A magyar világzenére szűkítve le a fenti kérdéskört: Vízöntő nyomdokain, 1974-ben alakult, „iskola teremtő” Kolindára (lásd a Vettettem gyöngyöt c. magyar világzenei válogatást  - Etnofon Records, 2007) – az adott korra jellemző, szemellenzős módon – előbb figyeltek oda Franciaországban, mint itthon. A népzene és a jazz új felfogású ötvözete (erősen leegyszerűsítve a képletet) egy, a hazainál jóval nyitottabb és befogadóbb közegben gyorsan és eredményesen hatott. Olyannyira, hogy három évre szóló francia koncert-szerződést kaptak lemezkészítési lehetőségekkel, amelyek népszerűsítése – érthető módon - sűrű kiutazásokkal, kint tartózkodásokkal járt. Az efféle terheket, megpróbáltatásokat nem egyformán viselték a zenekar tagjai, hiszen ők (mint a művészek általában) az átlagosnál érzékenyebb lelkülettel megáldottak, és egymáshoz viszonyítottan is különböző élethelyzetükben tartottak. Gyakorivá váltak hát a tagcserék a zenekarban. Az első lemez elkészítését követően Kiss Ferenc (hegedű) volt az, aki nem vállalta tovább a külföldi kalandozásokat, akik pedig mégis, nem mindig húztak egy irányba. Nem tudom, végül hány országból kellett hazahívni az egykori zenekari tagokat az évtizedekkel későbbi egyetlen magyarországi fellépésre, a 2004-es Sziget Fesztiválon. Ahogyan azt sem, kik futottak be közülük „riadalmasan szép”, mégis eredményes művész- és életpályát, kiket legyintett meg erősebben a sors keze, azaz: ki hogyan találta meg a helyét a nagyvilágban. (Tény, hogy a Kiss Ferenccel készített, sokat mondó és sejtető interjút visszakereshetitek a portálon.)
Az írás apropója, a Magyar Narancs karácsonyi mellékleteként 1997-ben megjelent, harminc év zenei termését átfogó Kolinda CD-válogatás létrejötte elsősorban Marton László Távolodó világzene iránti elkötelezettségének és a kitartásának köszönhető. A rend kedvéért hozzáteszem, hogy néhány, későbbi lemezük (pl. Ráolvasás, Elfelejtett istenek) itthon is hozzáférhetővé vált, ám most az említett válogatás kerül terítékre, amelynek anyagát a címadó szám (Szerelem) két verziója keretezi..
A közel tizennégy perces prológ a legerősebbnek tartott, a második Hexagone-albumukról való. A lemez – nem mellesleg - az első magyar világzenei produktumok egyike azzal együtt, hogy tudjuk: a zene-kereskedelmi célokat segítő címke elnevezése későbbre datálódik. Sajnos, a francia Kolinda-nagylemezek kevés honfitársunkhoz jutottak el a maga idejében, holott kíváncsi lennék azok korabeli, hazai fogadtatására, egészen pontosan arra, hogy kiket érintett meg anno az újdonság varázsa, és vajon merte-e elutasítani bármely rendű és rangú újságíró ezt a korát évekkel megelőző, jóféle muzsikát.
Ám, amíg erre az infóra várunk (majd csak megjön valamikor), térjünk vissza az első Szerelemhez! Szokatlan hosszúságú, többszörösen összetett, vokálisan felerősített népzenei ihletésű dallamok, kompozíciók apró szünetekkel elválasztott, szvit-szerű összefűzésével találkozhatunk itt, amit zeneszerzőként Dabasi Péter és Lantos Iván „követtek el”. És persze, a szerelem egymásra épülő fázisai mutatkoznak meg benne. Nem tipikus, de – egy múltbéli, paraszti társadalomban érvényes -  sorrendben, ugyanakkor veretes szépségű dalszövegekkel. A szám egészét balladai hangütésű éneklés szövi át. A magyar nyelvet azonban minden valószínűség szerint kevesen értik Franciaországban (maximális respekt, hogy ennek ellenére ilyen nívón vállalta fel azt a Kolinda az előadását.) Célszerű tehát úgy hallgatni az egész anyagot, ahogyan az átlag-francia tehette: a zenére fókuszálva. Jogos a kérdés: mifélére? Leginkább az ún. „városi népzene” az, amit ebben a számban hallhatunk izgalmas bevillanásokkal (a jelzett kifejezés nagyjából a világzene fogalmához hasonló súllyal kezelendő), amelyben már a (nem kevés innovációval bíró) „városi” összetevő van túlsúlyban. Ne feledjük: a lemez készítése idején 1977-et írtunk, amikor a példa, vagy az előzmény – magyar viszonylatban legalábbis - a nulla felé tendált.
A második track, a Tételek (koncertfelvétele) az 1991-es holland lemezről való, amely CD a Transit címet viseli. Dabasi Péter vezérletével állt össze a szám három részből, amelyek persze önállóan is hallgathatók és értelmezhetők. A népzene ebben a blokkban csak elemeiben lelhető fel, ami arra mutat rá, hogy a Kolinda stílust váltott a közbenső évek során, de az általuk kifejlesztett muzsika színvonalából jottányit sem engedett, amin a Töredék (a Makám és Kolinda 1982-es verziója) sem változtatott, sőt. Szűk évtizeddel megelőlegezte az imént felvázolt számvetést, ahogyan magát a Makámot is. (Mármint a zenekart.) És igen. A Tánc ugyaninnen való, egy „külön utas” különleges találkozást vetítve előre. Kedves Krulik Zoli, szerinted mindenki felnőtt ahhoz a muzsikához, amit a nyolcvanas évek elején a Kolindával együtt csináltál? Én legalábbis kötve hiszem.
Úton. Ahogyan máig rajta vannak, a Makám legalábbis. Egyébként lemezcím-adó Krulik-szerzeményről van szó. Kell még (1984-re lépve tovább az időben) többet beszélnünk a városi népzenéről? Ha igen, annyiban, hogy a Kolinda jellegzetes soundja és dallamvezetése következtében sajátos, jazzes beütéssel kristályosodott ki, amelyet két év múltán a Makám vitt magával.
Az ugyanerről a lemezről átvett Számum Dabasi Péter-darab. Ezzel érhető tetten különösen és figyelhető meg, hogyan válik szét a két vezéregyéniség által képviselt irányzat egyetlen formáción belül. Addig, amíg Krulik Zoltán a fúvós-centrikus hangszerelést preferálja, Dabasi Péternél inkább a vonósok állnak a középpontban azzal együtt, hogy a keveredések minden pillanatban a lehető legtökéletesebb arányúak.
Félek. Ez a címe annak a számnak, melyből egy négyperces instrumentális részlet került rá a válogatásra, az 1988-as PAN-albumról. Eleven sodrású és lüktetésű, izgalmasan építkező, gazdagon hangszerelt muzsika. Az itthon még mindig szinte ismeretlen Kolinda egyik fontos, az adott zenekari korszakot jól reprezentáló, élvezetes darabjának hiszem.
A hasonló kvalitásokat tükröző, kissé borúsabb hangulatú Tranzit (sic!) segítségével ismét 1991-ben érezhetjük magunkat, a hasonló című lemez kapcsán. Az itthoni „rendszerváltás” évén túl, ám továbbra is Hollandiában. A szakirodalom által szinte feltáratlan időszak igen érdekes „terméke” ez a szám is.
Az Úgy elmennék az 1996-os Ősz című lemezről szól. A tradicionális dallam feldolgozása (amelyhez a megfelelő hangszerelési jellegzetességek is társulnak) Lantos Iván és Zsimondy Ágnes műve. Az ugyaninnen való, más verziókban ismerősebb Ilju – Dabasi Péter alkotó munkáját hozzáadva - a közel 30 évvel azelőtti Kolindára való visszautalás szándékát mutatja számomra. Végső soron az 1997-ből való, archaizáló Ráolvasás is beilleszthető ebbe a vonulatba, ám annak a korszaknak – sőt a zenekar aktív korszakának is – a végét vetíti előre.
Az 1988-ból való, másfél perces szösszenet címe árulkodó: Túl késő. A zenekar története akkor – szerencsére - nem ért véget, hiszen például egy verőfényes Ősz várt még rájuk.
A lemezanyagot keretező/lezáró Szerelem 1996-ból való, rövidebb verziója zeneileg semmivel sem gyengébb a közel harminc évvel korábban készült változatnál. Számomra ez a felvétel az önazonosság vállalását jelenti, mintegy példaadásként más zenekarok számára. Továbbá: az is óriási, hogy a mindenkori összetételű banda nagyszerűségét híven tükrözi ez a ritka, de itt-ott még fel-felbukkanó válogatás.
Amikor a kiadvány megjelent, olyan idők járták, hogy a CD-k művészei és szerkesztői igyekeztek maximálisan kihasználni a hanghordozó játékidejét. A másik pedig az, hogy a Kolinda muzsikájából, munkásságából volt (van) és kell is minél többet megmutatni.