Alapkérdés, mi tette, mi tehette őket az efféle, kvázi versenyszerű körülmények között, más nációk muzsikusainak kimagasló művészi teljesítménye mellett is elismertté? A magas színvonalú képzettség és játék, a különböző stílusokhoz való alkalmazkodás képessége, a társak (és a saját) munkájuk iránti alázat úgy vélem, evidencia. Elengedhetetlen viszont az egyéni hang megtalálása. Igen ám, de idegen földön hogyan, miféle origóból indulva kellene keresni azt?
Nos, a kiinduló pont ott sem lehet egyéb, mint a magyarság, azon belül a nemzet zenei öröksége, mégpedig az adott muzsikus egyéniségén, receptorain átszűrve. Hatásos és kedvelt recept mindez, különösen pikáns fűszerezéssel: külföldi „séfek” segítségével kifőzve. Már most leszögezem: ez a mód(szer) Szandai Mátyás esetében is bevált.
Ő szerencsére, a hazai jazz-élettől sem szakadt el a franciaországi munkái közben. Legutóbb, ezen a portálon a Bartók Impressions című impozáns trió-lemezéről olvashattatok, amely egészében fedi le az iménti gondolatsort. Most az első szerzői albumát van alkalmam bemutatni, amely - két szám kivételével – az ő műveit tartalmazza.
Az első feltételezésünk (mielőtt meghallgattuk volna az anyagot) az lehet, hogy olyan szerzemények kaphatnak helyet rajta, amelyeket bőgősként nagyszerűen lehet ellenpontozni. Hát ez nagyon nem így lett – általában! Természetes, hogy efféle mű is akad a lemezen, de messze nem ez a Sadhana legfőbb jellemzője. A nyitó szám például nem is jazz, bizonyos szempontból mégis árulkodó. A klasszikus ihletésű, barátságos, patak-tisztaságú XXI. századi kamaramuzsika a Le Frontalier, azaz Határátlépők címet viseli, a szerző zenekar-vezetésével. Mintegy megelőlegezve azt, hogy ebben a vonatkozásban (értsd: a határátlépés tekintetében) a jazz-darabokat illetően sem lesz hiány. Ezekben egyenesen parádézik Szandai Mátyás, a kivételes képességű nemzetközi kvartettje élén! (Gitárosa, Nelson Veras brazil, szaxofonosa, Ricardo Izquierdo kubai származású, dobosa, Fabrice Moreau pedig ízig-vérig francia.)
A szanszkrit eredetű lemezcím magyarázatát megtaláljátok a bookletben, az együttes zeneteremtésének legfőbb jellemzője mégis – személyes véleményem szerint – az „élni és élni hagyni” elve. A gyakorlatban azonban ez nem annyira magasztos, mint amennyire annak hangzik, hanem meggyőző és eredményes.
A zenekarvezető hangszerére fókuszálva – összességében és általánosságban – a levegős és lebegős játék, nagy terek, ravasz ritmusképletek, váratlan váltások és változatos harmóniák jellemzik az anyagot.
Az első olyan szám, amelyikben ő tevőlegesen is részt vesz, a Nine Pines, Wayne Shorterre irányítja a figyelmünket azzal a meggyőződéssel, hogy érdemes alaposabban tanulmányoznunk az ő munkásságát! Az Azur színét, hangulatát végső soron a bőgő-játék és annak szóló-futamai határozzák meg. Így az instrumentum szelíd és szerethető erőszakkal telepszik az egész számra. A Dig the Mud a magyar és a marokkói jazz pillérei között ver nagy ívű, színpompás szivárványhidat.
Nem tudom, ki ihlette a 5 for Paul című darabot, a ritmusképletek imponáló változatossága azonban alighanem ebben és itt csúcsosodik ki – a teljes zeneanyag vonatkozásában. Győzzétek azokat lekövetni! Jelzem: minden próbálkozás értelmet nyer, hiszen finomság, felfedezni való úgyis marad utánuk, bőven! Go – biztat a következő szám címe - félidőben. Jogos! Én az előző szám egyfajta folytatását is kihallom belőle. És az a gitárjáték, az igen, hegyezzétek csak a füleiteket! Szandai elhunyt batárja, Tom McClung szerzeménye a Cassiopeia. Ez a zene – a csapatmunka minősége okán - több, mint méltó megemlékezés. A Fearlessness viszonylag rövid időt kívánó kibontakoztatását követően a Degrees of Freedom a maga összetett teljességében mutatkozik meg előttünk.
Az árulkodó című Music from Gyimes alaphangon a 2008-ban elhunyt prímás Zerkula János zseniális ösztönösséhez vezethető vissza, a magyar népzene és a jazz árnyjátékának új, pontosabban: újabb vetületeit adva. Down to the Water. Figyeld együtt a szaxofont és a bőgőt. Neked is ugyanaz a csodálat jön le, ami nekem? És ha úgy vesszük, hogy a Background Music az amerikai jazz-hagyományok újra-értelmezése, akkor bevallom, hogy több évtizedes pauza után ismét kedvelem a tengeren túli jazzt - de csakis az itt hallható felfogásban! Szóval.
Nagybőgő-centrikusság, nagy játék, nagyszerű társak. Élmény meghallgatni, kivált minőségi lejátszóval, amit alighanem szükségtelen már hangsúlyoznom. De azt mégsem, hogy nagyon kellett nekünk egy ilyen lemez, pontosabban: pontosan ez!