Emlékeim szerint nem lépett még fel az autentikus délszláv népzenét játszó, patinás  Vujicsics együttes a városomban, Szentesen. A Zene Ünnepe remek alkalom lesz, hogy ott állhassanak június 21-én, pénteken 19 órakor, a Megyeháza szabadtéri színpadán!
Ám, ha nem ezen a napon kerülne sor a 45 éves zenekar fellépésére, akkor is ünnepi jelentőséggel bírna az esemény. Eleve ritkán szólal meg manapság az Eredics fivérek és barátaik zenekara, de akkor mindenkit lenyűgöz a vérpezsdítő muzsikájával! Tapasztaltátok már, hogy a kóló csupán kívülállóként, ránézésre egyszerű, és a legkevésbé sem életkor-függő körtánc? Ám a kóló sajátos „érzés” is, mert ha nem érzel rá a zene váltásaira, vagy ha nem ismered az elkövetkező blokkhoz tartozó lépéskombinációkat, bizony, megbonthatod a kör mozgásának egységét!
Természetesen nem csak táncházi muzsikát játszanak, a koncertszerű előadás pedig összetettebb zenével jár, és azt az együttes is jobban kedveli.
45 év. Összefoglalni is nehéz a történéseit, nem hogy végig csinálni. (Végig? Hol van még a pályafutásuk vége?) Tény, hogy az országos ismertséget egy (akkor még bizonyosan érték-teremtő erővel bíró) televíziós vetélkedő, nevezetesen a Ki mit tud? győzelem (1977) hozta meg számukra. Ehhez képest viszonylag későn jött ki az első nagylemezük (1981), a Délszláv népzene, ám minden tekintetben olyan minőségű munkát fektettek bele, hogy megérdemelten kapták meg érte az Év lemeze díjat. A következő albumra ismét sokat kellett várni: ez volt Szerb és horvát népzene (1988), amelynek a kiadási jogát külföldi lemezcég is megszerezte. Voltak is jelentős külhoni fellépéseik, de a kinti menedzsment a velük is éneklő Sebestyén Mártát és a Muzsikást favorizálta inkább.
A fennállásuk negyedszázados évfordulója alkalmából adott zeneakadémiai koncertjük már CD-re került (1999). Ezen kívül két sorlemezük jelent meg ugyanebben a formátumban. Az eddigi utolsó még 2004-ben! Kevés lenne ez a lemeztermés? Ha igen, mihez képest?
Nyilván nem volt egyenletesen felfelé mutató íve a pályafutásuknak (amelyben például a jugoszláv polgárháború is törést okozott), ám más aspektusai is vannak a történetüknek. A közreműködői és válogatás-lemezeken túl az egyéni ambíciók kibontakoztatása, leginkább a tanítás. Ebből mindenképp kiemelésre érdemes a népzene-oktatás több lépcsős alapjainak lefektetése, valamint Borbély Mihály vezető szerepének kialakulása a hazai jazz-életben. A Vujicsics részére 2014-ben odaítélt Kossuth-díj tehát méltó helyre került.
És, ami bizonyos értelemben még fontosabb, az nem más, mint a Söndörgő zenekar! Az ide vágó legfontosabb tudnivaló róluk az, hogy a Vujicsics oszlopos tagjainak számító Eredics fivérek közül kettőnek a gyermekei alkotják az „utód-zenekar” létszámának négyötödét! (Micsoda véletlen: egyikük már a Vujicsics együttes „rendes” tagja is, csak hogy még erősebb legyen közöttük a kapocs.) Ugyan mi lehet nagyobb büszkeség az apáknak, mint az, hogy úgy tudják tovább adni a fiaiknak a tudományukat, hogy azok még nagyobb, még komolyabb nemzetközi sikereket érjenek el? Mert hogy a Söndörgő immár bizony, megkerülhetetlenül jelentős tényezőjévé vált az egyetemes világzenei életnek!
Még valami. Aki mindent (vagy majdnem mindent) tudni szeretne a zenekar életéről (és „utóéletéről”, a Söndörgőről), olvassa el Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics örökség (Kossuth Kiadó 2019.) című friss, április végén, CD-melléklettel dúsított, kitűnő könyvét. (A Vujicsics legteljesebb diszkográfiája azonban – fontos, kapcsolódó kiadványokkal, például Bartók szerb népzenei gyűjtésével, CD ROM-on - a zenekar honlapján érhető el.) Akiket pedig „csak” a mi vidékünkön ritkán hallható muzsika érdekel, jó szívvel és nyitott lélekkel látogasson el a Vujicsics koncertjére a Megyeháza udvarára, a fent jelzett időpontban!