Szólólemezéről éppenséggel nincs tudomásom, CD-n rögzített duó-muzsikálásáról igen, mégpedig (aligha véletlenül) a közel hasonló felfogásban alkotó Dresch Mihállyal társulva. (Az eredmény: hatalmas Mihályság!)
A kvartett játéka sem az a kimondott jazz-átlagos, hétköznapi módon zajló. Gondoljunk csak a 2016-ban napvilágot látott Polygon című Fonó-kiadványra, amelyen az európai jazz-berkekben őshonos Theodosii Spassov bolgár népi hangszeren (kaval) játszik, Lukács Miklós cimbalmozik és Dés András ütőzik.
A kedvenc (bizonyára nem kizárólag az enyém) mégis a pomázi hegyet körbe járó Meselia Hill (BMC, 2004) amit folk-jazz lemeznek is tekinthetünk, akár.
Egy másik albumán pedig „a két remix-király: Bartók és Kodály” (Amorf Ördögök) a kevesebbszer emlegetett utóbbinak állít emléket (Hommage Á Kodály – BMC 2009) – hogy csak kiragadott példákat említsek.
Hozzájuk képest az írás tárgyát képező (2016-ban kiadott) Be By Me Tonight / Gyere hozzám estére című majdhogynem mainstream jazz-alkotásnak minősíthető, köszönhetően a dallamhangszerek megszólaltatása stílusának. A zenekarvezető itt elsősorban (anélkül, hogy saját szerepéről megfeledkezne) az 1990-es születésű zongorista Tálas Áront hozza kihagyhatatlan helyzetbe. (Naná. Mért éppen a jazzben léteznének generációs különbségek – ha léteznek egyáltalán?) Pozitív, hogy free-közeli módon megszólaltatott ritmushangszereket hallhatunk ezek alatt, mellett, Horváth Balázs (bőgő) és Baló István (dobok) jóvoltából. (Utóbbi hangszerek magyar műhelyben készültek, emiatt is érdemes ráfigyelni.)
A bensőséges hangulatú, tempójában és építkezésében lassú címadó szerzemény szeretet- és méltóságteljes töltésű.
A Bujdosó sajátos, izgalmas vibrálása alapos és önkéntelen odafigyelést vált ki, de azzal leginkább a hallgató jár jól. Ha egyetlen darabot kellene kiragadni az album egészének bemutatása okán, aligha választanék mást.
A meditatív hatású „Az utolsó kérdés” nem a lemezanyag végén szólal meg, és ez így van rendjén, hiszen a sajátunkét is bőven ráérünk feltenni.
A Gyerünk! Nem több, mint másfél perces tempós dob-centrikus szösszenet, de nem is kevesebb.
A kissé komolykodó Epigramma Tálas Áron szerzeménye, amelyben persze mindegyik zenekari tag könnyedén megtalálja a saját helyét, de a zongorista vezető szerepéhez ezúttal nem férhet kétség.
A Szélárnyékban kicsi madár mondhatni, a ritmusszekció jutalomjátéka, amivel persze hogy keveset mondtam.
A Hála a dallamhangszeres művészek közös szerzeménye: rövid zongora - basszusklarinét duó.
A Gyángyi címe épp oly talányos, mint a megszólaló muzsika maga, de ennek (is) csak örülhetünk.
Már megint ezek a tündérek – kár, hogy mindössze szűk másfél percig teszik a dolgukat, de ha eddig bírták erővel és tilinkóval, mit tehetünk.
Sebaj Rózsám – vigasztalódom együtt a zenekarral, az elején már-már táncolható, később pedig alaposan széttördelt dallamsorral, de épp ez csillogtatja meg Tálas Áron tehetségét a maga valóságában. Sokat fogunk még erről a srácról hallani. Bizony!
A tizenegyedik szerzemény címe egyszerűen: Kosztka. A festő-géniusz emlékére készült darab telitalálat – távoli tájak hívásának, hangulatának sors-szerű, mégis ember-közeli megidézéséhez.
Valami összegzésféle kellene még? Legyen, de egészen rövidre szabva. Borbély Mihály új együttesének muzsikája nagyságrendekkel több és értékesebb annál, mint hogy kellemes esti hallgatni valóként tartsuk számon, ha csak élőben nem, valamelyik jazz-klubban.