A kis francia csapat neve most nem Yves Robert Trio, holott hajszálpontos a személyi átfedés. (A trió 2015-ös Inspired című BMC-lemezéről szóló ismertetőt visszakereshetitek a portálon.). Nem biztos, hogy sikerült rájönnöm a név változás pontos okára, mégis megpróbálkozom a megfejtéssel. Szerintem az új koncepció: az apró szemű igazgyöngy-értékű hangok hosszadalmas pergetése, zengetése okozza a „játszó személyek” ily módon történő kiemelését. Mert hát igenis, vagyont érő szellemi értékek képződtek itt! De még hogyan!
Évtizedek együtt-munkálkodásának minden rutinjával és tapasztalatával! Az eredmény úgy hat, mint a szakszerűen megválogatott alapanyagokból készült gyümölcs-saláta, amelyből minden kanálnyi merítés íze más és más. Egyetlen tényező mégis ugyanolyan: az aktuálisan domináns mellett mindig ott érzed a többi „aromáját” is. Ám, ha netán néhány, ritka időpillanatban még sincs olyan, egyenlő oldalú háromszöggel rajzolható le a trió működésének mechanizmusa. (Csak hogy a matek mellé némi mértant is kapcsolhassunk.)
Szokásomtól eltérően most meg sem próbálok minden számot kielemezni, így a (francia nyelvű) címek megadásától is eltekintek. Keresek hát egy tipikus darabot (amit találomra is kiválaszthatnék), hiszen a lényegi dolgok tulajdonképpen változatlanok. Legyen ez az első szám, annál is inkább. mert a maga bő négyperces időtartamával a második leghosszabbnak számít a lemezen.
Néhány másodperces tus jelzi a hangszerek (és a muzsikusok) együttes jelenlétet. A dob ravasz ritmusképletei alól előbb a harsona bújik ki, miközben a bőgő is növeli a játék intenzitását. A harsona tört dallamai jól kirajzolódó mozaikképpé állnak össze végtére, miközben a ritmushangszerek fokozatosan beleerősítenek.
Ezután jönnek a tulajdonképpeni karakterdarabok, amelyekben valóban érezhető valamelyik hangszer dominanciája, amely ténykedése eredményét mindenkor megemeli a többiek értő segítsége. És nem feltétlenül a harsona viszi a prímet. Van, amikor a bőgő, és persze van, amikor a dob hangjai állnak figyelmünk középpontjában. Mert a figyelmünkre itt aztán fokozott szükség van!
Azt pedig aligha hiszi, aki nem hallja, hogy épp a lemezanyag legrövidebb, mindössze ötven másodperces száma bír igen különleges intenzitással! (De hiszen, másként hogyan is kerülhetett volna a CD-re?) Több ilyen is akad még persze, de efelett lehetetlen elsiklani.
Összességében jól szerkesztett, sajátosan egységes hangulatú muzsikáról beszélhetünk, amelyet sosem tör meg az egyes számok viszonylagos rövidsége.
Ha valamikor tökéletes kiegyensúlyozottsággal bíró jazz-trió lemezekre kellene példákat hoznom, a Captivate-t semmiképp sem hagynám ki a felsorolásból! (Az, hogy a személyes kedvenceim listájára is rákerült, magánügy szinte.) Olyan alkotásról beszélhettem most, amelyre kiadója méltán lehet büszke, és amelyet – nem kérdés – jó szívvel és megbecsüléssel fogad majd a világ jazzkedvelő közönsége.
Még valami, ami talán kevésbé fontos, valójában mégis az, nekünk magyaroknak legalábbis. Technikai jellegű, pozitív irányú változás következett be a négy évvel ezelőtti trió-kiadványhoz képest, mégpedig az, hogy immár magyar nyelvű kísérő szöveg is olvasható a mini bookletben. Mert szépen kértük, megkaptuk a fordítást. Szükségünk volt rá, és hát meg is érdemeltük!