Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem mindig is vonzottak a zenei újdonságok, ínyencségek. A próbálkozás bátorsága önmagában pontokat ér nálam, kivált, ha az eredmény nem zsákutcába torkolló, senkit nem érdeklő, alapból bukásra ítéltetett!

Amennyire képes vagyok átlátni a helyzetet, a jazz-sztenderdek mai fogadtatása az alábbi pólusok közé tehető. 

Az egyik hazai kiadó, a BMC Records működése során bevett gyakorlatnak számít, hogy külföldi muzsikusok itthon készült felvételeit publikálja.

Határokat feszegetni: fontos, sőt szükséges művelet! 

A 2016-ban megjelent Dresch Quartet-lemez (Tördelős) kapcsán az alábbi magvas eszmefuttatást bírtam tenni...

Elfogadva az ún. városi folkmuzsika fogalmának létezését (amelyet ma világzenének nevezünk), evidens a roma vonulatának kibontakozása is.

Végre egy lemezanyag, amelyet elmarasztalás helyett dicsérni szabad és kell is az eklektikus volta miatt. No nem azért, mert ez a tulajdonság lenne a Nana Vortex debütáló albumának a koncepciója.

Nem hittem, hogy Kollár-Klemencz László bármely munkáját komolyan fogom venni valaha. Miután azonban már ő is komolyan veszi önmagát - a zenekarokkal fémjelzett korszakához képest mindenképp - egyszerűen, nem lehetett más választásom. 

Ha egy kamarazenekar nyitott az Epicával való kooperációra (komolyra fordítva ezzel a szimfonikus metál műfaját), akkor egyéb váratlanságokra is képes, ha kell, úttörő-szerepet vállalva.

„Sorcsere” a zenekarban, mint a jégkorongban (a kapus pályán marad), énekesnő-váltással tetézve. Az eredmény? 20. helyezés a márciusi nemzetközi világzenei világranglistán! Mindez önmagáért beszél.