Ma 2017. november 18. szombat, Jenő napja van

Yves Robert Trio: Inspired

Hallottatok már jazztriót harsonás zenekarvezetővel súlyosbítva? (Nos, idáig én sem. Ebből is látszik, hogy nem kifejezetten naprakész a kapcsolatom a francia jazz-zel, de igyekszem pótolni, ami pótolható – ha másként nem, hát hazai kiadvány segítségével.)

Az említett hangszer ugye rendszerint fúvós kórusban szólal meg, rendszerint más stílusú muzsikákban. Ezúttal azonban egyértelműen szólisztikus szerepet vállal – messze átlag feletti technikai tudással, mi több: virtuozitással felvértezve! Olykor az experimentális jazz kereteit feszegetve, máskor a kortárs muzsika világához közelítve, jó néhány avantgarde fordulattal élve. Az egész váltakozó arányban kevert, csakúgy, mint a társak közötti leosztás, egy-egy szám vonatkozásában.

A trió felállása azonban állandónak tekinthető – szinte évtizedes múltat tudva maguk mögött (Yves Robert – harsona, Bruno Chevillon - nagybőgő, Cyril Atef – dob). Mindez rutint és összeszokottságot feltételez – okkal és joggal. Nos, ennyi elegendő is lenne egy-egy átlagos előadás abszolválásához. Ilyeneket azonban nem szokás publikálni. Ezek után azt hiszem világos, hová szeretnék kilyukadni, hiszen ez a Budapesten rögzített koncert a legkevésbé sem bizonyult átlagosnak. Átjön a felvételen a muzsikusok feldobódott állapota. Valami dög a muzsikálásban, valami plusz, valami rejtélyes inspirációs forrás. Mi lehetett az utóbbi? Az új környezet, a számukra idegen ország, esetleg a város varázsa? A jazz-barát közönség? A szép magyar borok netán? Mindegy is. Bizonyos azonban, hogy valami történésnek lennie kellett, másként aligha sikerülhetett volna ennyire parádésan az az este.

Már a felütés K.O. (kiütés). Rögtön az első darabban (ami a címe után ítélve egyveleg) felforrósodik a levegő. És, a szokatlan vibrálás fokozódó, élvezetes pörgésbe megy át. A Ben dans sa peau-ban a lírai énjük tárul fel, de csak fél szám erejéig, mert a szédítő forgás ezúttal is beindul. Az experimentális-avantgarde Expirine a kortárs muzsika felé is közelít, kihagyhatatlan helyzetbe hozva a ritmusszekciót. Ritkán hallható kombinációkkal építkezik ez a kompozíció! Az újabb egyveleg tempója végig belassult (de nem lírai), ám az unalom kizárt, hiszen hatalmas kohézió, belső feszültség préseli össze ezt a darabot (is). A lemezanyag felénél a váratlan megoldásokkal teli szám címe (Brain Wave) önmagáért beszél.

A Before the Bliss alighanem a szédületes bőgő-játékról marad emlékezetes – elsősorban, de itt is felvillan a trió valamennyi erénye. A darab folytatásának tekinthető tempós, afro-beütésű Between the Bliss and Me tovább gazdagítja a trió eddig feltárt, a legkevésbé sem szegényes kelléktárát, csakúgy, mint az egyre gyorsuló, néhol mégis békésen megpihenő Ideas through Running. Ami a soron következő Insperiment-et illeti: már-már elhiszed, hogy érzelmesek is tudnak lenni ezek a régóta fiatal zenész-emberek, aztán rájössz, hogy a prológ újabb ürügy a sokoldalúságuk alátámasztásához. Észre sem veszed, úgy közelít a lemezhallgatás vége a több mint tízperces Cahutchuca-val. A záró szerzemény már nem szolgál további újdonsággal az addig hallottakhoz képest, hanem mintegy összefoglalja mindazt, amit az Yves Robert Trio muzsikájáról tudni érdemes.

Amit viszont még érdemes lett volna, az egy magyar nyelvű ismertető a CD belső borítójában, de amint elnézem a BMC külföldi zenészek alkotta kiadványait, látom, hogy a kiadó konzekvens ebben a tekintetben. Ilyenkor szinte kizárólagosan a külpiac számára termel.

A nyitott, újdonságokat kedvelő és befogadó magyar jazz-kedvelők számára marad az ilyen jellegű ismertető, mint ez. Nos, nekik ajánlom Yves Robertéket, mégpedig tiszta szívből. És, kvázi kötelező jelleggel, ami a CD meghallgatását és/vagy begyűjtését illeti. Ígérem, nem fognak csalódni!

- olasz -