Ugyanakkor a legelszántabbak a holnap hallgatóságát is megcéloznák a műveikkel, a nagy számok törvénye alapján inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Szerintem a leghitelesebb megnyilvánulás az, amikor a zenész a saját gyönyörűségére, kvázi a saját szórakoztatására tevékenykedik. (Ez nem recept, csak vélemény.) Ilyenkor aligha téved (sokat), ráadásul nem munka, hanem örömforrás számára a muzsikával való foglalatoskodás.
Ideális esetben néhány tényező összekapcsolódhat a fentiekből. Sőt. Egy-egy sajátos zenei formanyelv is képződhet. Ahogyan az Cserepes Károly műhelyében valóságosan létrejött.
A két előző albumáról olvashattok itt ismertetőt (az egyik a My Name Is Elvis Presley, a másik pedig a Blacklake), de az ő története korántsem azokkal kezdődött. Irigylésre méltó vitalitással megáldott, elkötelezett művészről van szó, akinek a nevével számos (jobban mondva számtalan) projektben találkozhattunk. (Ki lehet guglizni, és készülj meglepetésekre!)
Az új olvasóink kedvéért az ő aktuális programja – meglehetősen leegyszerűsítve: a régi (esetenként archív felvételek) és a majdnem új (az elektronikus zene) hangzásainak elegyítése. Ez a fajta remix a világzene (vagy népzene) terében és idejében is távoli világokat gyúr egységes egésszé.
A friss lemezen nem a gyerekdalok és nem is kifejezetten a népzene a fő adalék, bár voltaképp egyik „hozzávaló” sem maradt maradt ki belőle.
A címében jelzett nagy „tekergésnek” a Balkán a terepe. Mozdulatlan utazás ez (az egyik remek Dresch-lemezt megidézve), de aki képes fejben táncolni, annak semmiség a különös útvonal abszolválása.
A starthely két szempontból is bartóki. Ő ott, Máramaroson kezdte az összehasonlító népzenei gyűjtéseit, mire Cserepes Károly az egyik Román táncát vette elő, román előadásban. És (példázva egyben a munkamódszerét) rögvest, a hangszeres intrót követő, kissé eltorzított ének után, laza természetességgel beúszik hozzá némi dub, amely a kommersztől fényévnyi távolságra áll. Kijelenthető: egy korszakos egyéniség innovációjának legújabb eredményeit hordozza magában. Rögvest következnek az aktuális alapokhoz igazodó modern finomhangolások, miközben az útja Ukrajna és Szlovákia érintésével fut be Magyarországra. A gyermekdalok például a szlovákiai felvételről érkeznek. A Csángó Girl érdekessége, hogy a feldolgozás alapját a magyar származású belga, vak hegedűs, Tcha Limberger, valamint a PutriPop szenzitív muzsikája szolgáltatja. A talán leginkább munkaigényes darab, az archív felvételeket feldolgozó István Csirke is hazánkból való. És, a népszerű Vlasko Kolo végett megérte Szerbia felé kanyarodni!
A végcél pedig alighanem a vlachokkal való ismerkedés lehetett, legalábbis, ha az utolsó tracket ekképp vesszük alapul. Ők egy szétszóródott népcsoport, az egyik leágazásukat például arománnak nevezik (igen, így egybeírva). Akkora a szétszórtságuk, hogy a feldolgozás alapját képező felvétel a még délebbre eső Görögország területéről való. Engem kifejezetten elvarázsol, hogy kvázi Tom Waits-es lüktetésű valcer-ritmusokat is felfedezhetünk a(z egykori?) pásztornép muzsikájában, de hát az efféle meglepetésektől lesz igazán napfényes ez a földi (árnyék)világ.
Ami pedig a fel nem tett, nagy kérdést illeti. Úgy vélem, végső soron szerencse-függő, hogy megismétli-e (a) The Big Slalom a Blacklake nemzetközi sikerét a World Music Chart Europe-on, vagy máshol, ám a kvalitás és a kraft benne van, az bizonyos. Az igazi kérdés mégis csak az, hogy hány nemzedék fog ámuldozni ezen a lemezen, amely felvetésnek – jelen idő szerint – válasz nélkül kell maradnia.