)