Egy rövid ajánlást olvashatunk csak a képanyaggal gazdagon ellátott bookletben az 1985-ös születésű osztrák szaxofonos komponista-zenekarvezető tollából. A lényeg azonban az, hogy az idén publikált muzsikája üzenetének lényegét az a néhány sor pontosan összefoglalja, amelyből egyetlen mondatot emelek ki. „Napjaink zenéje, a csendé és békéé, amire ebben a harsány és zajos világban szükségünk van.” A részletek persze nagyon nem az új magyar kultúrharc ördögétől valók.
Ötösfogata élén a lemezcím-adó számmal kezdi éleszteni Fabian a zenéje parázs-módra izzó tüzét. Ráfúj hát, hogy az ott rejtőzködő láng erőre kapjon, hogy elkezdhesse végre a lassú, szabálytalanul körkörös táncát. Zenésztársai egyesült erővel, gitár- zongora- bőgő- és dobszóval szítják. A szabad tűz aztán feléled, aminek következtében a második szám alatt (Phrenology) élénk mozgásba kezd. Sikerült, ez a melegség már a miénk!
A 23:50 pedig már minden percében a vágyott jazz-csendet, békés nyugalmat árasztja. Élvezzük hát, hiszen a mindennapi létben alig-alig lehet részünk az efféle, a legkevésbé sem apró örömökben!  (Ezúttal nem kevés: bő kilenc perc jutott belőle.) Az egyszerűen, de szépen felépített gitár-játék felvillan és elkápráztat – és koránt sem a nem létező harsányságával. Mindez hasonló szellemű szaxofon-szólót indukál – a világ legtermészetesebb módján. A Chant pihentetően, már-már relaxációra késztetve lassul be nekünk. Az ilyen módon való kiteljesedését röpke tizenkét percig élvezhetjük, ám a jótékony hatása annál is tovább tart. The Sun. Itt jön, ne aggódjunk, a pirkadat mindenféle kedves, hajnali hangokat küld ránk. Az üzenet kikódolva: gyönyörű ébredésünk lesz!
Az automatikusan rá következő Mantrának nincs köze sem valláshoz, sem a Kelet zenéjéhez, és épp ez (az innen elvonatkoztatható mássága) az ő tulajdonképpeni sava-borsa. Tökéletesen viszi végig a szavak nélkül tett vállalását.
A C. L. viszont felbolydult méhkas az eddig hallottakhoz képest, de a benne felfedezhető rend(szer) furcsán, de biztosan elhozza nekünk a mindig vágyott megnyugvást.
Azután pedig csúcsra jár a lemezanyag. De hogyan! Vérbeli (lassú) jazz-bluest hallottatok mostanában? Nos, ennyire készet, perfektet egy ideje én sem, pedig a füleim nyitottak erre az alkalomra, és ha rá tudok készülni, tisztára mosottak is lesznek, hogy egy félhangnyi élvezetről se maradjak le! A szám címe szimplán Mo, de hogy a műfaj történetét újra fogja írni, szinte az is biztos! Nagyon nem bánnám, ha egy komplett Fabian Rucker-lemezanyag születne ebből az erőteljes és hatásos, nem is annyira szösszenet-szerű műből! Mindenesetre, nagyon bírom és díjazom minden pillanatát! Garantálom: aki kicsit is fogékony ilyesmire, megfogja (őt is) és nem ereszti, hiszen – van mire szerénynek lenni - remekműről beszélgetek én itten!
A végletekig belassult és letisztult Remembrance and Surrender méltó lezárása ennek a páratlan, nagyszerű lemezanyagnak!
És igen. A zenekarvezető ígérete végül valóra vált, hiszen amit itt zenébe kódolt a csapatával, az nem egyéb, mint az áradó nyugalom lomhán változó dimenziói. Épp ezért lehet népszerű és szerethető ez a lemez, de nagyon! Tiszta szerencse (és nettó takarékosság), hogy nem kell Ausztriáig utaznunk érte, hiszen Fabian Ruckerék – a BMC jóvoltából - a helyünkbe jöttek. Nagyon-nagyon jól tették! Talán elég célirányosan a kiadóhoz fohászkodnom, hogy megtartsák ezt a jó szokásukat!