Ma 2019. november 19. kedd, Erzsébet napja van

Mihály Borbély Quartet: Grenadilla (BMC Records)

Tegye fel a kezét, aki tudja, mi a grenadilla? Hmm... Sejtettem, hogy el kell árulnom a megfejtést. Nos: az egy dél-amerikai fafajta, amely a klarinét és a tárogató alapanyagát is adja. Nem mellesleg e két hangszer mestere – számos további mellett (ezen a kiadványon „csak” hetet használ) – a sokadik lemezének főszereplője, Borbély Mihály, akinek a zenekara megfiatalodott.

(Némi átalakulás, vagyis tagcserék útján, természetesen.) És nem csupán az átlagéletkor tekintetében. Az új impulzusok hatására friss energiák szabadultak fel a zenészekben, sodró lendületet vettek, miközben rengeteg erő gyülemlett fel bennük, vezetőjük évtizedes rutinja és sokirányú tapasztalata mellé, pontosabban: azokkal elegyítve. Éppen ilyen helyzet a kiinduló pontja annak, amikor a csapat tagjai rendkívüli módon inspirálhatják egymást. Szerencsés csillagzat alá telepedtek, ezért(?) az imént jelzett, nem is annyira elméleti lehetőség egyértelmű valósággá vált.
Egyszersmind összeállt ezzel – vázlatosan kifejtve – az alapvető különbségek sora a korábbi, többszemélyes Borbély-anyagokhoz képest. Azért a kápráztató tempó-váltásokról se feledkezzünk meg! A szerzemények többsége építkezésének módja is fontos tényező, speciális élvezeti értéket teremtve! A CD-re vett muzsika első fele különösen bika (akkor is, amikor lassú témát hallgatunk épp), és ezt a hatást „akárkik” nem tudják kiváltani. Csakis a muzsikustársak, a kvartett tagjai, akik felső fokon nőttek fel a feladatukhoz!
Tálas Áron zongorán, Horváth Balázs bőgőn és G. Szabó Hunor dobokon segíti a közös munka eredményességét. No és vendégként Szabó Dániel (zongora),akiről a maga idejében szólok.
Az aktuális kvartett ténykedéséhez kanyarodva vissza: belecsaptak a lecsóba rendesen! A felületes hallgató örökzöldet vélhet felfedezni legelőbb, ismerős hangsorok által, ami igaz is, meg nem is. A cím árulkodó: Our Favorite Things. A musical-dalból (A muzsika hangja) jazz-sztenderddé érett szám egyszerre utal a vadiúj hangszeres ráközelítésre és arra, hogyan lehet efféle témát speciális fúvós hangszerekkel feldúsítani. Vagyis: a Coltrane által időtállóvá tett darabban tárogatót és dvojnicét (szerb kettős furulyát) alkalmazni, felér egy kelet-európai honosítással. (Már most mondom: itthon a helye, hivatalosan is befogadjuk az elképzelést és a kivitelezést egyaránt!) A bő nyolc percnyi, minden széppel és jóval felturbózott, lendületes, fantáziadús muzsikáról pedig csakis ámulattal szólhatunk – már amikor  képesek vagyunk beszélni a hallgatása közben. A „főnök” brillírozásai közepette a többiek a tulajdon sokoldalúságukról és zenei értelemben vett alkalmazkodó készségükről tettek tanúbizonyságot. És amint jeleztem, ez csak a kezdet. A sejtelmesen borzongató, basszusklarinétos If possible szintén, csak más értelemben. Ezt a darabot prológnak vélem inkább, mégpedig a vasbeton-kötésű, tökéletes technikával felépített Fly, Bird, Fly elé.
Vibráló kaval-játék: ez a Narrow Path alapja. A Caravan Tálas Áron szerzői kvalitásáról maradt emlékezetes számomra, elsősorban. Érdemes ráfigyelni, csakúgy, mint a zongorista ténykedésére! A Dream of a Land fúvós-centrikus karakterdarab – lehetett volna, ha bele ragadt volna ebbe a státuszba. Szerencsére nem hagyta magát. „Cart of Life” - jelzi a Weöres-versből kölcsönzött cím. A zene pedig az időskor tompuló fényét, szépséges méltóságát festi meg a maga sajátos eszközeivel. A Giddy Faires izgalmas közjáték – tilinkóval! Figyeled a Stony Broke-ot is? Basszusklarinét - dob huncutkodás, alapjában véve, ahol persze nem csak az alapokat rakták le jól. Dense Starry Sky. Távolság, misztikum és égi csoda éppen úgy, ahogyan Te látod!
Again. Ilyen, amikor a zenekar régi zongoristája visszatér Amerikából, és bekukkant a stúdióba, ha már arra járt. Mintha el sem ment volna! Grenadilla 15 – ürügy afféle együtt-muzsikálásra, amelybe mindenki belerakta az összes tudását és játéka összes pozitívumát. És a Coda, ismét Szabó Dániellel. Mintha a búcsú hangjai is ide tolakodnának, mégis nagyon remélem, hogy nem ez lesz Borbély és Szabó utolsó közös felvétele.
Nem zenei téma (hiszen azok sora véget ért), de. Nem tehetem meg többé, hogy említés nélkül menjek el Csendes Krisztina hangulatos portré- és zenekari fotói mellett, amelyeket sokadszorra csodálhatunk meg a BMC-lemezek füzetkéiben.
Ugyanakkor megállapíthatom, hogy a muzsika hangjai közben rendkívüli esemény nem történt. Csupán az lett, hogy Borbély Mihály és társai ismét zseniális lemezt készítettek (ha ez számít valamit - mi az hogy!), tovább gyarapítva a magyar jazz cseppet sem szegényes kincsestárát.

olasz