Ma 2018. július 22. vasárnap, Magdolna napja van

MÁTYÁS SZANDAI, MATHIAS LÉVY, MIKLÓS LUKÁCS Bartók Impressions

Valami azt súgja (ha egyéb nem, hát két másik idei recenzióm), hogy már-már divatba jöttek a Bartók-átértelmezések. Méltán. Alapjában véve a jogdíjak lejárata miatt, de az szinte mellékes. Jobb későn mint soha.

Ezzel együtt tény, hogy az így keletkezett kiadványok muzsikusai nem kizárólag a saját feldolgozásaikat kínálják fel a közönségnek, hanem (akarva-akaratlan) az eredeti művek „felfedezésének” lehetőségét is. És ez a szép a dologban! Vagy ez neki a sármja. Nem azért mondom, mert magam is ezen az úton jutottam el Bartók Bélához. (Nyilván, a zenesulis növendékek direkt módon.)

Egyébként Szendőfi Petiék Bartók CD-je után most is jazzről lesz szó, előtte viszont némi történelmet idézek, a fiatalok kedvéért. Bartók és a jazz kapcsolata a szerző életében sem volt felszínes és jelentéktelen. A Kontrasztok című művét Szigeti Józseffel (hegedű) és Benny Goodman-nel (klarinét) maga játszotta lemezre. Ezek után aligha vonható kétségbe a jelen írás tárgyát képező nemzetközi sztár-trió anyagának létjogosultsága, amit persze nem hiszem, hogy bárki megkérdőjelezne.

Amellett három további, Bartók-ihletésű saját szerzeményeket is hallhatunk a CD-n (gondosan elhintve a többi track közé), ezúttal Bartók kamaraműveire fókuszáltak a feldolgozás során. A legtöbbször a Mikrokosmos került célkeresztbe. Az archív felvételeket tartalmazó CBS LP másik oldalán egyébként Bartók Mikrokosmos-részleteket játszik, amelynek következtében a közvetlen összevetés (akinek ingerenciája van rá) nem kevesebb, mint három esetben megtehető. (Megjegyzem, az 1940-ben rögzített zongorajáték CD-n is hozzáférhető.)

És a maiak, ők hárman. Szandai Mátyás a Dresch Quartet egykori, immár Franciaországban élő bőgőse. A hosszú évtizedek óta megállás nélkül pörgő francia jazz-élet bámulatos hegedűse, Mathias Lévy. A cimbalom magasan kvalifikált, sokoldalú művésze, Lukács Miklós. (Mivel a hagyományoknak gyakran ellentmondó játékmódjukat a bookletben Zipernovszky Kornél nagyszerűen elemzi, én itt nem térek ki rá.) Mondanom sem kell: zongorista vendégként sem mutatkozik a csapatban.

Érdekesség, hogy az együttműködés alapgondolata Párizsban fogant, mintegy jelezve, hogy Bartók Béla munkássága egyetemes élmény. Amit neki egykor a népzene jelentett (ahogyan ő nevezte: paraszt-zene), a maiaknak pedig épp az ő művei jelentik az ihlető „tiszta forrás”-t, amit a magyar jazzben Szabados György munkásságáig vezethetünk vissza.

A lemezanyagra visszatérve: a mintegy bemelegítésül szolgáló 44 hegedű duó egyikére adott reflexiók máris indukálják a gondolatot: milyen lenne Bartók muzsikája, ha a XXI. században élne? Hát persze, hogy ennyire élénk, vitalitással és titkokkal teli. A trió elsőként felhangzó közös darabja, a hallgatóságát felkavarni képes Lento csak fokozza ezt az érzést. Egy dobás itt kimarad (a lemezen nem), és a Mikrokosmos 149. tétele következik, Lévy tiszteletbeli magyarrá nyilvánítása mellett. (Bartók persze nem hallja mindezt, mi viszont ha akarjuk, hallhatjuk a trióhoz képest szolid hango/ka/t megütő Bartókot.)

A trió által feljátszott 13 számról hosszú tanulmányt lenne érdemes írni, amit nem érzek feladatomnak megtenni, mégis tudom: a summázata az lenne, hogy ez a három fiú megidézte és emberközelbe hozta nekünk a csupán fizikai valójában halott Bartók Bélát, amiért örök hála és ezer köszönet illeti őket.

Ami pedig Bartók-örökösöket illeti: nem írattak fel anno „távollátó szemüveget”, pedig ők is, mi is úgy jártunk volna jobban. Nem igazán korai az öröm emiatt. Sokkal inkább késői a bánat. (Ha hinni lehet a Wikipédiának, Bartók Péter ma is az élők sorába tartozik.) De nekünk itt és most jó. Nagyon jó.

olasz