Ma 2021. szeptember 23. csütörtök, Tekla napja van

Csaba Palotai – Steve Argüelles: Cabane Perchée (BMC Records)

Úgy vélem, privát mikrokozmoszra minden halandónak szüksége van. Olyanra, amilyenben nem valamiféle különleges mikroszkóp nagyítja fel az ottani tárgyakat és teszi szabad szemmel láthatóvá, nem is az illúzió, hanem az értelem.

Oké, ezt az „okosságot” Párniczky Andrásék kvartett-lemeze kapcsán is ellőhettem volna, hiszen Bartók Mikrokozmoszát ők is felfedezték a maguk számára.
Ahhoz képest mi történt most? Annyi, hogy a Mikrokozmosz kapuja egy másik (egy, régóta Franciaországban élő) magyar jazz-gitáros előtt is feltárult, mégpedig az említett műfaj természetes szabadság által. És, ezzel az aprósággal nagyjából be is zárult a két lemezanyag közötti hasonlóság köre.
Ezzel együtt ismételten jelzem, hogy máig kapható az a CD, amelyen maga Bartók játszik szemelvényeket a Mikrokozmoszból. Ajánlom pl. a Rockdiszkontot az érdeklődők szíves figyelmébe, ahol tuti a beszerzés lehetősége! A lehető legautentikusabb felvételsorozat tehát hozzáférhető. Zsinórmértékként használni azonban ezúttal csekély értelme lenne. Csabáék Mikrokozmosza ugyanis sokkal merészebben és koncentráltabban rugaszkodott, távolodott el az eredeti planétától, amely ugrás segítségével igen messzire jutottak az alkotóik: mérföldekkel túl a lecsupaszított témákon, a minimál-zene határait feszegetve.
Köztudott, hogy ezt a művét Bartók kezdő muzsikus-palántáknak (első körben a saját fiának) szánta, frissítve és korszerűsítve az addig elérhető, ilyen jellegű tananyagot. A saját felvételei készítésekor ő inkább az V. és a VI. füzet anyagából válogatott, Palotai Csabáék viszont az előzőekét preferálták elsősorban. A munkájuk járulékos eredményeként három, hasonló szellemben írott saját szerzeményt is hintettek a feldolgozásaik közé. A feltevés helytálló: nagyon nem a zeneművészeti iskola alapfokán teljesítették az önként vállalt feladatukat.
A megközelítés eleve újszerű, mondhatni, a rousseau-i „vissza a természethez” program zenei értelmezése. A lemez címe ugyanis az jelenti: lombkunyhó. Egyfajta természetesség, vagy ha úgy tetszik: természet-közeliség oldódik fel a megírt-átkonvertált muzsikában.
Efféle környezetben építkezni hatalmas kihívás, hiszen jószerével csak az alapok alapjait volt lehetőségük „hozott anyagból” lerakni. A többi: saját tervezés, saját kivitelezés, plusz a minőségi építőanyagok összeválogatása az elképzeléseiknek megfelelően. A végeredmény pedig egy hatalmas, fenséges, de a hivalkodás látszatát is elkerülni kívánó, zenéből épült katedrális. Egyszerűbben szólva: olykor repetitív, máshol groove-os színezetű, ám minden időpillanatában eredeti elképzelésékkel és a legmagasabb fokú kreativitással összerakott, a maga műfaját új gondolatokkal tovább lendítő muzsika.
Palotai Csaba az akusztikus gitárját vette elő az előadásához. Steve preparált gitárokat használt, vagy ha kellett, a különféle (olykor kifejezetten különös) ütőhangszereket. A legnagyszerűbb tényező mégis a két muzsikus együttesen megteremtett, közös hullámhosszára való tökéletes ráhangolódásuk.
Annyiféle zenét hallhattunk már, számtalan muzsikus előadásában. Mégis megkockáztatom: ez a lemezanyag valamelyest megelőzte a korát. Nem mintha nem volnánk képesek most megérteni, vagy valamiféle titokzatos késztetés hatására félre akarnánk tenni azért, hogy inkább máskor gyönyörködhessünk benne. Van ugyanis az egészben valami felemelő, ám szabálytalanul előidézett letisztultság, amely újabb és újabb rácsodálkozásra késztet bennünket.
Palotai Csaba és Steve Argüelles önmaguk által megépített, személyes mikrokozmosza végül számos vendég befogadására is alkalmassá vált, akik legkényelmesebben a hallgatóság számára fenntartott helyeken tartózkodhatnak, miközben azt érezhetik: hazataláltak.

Olasz Sándor