A booklet első baloldali, belső lapján kihajtható, patinás, színes térkép látható „a Sajó mentétől Székelyföldig”, a Magos segítségével zeneileg „bejárt”, néhány kevéssé ismert kistájak, települések megjelölésével (autentikus magyar népzenei „utazásról” lévén szó ugye), a térkép hátoldalán pedig a Néprajzi Múzeum fotói. Az általános ismertetőt követően az egyes blokkok népzenei gyűjtői múltból indított történetét ismerhetjük meg ízlésesen kiemelt dupla oldalakról, archív fotókkal illusztrálva, ahol kellett, dalszövegekkel kiegészítve. Tovább lapozva színes fotók következnek a (részben a közreműködő) helyi mesterekről, és a mesterekkel. Természetesen a zenekar tagjainak portréit sem nélkülözhetjük. Néhány praktikus adat után a feledhetetlen Kallós Zoltánra emlékezhetünk. Végül persze kézbe vehetjük a lemezt.

Rajta a nem akármilyen (ritka, szép) népzenei tartalom, amely a kiadvány egészének az alapja, mégiscsak. Nem akárhogyan: értő és felettébb élvezetes tolmácsolásban. A Magos talán legismertebb tagja Fekete Márton „Kispuma” (brácsa), számos formáció aktív segítője. Éri Márton (brácsa) és Salamon Soma (furulya, harmonika) a Buda Folk Band tartóoszlopai közül valók. A zenekar „hangja” Enyedi Ágnes. A két hegedűs, Soós Csaba és Kovács Márton ugyancsak meghatározó szereplők. A csapatot Enyedi Tamás (cimbalom) és Prihoda István (nagybőgő) erősíti még. Összeszokott, összecsiszolódott, profi társaság. Játékuk ízei, karakterei (igen, több is van belőlük) azonban inkább számonként bomlanak ki a maguk teljességében. Lássuk hát, miként zajlódik ez a folyamat.

A Magos virtuális utazásának első állomása Nagysajó. Annak ellenére, hogy a dallamot (természetesen) nem ők hozzák, érezhető a muzsika brácsa-centrikus volta, jókora húzása, legyen szó sebesről, lassú csárdásról vagy forgatósról. A sóvidéki, udvarhelyszéki verbunk és szöktetős jellegzetessége a szokatlan hangszer-összeállítás: hegedű, cimbalom, bőgő, esetleg harmonika. Önmagában is unikális mindez, hát még azzal a maximumot meghaladó értékkel, amit kihoznak belőle! Magyaró. A Felső-Maros egyik hagyományőrző települése. Az innen származó, sokféle gyűjtésből a Magos korcsost, székely verbunkot és szaporát dolgozott fel tánc alá úgy, hogy a mai, akár az ülve maradó hallgatóság is teljes örömét lelhesse benne. És igen. 1914-es (az első világháború előtti, tehát az utolsó pillanatban fellelt) marosszéki Bartók-gyűjtést is átmentettek korunknak és az utánunk jövő nemzedékeknek. Az-ének-furulya párosítás egyszerű szépségén, egyszersmind érzelemgazdagságán csak ámulhatunk.

A szintén a Felső-Maros vidékén található Magyapéterlaka muzsikája immár szinte a Magos védjegyévé vált. Csiszár Aladár prímás hosszan kitartott hegedűhangjaiba szerettek bele, amelyben – az együttes tolmácsolásában – most mi is gyönyörködhetünk. Első, innen származó blokkjukat regrutanóta, korcsos, cigány csárdás és sebes forduló alkotja.

A Mezőségi székelyeknek című blokk tájegységeket kapcsol össze a zene hatalma által. Maossárpatak zenei hagyományait a Verbunkos című összegzés őrzi, a végső periódusokban a Magos hegedűseinek kirobbanó, de emberi egészségre ártalmatlan energiával fűtött előadásával. Bözödi népdalok következnek, a hírneves Pátria gyűjtés alapján. Puritán furulya- és cimbalomkísérettel, mintegy kiemelve az ének és a népdalok természetes szépségét. Majd, visszatérünk a Sajó mentére, Zsejkre.

A muzsika stílusjegyei nagyban emlékeztetnek az első szám értékeire.