Most pedig ismerjétek meg Horváth Alexandrát!
- A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Őrkő a szülőfölded, de már Magyarországon élsz. Sikerült-e már visszalátogatnod oda?
- Nagyon kicsi voltam, amikor Sepsiszentgyörgyön laktunk, illetve amikor Magyarországra költöztünk. Legutóbb kb. négy éve jártam Őrkőn. Nagyon sokat változott a település. Anno nem voltak fürdőszobák, lavórban fürödtek az emberek. Most külsőre minden ugyanúgy néz ki, mint régen, de a házak belseje teljesen más. Készültek fürdőszobák, vannak szép bútorok, festettek a falak. Modern lett minden, viszont az állatok kint még mindig szabadon mászkálnak.
Rokonoknál jártam, mert sokan élnek még közülük. Ott teljesen mások az emberek, mint egy városban: sokkal összetartóbbak. Mondhatni, egy nagy család sz egész. Annyira közvetlenek, hogy azonnal odahívnak bárkit, akit meglátnak, megkínálják étellel, itallal. Ennyire jószívűek, és ez – szerencsére – nem változott.
- Az őrkői népzenei hagyományokat mennyire sikerült átvenned?
- Erről annyit tudok mondani, hogy ott rengetegen zenélnek, táncolnak, énekelnek. Van egy kör alakú helyiség, ahol az asszonyok egyébként mosni szoktak. Nyári estéken azt ülik körbe. A férfiak zenélnek, énekelnek, a nők pedig táncolnak. Nagyon komoly a művészeti vonal, amit ők képviselnek, vagyis mi – mondhatom így is! Úgy tudom, onnan jött a tehetség, amit örököltem. Az édesanyámnak is nagyon szép hangja van, és ő még mindig kötődik Romániához.
- A gyermekkori Megasztár versenyt követően kaptál-e meghívásokat fellépésekre?
- Kezdem a legelején. Nyolcéves koromban bejött az iskolámba Junek Adrienn, akinek volt egy ének iskolája, a Csillag születik. Meghallgatott az osztályban engem is. Otthon elmondtam anyukámnak, hogy szeretnék járni oda. Ő nem vette komolyan, de én titokban felhívtam az iskolát, elcsenve anyukám telefonját. Találkoztunk, végül három vagy négy évig jártam oda. Sok nemzetközi fesztiválon vettem részt, rengeteg fellépésem volt. A Megasztár 5-ben is Junek Adrienn volt a képviselőm, ahol a legjobb 24 versenyző közé kerültem, ami azt jelentette, hogy szerepelhettem a műsor első, élő tévéadásában.
- A Cimbaliband tagjai tudtak a tévés előéletedről, amikor ők helyettesítő énekesnőt kerestek?
- Szerintem nem! Én akkor a Rajkó Talentum Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, a Cimbaliband hegedűsének, Solymosi Máténak az öccse szintén. Rengeteg koncert zajlott az iskolában, és valószínű, hogy Máté ott látott-hallott engem. Talán bőgős is látott valahol, mert ők ajánlottak engem a Cimbalibandnek, illetve Unger Balázsnak.
- Személy szerint hogyan élted meg a meghallgatást? Izgultál?
- Nem nevezném meghallgatásnak, hiszen Balázs már akkor is nagyon közvetlen volt. Próbálta úgy kezelni a helyzetet, hogy el tudjam engedni magam. Találkoztunk, majd átküldte a dalokat, amiket én megtanultam. Az első próbán, Gödöllőn viszont nagyon izgultam, mert soha nem énekeltem ilyen dalokat. Én poppal kezdtem, akkor pedig belekerültem egy balkáni műfajba. Izgultam az új emberek, a zenekar miatt is, de végül nagyon jó lett. Nem hittem volna, hogy ennyire össze fogunk kovácsolódni.
- Ezek szerint gyorsan sikerült beilleszkedned. Mégis, hogyan fogadtak a fiúk, és a velük dolgozó stáb?
- Azt hittem, hogy nagyon nehéz lesz, mivel egyedül vagyok lány közöttük. Igazából ők felemeltek engem, és szinte a tenyerükön hordoztak, ezért igen gyorsan be tudtam illeszkedni. Befogadtak, és hamar megtaláltuk a közös hangot. Nagyszerű kis csapatba kerültem, akár az emberi, akár a művészi kvalitásokat visszük figyelembe.
- Hogyan merült fel a közös lemez készítésének gondolata?
- Az úgy indult, hogy az egyik hang-beálláson elkezdtem énekelni a Citromfát (ami végül a lemezre is felkerült), erre Balázs: úristen, meg kellene csinálni ezt a számot! Én erre egyből vérszemet kaptam, hogy gyerünk, csináljuk! Tehát, egy hang-beállás következménye ez az egész.
- Hogyan válogattátok ki erre a nagyszerűen sikerült, karakteres lemezre került dalokat, illetve összeállításokat?
- Általában az szokott történni, hogy Bali hoz nekünk egy gyűjteményt, és abból válogatunk. Együtt alakítjuk ki a műsort.
- Ha egyetlen kedvenc számot kellene választanod a lemezről, melyik lenne az és miért?
- Ez nehéz kérdés, mert most már mindegyik közel áll a szívemhez. Mégis a Dujduj-t mondanám, mert az olyan, mint amilyen én vagyok! Az eleje picit érzelgős, lassú, de van olyan oldalam is, ami ezután jön: egy vadabb, temperamentumosabb, pörgősebb.
- Mi lesz a folytatása a Cimbalibanddel való közös történeteknek?
- Lemezbemutató koncertünk biztosan lesz, de a vírushelyzet miatt sajnos, nem tudjuk, mikor. A következő, közös lemezről még nem beszéltünk, mert még közös muzsikálás sincs, bár a fiúk már elkezdtek egy újabb, instrumentális lemezen dolgozni, amelynek az lesz a címe: Szabadon. Ennek befejezése után minden bizonnyal folytatódik majd az eddigi munka.
- A szakmai karriereddel így, a huszon-éveid közepén mennyire vagy elégedett? A helyeden vagy-e most ebből a szempontból?
- Most megfogtál! Amint már említettem, a popzenével kezdtem, de lényegében minden műfajt szeretek, hiszen rengeteg oldalam van. Az, hogy pontosan melyikhez tartozom, a jövőben fog kiderülni. Addig is rengeteg koncertet szeretnék, meg lemezeket is. És külföldre menni, de az itthoni jelenlét a legfontosabb.
Ehhez hozzájárulhat a rendezett családi háttér. A Cimbaliband bőgősével, Tóth Gergellyel három éve egy párt alkotunk. Van egy kétéves kislányunk, Aliz.
Őrkőtől a Cimbalibandig. Beszélgetés Horváth Alexandrával
Nem túlzás kijelenteni, hogy Horváth Alexandra életének mindig is központi részét képezte az éneklés. Ehhez nem csak tehetség, elszántság, hanem kellő kitartás is járult. Így fordulhatott elő, hogy már gyermekként televíziós énekes vetélkedőben szerepelhetett. Fiatal felnőtt korában pedig a Cimbaliband helyettesítő énekesnői státuszából előlépve lemezt készíthetett a zenekarral, Gipsy Fushion címmel, amelyről ezen a portálon is olvashattok.