A több évtizedes alkotómunka során (a nagy számok törvénye alapján) természetes, hogy készültek olyan dalok, amelyek egyik zenekar profiljába sem illettek. És ha már így alakult, Emil praktikusan az anyanyelvén (ami mint tudjuk, a bolgár) írt szövegeket rájuk. Szólóalbumról beszélhetünk tehát, amely régóta tervben van. Jellegnél fogva törvényszerű, hogy nem feltétlenül a zenekarai tagságából verbuválta a muzsikustársait hozzá.

A gitáros (a még számos hangszert kezelő, valamint a szólóénekes szerepét felvállaló Emil mellett) az a Karen Arutyunan, akit az örmény-orosz Deti Picasso meghatározó muzsikusaként ismertünk meg, és akit egy Meszecsinka-fotón láttam viszont legutóbb. Experimentális, bekategorizálhatatlan muzsikálása miatt kedveljük őt, de ezen a lemezen inkább a viszonylagosan konszolidált énjét hallhatjuk megnyilvánulni. A basszus-hangszereket Vajdovch Árpád kezeli. Három számban Belicza Noémi csellózik, kettőben Bakai Marcell hegedül. Az utolsó előtti darabban pedig Paizs Miklós (KÖ) is besegít. A többi hangszeres és vokalista bolgár, ha igaz, bár van gyanús név a muzsikusok népes listáján.

A muzsika pedig? Amint utaltam rá, sem a Korai Örömre, sem a Meszecsinkára nem hajaz. Az említett zenekarok hívei ne errefelé keressék a megoldás kulcsát. Jobban járnak, ha elfogadják Biljarski Emil eddig kevésbé ismert arcát, amelyik jelen esetben és helyzetben – saját definícióm, vagy ha úgy tetszik: bekategorizálásom szerint – a progresszív (de nem elektronikus alapú) popmuzsika felé fordul. Azon belül meglehetősen változatos a kép, és ő azt mind nagyon tudja – hogy az album címével játsszak valamicskét.

A legérdekesebb nóták közé veszem (a magam részéről) az önmagában is sokszínű RaggaSea-t, a nyárutó melegségét hitelesen árasztó August-ot. Tetszik az I will come close – annál is inkább, hiszen a vonósok jókorát dobnak rajta. Nem kevésbé a Blissful years címet viselő játékos, kvázi nagyzenekari, jól táncolható rockabilly. Megkedveltem a közel hétperces, szintén vonósokkal színezett, osszességében remekül hangszerelt Im dancing-ot is, és még sorolhatnám. Jaj, az egyetlen, már-már elszállós darabot, a Pure, towards the goal címűt nehogy kifelejtsem a kiemelendők sorából!

Szokatlan hangvételű, és pusztán ezért is, de nem csak ezért szeretni való lemezanyagot, nagyszerű munkát tarthatunk a kezünkben, végső soron. Biljarski Emil pedig tett már annyit a magyar könnyűzene felvirágoztatásáért, hogy szóló albumát is örömmel merjük kézbe venni, hogy a CD-t a helyére: a lejátszóba továbbíthassuk, mégpedig a lehető legtöbbször!