Amely kicsit pajkos és bohókás, kicsit morcos, kicsit kiismerhetetlen… szóval hamisítatlan Pulcinella! Közben a kortárs muzsika és a jazz játszik laza kiszorítósdit, de azért remekül elvannak egymással.
Akár egyetlen számon belül is, az elején például, amit felfoghatunk úgy is, hogy a kezdeti percek zenéje az izgalmak sorában szintetizálódik a végéhez érve. Ráhangolódásnak egyáltalán nem rossz!
Így aztán egy kvázi repetitív kihívás nem csak hogy elnézhető, de simán belefér nálam (She liked summer), lassan kibontakozó, lüktető dallamsorral, majd felfokozódó tempóval a folytatásban. Nagy vonalakban a Melchizedec is ugyanezt a receptet követi, csakhogy a ritmusszekció felerősítésével még boszorkányosabb katyvaszt főznek ki. A címadó szám a misztikum maga – a fentebb leírt zenei keretek között, illetve azok hatása alatt. És az emberi lélekkel a zenekar is elszáll kicsit. Megfejtetetlen viszont, hová kerül végül az a bizonyos ¾ uncia a halandóból, de talán mindenkinek így jobb…
5/8-os kvázi balkáni ostinato-ból kinövő, valóságos táncra kevéssé hívó valcer a Devant ta porte. De mit számít, ha perdülhetünk vele mégis – lélekben? Jólesik utána az All bets are off változatos elszállásain élvezkedni. Annál is inkább, mert azt a szépen felépített, alapjában véve repetitív 5/4-es Melatonin követi, csakhogy meglegyen az eddig szinte megszokott furcsa egyensúly.
A lemezanyagot záró Shadow girl pedig mindegy levezeti azokat a felgyülemlett energiákat, amelyek itt-ott netán feleslegesen képződtek volna.
Ezzel együtt – a nem hétköznapi fajsúlyú és intenzitású muzsikán túlmenően – olyan, kiváló csapatmunkáról van alkalmam számot adni, amelyre csak kevesen képesek efféle közegben.
Aligha véletlen, hogy a CD megjelenésének támogatásából részt vállalt a Francia Intézet. Nos, ha valami, ez tiszta üzlet, amelynek minden résztvevője jól jár! Valljuk be: mégis, mi hallgatók jövünk ki belőle legjobban, mert így olyan felfogásban készült értékes zeneanyag birtokába jutunk, amilyen ritkán terem errefelé...