Egyetlen muzikálisan összetett mondatban elregéljük az újabb gitárhősi gyilkosságot (bónusszal is szolgálva).

Töredelmesen bevallom, elfogult vagyok: kedvelem a Góbét, mert alapjában véve azt teszi, amit én, rendszerint. Értsd: kilóg a sorból. Felfelé? Lefelé? 

Nagy szellem-testvérek ha találkoznak, az bizony maradandó nyomot hagy maga után, és nem akármilyet! Igen, jól sejted. 

Nem várok lelkes, egyetértő bólogatásokat, mégis kijelentem: napjaink blues legfőbb istenasszonya számomra nem más, mint Beth Hart, és nem az idei Blues Blast Music Awards kategória-győzelem bezsebelése okán. 

„Az A.M.D. zenekart az énekes Sotár (Ferenczy Tibor - RIP) és a dobos Kiskovács alapította 1987 nyarán, a mára már kultikussá váló első magyar hardcore együttes, a Marina Revue és az akkoriban megjelenő külföldi hardcore zenekarok hatására.” 

Kis magyar hardcore időutazásra invitállak titeket! A nyolcvanas évek közepe - vége tájékára száll vissza az időgép, a műfaj hőskorába, a fellelt eredményeket pedig válogatáson, (utóbb) CD formátumban szállítva.

A német jazz-zongorista, Hans Lüdemann nevét fedezve fel egy-egy lemezborítón, mindenre számíthatunk, csak a mainstream viszonylagos nyugalmára hajazó érzésvilágot kifejező jazzmuzsikára nem. 

Nincs már több akadály, nincs többé mit keresztbe tenni. A szerzői jogdíjak lejáratával Bartók szelleme végérvényesen kiszabadult a „jazz” feliratot viselő palackból (is). 

Egyre pontosabban kitapintható, ergo: diagnosztizálható, hogy az emberi testre nem, csupán a lélekre ható Bartók-vírus ütötte fel a fejét a magyar jazz-szcéna kevéssé immunis egyedei között. 

Gyerünk hát, indulás, kalandra fel! Lépjünk rá arra a biztonságosnak tetsző virtuális (lélek-)ösvényre, amelyet Gabreal (újabban: a Gabreal Sonds) felfedezésre kínál nekünk!