A lemezsorozat egyébként már megjelent 2007. és 2010. között sorra egymás után. Két pár (tematikusan rendezett) darabjáról írtam annak idején. A portált (jazzkutatas.eu) idegen kezek részben eltüntették a jazz iránt érdeklődni akarók szeme elől. (Igen szomorú, hogy a jazz néhány, ki tudja, ki által felkent „papja” az inkvizíció csuhájába bújt, és erre nem mentség, hogy az imént jelzett cikkem véletlenül megmaradt rajta.) Érdek-sérelem lenne a támadás oka? Nem hinném, hiszen egyfajta (nem népszerűtlen) rétegzene alaposan beszűkült magyar piacáról beszélünk, bár a szűkös pályázati pénzek elosztása végett nem zárható ki, hogy ez a tényező mégis bejátszik valamiképp. Makacs presztízs-harc? Igen, ez látszik a legvalószínűbbnek, de az ilyen mérvű eldurvulása érthetetlen számomra, ám tenni nem tudok ellene, közvetlenül legalábbis. Az eszköztáram kimerül az efféle írások publikálásában.
Konstatálva, hogy a tíz lemezanyag tematikusan rendezett. Így.
Magyar ragtime-ok több mint száz évvel ezelőttről, vagyis majdhogynem az amerikai ragtime-érával párhuzamosan? Igen! Itt a bizonyítékok hangzó sora, amely minden valószínűség szerint sűrű egymásutánban veri ki a biztosítékokat az ellentábor prominens tisztjeinél, akik alapból a saját füleiknek sem akarnak hinni (most talán kénytelenek lesznek). Elvégre egyetlen Scott Joplin-szerzeményt sem dolgoztak fel anno, hanem az adott korok lemezvásárlói igényeinek igyekeztek megfelelni (Okkal, tegyük hozzá gyorsan, a konkrétumokat ld. a bookletben.)
Netán az 1905 és 1912 között készült ((majdnem tucatnyi) ragtime-jellegű felvételtől vártak volna többet, amelyek az akkor divatos szórakoztatás szolgálatában álltak (miként Amerikában is) ahhoz képest, ahogyan ma hallgatunk jazzt? A válaszért hozzájuk kellene fordulni, ha lehetne: én csupán a kérdést fogalmazhatom meg.
A lemezanyag első periódusának előadói az alábbiak: Mária Terézia 32-es cs. és kir. gyalogezred zenekara, Farkas Vince cigányzenekara, Pintér Imre (ének), ifj. Berkes Béla cigányzenekara, Gramofon zenekar énekkel, Solti Hermin, Banda Marczi cigányzenekara, Király Ernő (ének) + ifj. Berkes Béla cigányzenekara, Ungarisches Zigeunerorchester, Gyárfás Dezső (ének), Ziegeuner-Kapelle Budapest.
Igen, katonazenekarok és cigányzenekarok vállalták a magyar ragtime úttörőinek szerepét, amelyek mellett (vagy velük közösen) kiemelten fontosnak bizonyultak az énekes produkciók, hiszen ezekre volt kereslet elsősorban.
A második etap azoké a magyar zeneszerzőké, akiknek a ragtime-kompozícióiból nem készült korabeli hangfelvétel, hanem kotta-formátumban maradtak fenn a műveik. Ezeket Vukán György játszotta fel – mesterien – 1992-ben, szólóban (zongorán természetesen). Lemezének legnagyobb érdeme (az értő interpretáláson túl) alighanem a legnívósabb ragtime-muzsikákat írt Székely Aladár felfedezése, akinek a további munkássága és életútja sajnos, az ismeretlenség homályába veszett. Két évvel később pedig a Bohém Ragtime Band keltette életre a kották tartalmát zenekari verzióban, sokáig hagyva azokat koncert-repertoáron. (A 2018.as Bohém Ragtime Fesztivál március 23. és 25. között kerül megrendezésre – Kecskeméten!)
A harmadik rész a „kortárs” ragtime-szerzeményekből és előadóktól válogat kiváló darabokat (Molnár Dixieland Band, Budapest Ragtime Band, Ittzés Tamás stb.)
Az utolsó, rövid blokkban a Németországban élő klarinétos, Dudás Lajos kifejezetten erre az alkalomra készített felvételeit hallhatjuk, szintén Székely Aladár szerzeményeiből.
Ezzel együtt örömmel nyugtázhatom, hogy ez a CD voltaképp ragtime-ritkaságok kivételes gyűjteménye, amely a mai jazzkedvelőket is jó eséllyel érintheti meg!
A magyar dixieland életvonala sajnos, nem maradt folytonos és egyenletesen felfelé ívelő a XX. században. Ráadásul, éppen a dixie-revival idején következett be a szakadás. Mindez politikai okokból történt persze, ami napjaink tágabban értelmezett könnyűzenei életét elnézve is megérthető, nem feltétlenül a jazzre gondolva. A „három t” (tiltás, tűrés, támogatás) burkoltabban ugyan, mint a szocializmusban, napjainkban is közre játszik. (Az írás tárgya miatt eltekintek a példák sorolásától.)
A korabeli történéseket a jelen CD jól reprezentálja, hiszen a dobos Orlay Jenőnek, ismertebb nevén Cheppynek Arthur Briggs együttesével 1927-ben és 1928-ban rögzített vérbő felvételeit csak 1958-ból követi az éra első dixieland-száma, a Körmendi együttestől. (A 2016-ban elhunyt zongorista, zeneszerző Körmendi Vilmos zenekaráról van szó.) 1959-ből való a Holéczy együttes Csak vidáman című darabja, amely csakúgy, mint az előbbi, a zenekarvezető szerzeménye.
A világraszóló karriert befutott, mindenki által ismert, a zenekarvezető 2015-ben bekövetkezett halálával megszűnt Benkó Dixieland Band e korongon hallható első felvétele 1974-ből való, tehát megint csak némi űrt tapasztalunk a magyar dixieland-felvételek készítését illetően. Tudjuk, hogy a szegedi Molnár Dixieland Band gyorsan felsorakozott Benkóék mögé, ezúttal mégis a zongorista, zenekarvezető (jazzkutató) Csányi Attila együttesei (Orient Dixieland Jazz Band és az Oldsmobil Dixieland Jazz Band) egy-egy kiadatlan felvételére csodálkozhatunk rá, amelyek a kilencvenes években készültek csakúgy, mint a Lucky Boys Dixieland Band ideválogatott száma.
A következő etapban (leszámítva a közbe ékelődő kecskeméti Little Jazz Bandét) három olyan felvételt élvezhetünk, amelyeken Louis Armstrong utolsó klarinétosa, a magyar származású Joe Murányi vendégeskedett különböző zenekaroknál.
Ezt követően arról győződhetünk meg, hogy bivalyerős a dixieland vidéki hátországa, szegedi, hódmezővásárhelyi és debreceni együttesek által reprezentálva azt.
A CD lemezanyagát Chappy neve mintegy keretbe foglalja, hiszen az ő egyik szerzeményét játssza a Hot Jazz Band, a korong hanganyagaihoz méltó nívón.
A magyar swing már a harmincas években eredt az amerikai nyomába (egyéb megoldás híján, olykor túlságosan is az ő mintáikat követve), olyan gyorsasággal, hogy rövid idő után utolérte azt. Bizonyítéka, hogy mindössze hat év terméséből készült első válogatás teljes CD-t töltött meg 1938 és 1943 között keletkezett változékony minőségű muzsikával. A korszak érdekessége, hogy jó néhány zenekari tag fordult meg zavartalanul más bandákban is, voltaképp a műfaj egészét segítve ezáltal.
A klarinétos Buttola Ede tánczenekara deFalla Tűztáncának swinges átiratával adta meg az alaphangulatot, hogy aztán jazz-standardra váltson. A Len Hughes zenekarába való „átmenetet” (csakúgy, mint a Parisien Grill Band-be) a zenekarvezető személyén kívül a kor másik klasszis dobosa, Weisz Árpád („Api”) biztosította. Érdekesség, hogy klasszikus zenekari átiratot (Liszt, illetve Flotow) mindkét együttes felvonultatott.
Az Anita Bestet kísérő Martiny Rhytm (sic!) Band-ben olyan, a kor jazz-sztárjainak számító muzsikusokat hallhatunk játszani, mint a bőgős Kurz Károly és a dobos Beamter Jenő „Bubi”.
A negyvenes évekbe lépve az akkorra komoly nemzetközi tapasztalatokra szert tett Chappy nemzetközi viszonylatban is jelentős saját együttesét ismerhetjük meg, ahol ő „csak” a vezető szerepét töltötte be.
A virtuóz hegedűs Radics Gábor, valamint a harmonikás Herrer Pál együttese is méltán sorolható a korszak nagyjai közé, ahogyan a Holéczy vokálnégyes is, az őket kísérő nagyzenekarokkal együtt.
A második CD anyaga ugyanott folytatódik időben, ahol az előző abbamaradt, és – nem meglepő módon – 1948-ben ér véget.
Amint az gyorsan kiderül, a negyvenes években is léteztek alkalmi zenekarok, amelyek néhány felvétel elkészítése erejéig álltak össze, és amelyek tagjainak kiléte kideríthetetlen. Nyilván, a muzsikus-egyéniségek kinevelésére ilyenkor nincs esély. Ilyen a nem túl bonyolult névre keresztelt Szimfonikus Jazz Zenekar, amelytől szintén Liszt-átiratot hallhatunk, amely egyszerre édeskés és jazzes. A két számmal később, szintén tőlük hallható Rimsky-Korsakov (a zeneszerző neve a korabeli írásmódot idézi) átdolgozás, a Hindu dal közelítőleg hasonló felfogásban készült. Az Annia Kellyt kísérő másik alkalmi együttesnek legalább néhány tagját ismerhetjük név szerint. Két felvételük közül az Alls Well sikerült karakteresebbre. A jazzre érettebb hangfekvéssel megáldott Ania Suli mögött gyakorlatilag ugyanez a formáció áll.
A big band-szerű Szabó-Quittner Tánczenekar legfőbb érdeme, hogy a később Franciaországban befutott gitárosunkat, Bacsik Eleket is hallhatjuk benne. Utánuk Vécsey Ernő egy zongoraszólóval, Tabányi Mihály pedig (természetesen) harmonika-szólóval ékesített jazzfelvétellel véteti észre magát.
Kérsz egy jazz-szendvicset? Két Chattanooga Choo-Choo verzió között Horváth Jenő jazz-triója a „húspogácsa”. Zádor Mária és a Columbia Tánczenekar felvételei talán visszalépést jelentenek, de csak az iméntiekhez képest.
A Martiny Sextett két felvétele – vitán felül – ízig-vérig jazz. A magam részéről az antológia legértékesebb darabjai közé sorolom azokat.
És, amikor a korszellem keze beteszi a lábát a magyar swing nem kifejezetten tükörsima vizébe, az valójában aligha lehet egyéb, mint az akkoriban (valamivel később még inkább) kötelezően repertoáron tartandó szovjet dalok könnyű kézzel „megjazzelt” verziói. Gyorsan gyorsan, tiszteletpéldányt Putyinnak ebből a lemezből, amíg nem késő!
Az On The Sunny Side Of The Street című jazz-standard Anita Best előadásában szintén a ma is élvezhető előadások közé tartozik, ami Ákos Stefi daláról (Szívügyem a könnyűzene) már nem feltétlenül mondható el.
Schenkelbach Fülöp, azaz Filu zenekarának két instrumentális darabja szép zárása a CD anyagának.
Az elmondottakon túl kiemelésre érdemes az a technikai történés is, hogy a „civilben” gitáros Szabó Sándor minden hangmérnöki tudását bevetve javította fel, tette tökéletesen élvezhetővé a XXI. század jazzkedvelői számára az „alaphangon” vélhetően egyenetlen minőségű archív felvételeket.
Az 5. számot viselő lemezről a hegedűst, zenekarvezetőt: Dajos Bélát ismerhetjük meg elsőként, a húszas években, Berlinben készült ragtime-felvételekről. Szintén Berlinben, 1927-ben rögzült egy, ma is igen izgalmasan ható szám Arthur Briggs nemzetközi zenekarával, amelynek dobosa akkor a legendás Chappy volt. A Two Jazzers néven Mocsányi Tibor és Lakos Tibor alkotta jazzvokál 1929-ből származó felvételen szállít számunkra érdekes perceket. Ugyanebben az évben a szaxofonos Buttola Ede magyar muzsikusokból álló zenekara (The Jolly Boys) Dánia fővárosában készített lemezt. A hegedűs Neufeld Ernő zenekarának New Yorki felvétele a harmincas évekbe léptet át. A Kardosch Singers a vokális jazz újabb keletű térhódítását mutatja. Ugyanerről szól, ám sokkal izgalmasabban egy norvég zenekar, amelyben Farkas Károly szaxofonozott. A sokoldalú muzsikus, Bujka Bertalan – Svájcban – ma is legenda. Hírnevét nem kevesebb, mint hat felvétellel igazolja itt! Oláh Laci jazzdobos – nem tévedés – a Szovjetunió magyarja volt. Zenekarának felvétele a II. világháború vége felé, Zsdanov kulturális rémuralma előtt, 1944. november 15-én készült Moszkvában. Ha hiszed, ha nem: vérbeli jazz! Chappy osztrák-magyar bandájának felvételei Bécsben készültek, 1946-ban. 1947-ből a dobos csodagyerek Víg Tommy jelentkezett ugyaninnen – kulcsszerepben! A bőgős Farkas Mihály nyugat-németországi All Stars felvétele igazi ritkaság. A sort a gitárosként, gitár- és gitár pick-up tervezőként, nem utolsósorban: tanárként elhíresült Zoller Attila zárja (sokak mellett Pat Metheny is mesterének vallja őt), 1955-ben, a frankfurti jazzfesztiválon készült felvételeivel. (Életrajz-írója ki más volna, mint az egész életét a magyar jazz kutatásának szentelő Simon Géza Gábor.)
Nem mintha az előző CD nem lenne eléggé izgalmas, de a 6. számú korong – stílusban és időben - mégis csak közelebb áll a mához. Ez is ott kezdődik, ahol az előző abbamaradt: 1955-ben Zoller Attilával, immár Kölnből és Münchenből. Farkas Mihály (semmi ijedelem: a bőgős, természetesen) szintén Münchenben bukkant fel 1955-ben, német muzsikusok társaságában. Hegedűsünket, Csányi Mátyást a Fatty George Band tagjaként hallhatjuk 1961-ből. A klarinétos zenekarvezető 1970-es bandájában pedig izgalmas, nem kifejezetten angolszász mintára készült rock-jazzt játszik Koszta Lukács, gitáron. A Németországban élő klarinétos, Dudás Lajos a további fúvós hangszereket megszólaltató Weissbach Bélával közös, 1976-ból való kiadatlan koncertfelvételeit bocsátotta a hanglemez-szerkesztő (Simon Géza Gábor) rendelkezésére. A finn-magyar jazz workshop felvétele Helsinkiben készült a szaxofonos Tony Lakatos, a zongorista Gárdonyi László és Deseő Csaba részvételével. A kitűnő hegedűs az egyik főszereplője egy zágrábi klubban 1990-ben rögzített számnak is. A halhatatlan bőgős, Pege Aladár Felsőpulyán (ami osztrák város, immár) duózott a dobos Rudi Stagerrel, 2002-ben. Végül, de nem utolsósorban: világjáró gitárosunk, Szabó Sándor az USA-ban, 2008-ban készült kiadatlan duó-felvételeit hozta haza.
Az igazi, nagy hiányzók: a két világklasszis gitáros, Bacsik Elek és a Santana-példakép Szabó Gábor Nyugaton készült felvételeinek megvásárlása minden bizonnyal komoly anyagi nehézségekbe ütközött volna. Sietve nyugtatok meg mindenkit: csak ezekről a korongokról hiányoznak, a sorozatból nem!
Amint azt Ittzés Tamás alapos kutatásai igazolják, a magyar (mi több: európai) klasszikus zeneszerzők közül – áttételesen persze, de Liszt Ferenc munkássága volt legnagyobb hatással az egyetemes jazzre, beleértve természetesen az amerikait is. Nem véletlen tehát, hogy az ő szerzeményeivel indul a lemez, szám szerint hattal.
Az első darab szinte modern: 1989-ben készült a zongorista Eugen Cicero által vezetett Trio előadásában (a bőgőnél Pege Aladárral) Paganini egyik Liszt-átirata. Kortalan, nagyszerű munka! És, újra kezdődnek a Szerelmi álmok Paul Whiteman zenekarának előadásában 1928-ból. Folytatódnak tizenegy évvel később, az énekesként elhíresült, itt „csupán” zongorista Nat King Cole triójának hatásos előadásával. Záródnak Spike Jones zenekarának 1945-ös meglehetősen, talán túlzottan is szabadon értelmezett, tempós vokális felvételével. Duke Ellington és zenekara viszont „szépen játszotta” az egyik Liszt-rapszódia jazzes átiratát. A felvétel 1934-ből maradt ránk, Ivie Anderson énekével. A Mazeppa duóban? Nem kérdés: a Németországba elszármazott magyar klarinétos, Dudás Lajos és gitáros társa, Philipp van Endert értő előadásában, immár 2003-ból.
Hubay Jenő 1931-ben és 1940-ben készült Hejre Kati-feldolgozásainak létezését csak jelezném inkább. Dudás Lajos németországi triójának 1990-es élő Mikrokosmos-feldolgozásában leginkább az a rejtély, hogyan kerülhette el a felvétel a nem épp a rugalmasságukról elhíresült, ezzel együtt igen éber Bartók-örökösök figyelmét? De hát elkerülte, és a különleges felvétel – immár szabadon, kötöttségek és anyagi kötelezettségek nélkül - ismét hozzáférhető!
Az első korong záró blokkját a kortárs magyar jazz-szerzők, valamint Kodály Zoltán munkái adják. Borbély Mihály és Binder Károly antológiára került szerzeményeit hallhatták már, akik Binder Károly kiadójának lemezeit ismerik. A nagyszerű gitáros, Juhász Gábor viszont 2015-ben készült kiadatlan, élő Bartók-feldolgozásait bocsátotta rendelkezésre – nyilván a jogdíjak lejáratát követően.
A második korong – nem kis meglepetésemre – szinte kizárólag operettszerzőként elhíresült honfitársaink (Joseph Kosma természetesen üdítő kivétel) jazz-be oltott darabjait kínálja a legkülönbözőbb előadókkal, a második világháború előtti időtől a kilencvenes években készült felvételekig. Aki nem idegenkedik alapból e tárgytól, nem a népzenét vagy a klasszikusokat preferálja, hallgassa őket szeretettel, hiszen előadóik egyike-másika (pl. a Trio Acoustic és a Bohém Ragtime Jazz Band) nem művel értéktelen dolgokat a különös, a világháború előtt fellelhető, mi több: a feldolgozást illetően korrekt slágeres „felhozatalból”. Ráadásul néhány téma idő közben bevonult a jazz-örökzöldek sorába. Mégis: e felvételek ennél részletesebb ismertetését elvből – a hálátlan utókor gyermekeként – mellőzöm. Mert. Meggyőződésem, hogy a szirupos műfaj (a magyar nótával egyetemben) sokat ártott a honi közízlésnek, hátráltatva valamelyest az autentikus népzene szélesebb körben való elterjedését is.
Emellett nem érdektelen persze, hogy az élők sorából 2014-ben eltávozott szaxofonos, Csepregi Gyula kvartettje két, addig kiadatlan felvétellel illeszkedett a lemezsorozatba.
Ami a 9. és 10. sorszámot viselő CD-ket illeti: épp a korai modern jazzt bemutató lemezeket tartotta a sorozat legnehezebben összeállítható részének Simon Géza Gábor. Nem véletlenül! A negyvenes évek végétől – mint annyi mást – a magyar jazz sorsát is az aktuálpolitika határozta meg. Felvételek alig készülhettek. Akad hát meglepetés, nem kevés!
A 9. sz. CD első négy száma csupán egyetlen példányban maradt fenn: van, amelyik házi vágóberendezéssel készült használt röntgenfilmen! Nem kisebb nevekről van pedig szó, mint a fúvós hangszereket megszólaltató Víg György Jazzegyüttese 1946-ból, Radics Gábor triójáról 1947-es felvételeken, amelyeken a zongoristán kívül (az akkor még itthon tartózkodó) Bacsik Elek gitározott és idősebb Pege Aladár bőgőzött! A Magyar Rádió Tánczenekara 1948/49-es névsorát nem érdektelen végigböngészni, csakúgy, mint a muzsikájukat meghallgatni! A tangóharmonika-király Tabányi Mihály „és szólistái” 1955. májusából való felvétele az első ezen a CD-n, amely a saját korában megjelenhetett „bakelit” lemezen. Zoller Attila kölni időszakából két újabb szám szól - ezúttal szólóban! Itthon, szűk egy év múlva, a még itthon tartózkodó, később az USA-ban világhírre szert tett, manapság reneszánszát élő gitáros, Szabó Gábor bontogatta szárnyait Myrna Bell (Hosó Irma) együttesében. A négy Magyarországon készült felvételéből kettőt hallgathatunk meg ezen a CD-n! És ami abszolút meglepetés: a Magyar Rádió Kamarazenekara négy, a Magyar Jazz Quintett nevű formáció (két virtuóz Kováccsal: a gitáros Andorral és a dobos Gyulával a soraiban) két felvételen hallható 1956-ból – szovjet lemezről! Tabányi Boogie a zongorán című szerzeménye (1957) immár magyar jazz-klasszikus. A Beamter-Szabó duó 1958-ból szintén jóval több, mint jazztörténeti érdekesség. A végére nagy ugrás történik az időben: a sikondai jazztáborban 1986-ban készültek kiadásra szánt felvételek a magyar jazz egyik úttörőjével, a zongorista Zágon Ivánnal és együttesével. Nos, eddig kellett várni, hogy két szám közreadhatóvá váljék a kitűnő erőkből álló csapattól!
A 10. számot viselő korong segítségével 1957-ig tekinthetünk vissza – kezdetnek. Kovács Andort hallhatjuk jazzstandardot játszani, saját együttesével. Majdnem napra pontosan egy évvel később a dobos Kovács Gyulával készített duófelvételt: grandiózus Gitár-dob párbajt! Az 1960-as Perzsa vásár jazzes forgataga sem nélkülük zajlik – Martiny Lajos együttesében. a Holéczy együttes Turmixát nem kevesebb, mint 11 zenész mixelte 1961-ben! A Pege Quintet három évvel későbbi felvételén a zenekarvezető-zeneszerző mellett hasonló képességű muzsikusokat hallhatunk. Sokan ismerjük a Bergendy Jazz című, 1975-nen készült nagylemezét. Csakhogy, e CD-re került Bergendy Jazz Group-felvétel jóval korábbról: 1964-ből való! A zongorista Kertész Kornél kvartettjének jazzes Maori Blues-a pontosan egy hónappal készült később az előtte hallható számnál. A Romániából származó zongorista, Kőrössy János és kitűnő, hazai muzsikusokat felvonultató zenekara novemberben vonult stúdióba. Úgy fest: 1964 a magyar modern jazz kiemelkedő éve volt! A zongorista Bálint Béla triójának minőségéhez a sokoldalú bőgős, Vajda Sándor neve (és játéka) a garancia. Bevallom, most hallottam először a White Voice Trióról, amelyet a zongorista Pertis Jenő vezetett. Talán nem is csoda, hiszen a lemezük 1969-ben mindössze egyetlen példányban készült, és most két számot hallhatunk róla! Kovács Gyula 1969-es kvartettjében – mások mellett - a Syrius-legenda Ráduly Mihály szolgája fel a kitűnő Keleti csemegét! A Debreceni Jazz Együttestől szintén a maga idejében kiadatlan felvételt hallgathatunk – még mindig 1969-ből. Deseő Csaba együttesének 1970-es felvétele szintúgy minőségi munka. A Jákó Jazz Combo privát felvétele 1971-ből való. Abszolút ritkaság: ez a lemez is csupán egy példányban készült! Az egyik kis kiadó által nemrég újra felfedezett Atlas Félek, hogy egyszer meghalok című, 1970-ből való funk-jazz száma koronázza meg a lemezsorozatot.
Amit ezen a két CD-n lehet hallani, az nem csak igen érdekes, szórakoztató, de felettébb tanulságos is. Annyiban például, hogy jazzt hallgatni mindig élvezet, legfeljebb nem minden stílusát vagy nem mindenki játékmódját kedveled egyformán. És, hogy a magyarok bárhol és bármikor nagyon tudták (és tudják) játszani. Attól tartokk azonban, hogy éppen oda nem jut el a komplett lemezsorozat, ahol a legnagyobb szükség lenne rá: a kétkedőkhöz, akik – mert nem ismerik - nem hisznek a magyar jazz múltjának valódi történetében.