Ma 2022. augusztus 10. szerda, Lörinc napja van

Ripoff Raskolnikov Band-koncert. Szentes, Zeneiskola, 2021. november 12, (Fotók: Vecseri Ferenc)

A francba! Már a nyarak sem olyan igaziak, mint amilyenek a kilencvenes évek közepén voltak! E nyarak legszebb napjai pedig valahogy mindig a paksi bluesfesztiválok idejére estek. Az aktuálisan becserkészett világsztárok mellett ugyanis volt egy fix pont: valaki, akit mindig nagyon vártunk: Ripoff!

Aztán történt ami történt, ám az utóbbi években szükségtelen akár a budapesti Muzikumig is elzarándokolni miatta, hiszen immár az én városom, Szentes is a visszatérő művészei között üdvözölheti Ripoff Raskolnikovot és kis csapatát: Közép-Európa egyik legjobb blues-formációját!
Rendszerint a helyi Zeneiskola színpadán, a hivatalosan 2008. óta zajló Zene-Világ-Zene rendezvénysorozat keretében! „Főállású” oktatási intézmény lévén büfé nincs a falak között (sebaj, viszkizünk máshol), van viszont „vájt fülűek” igényeit is kielégíteni képes hangtechnika, valamint kényelmes székek a nézőtéren. Igen, ilyen nálunk a hazai pálya… Ami mindig és mindenütt lejt, tudvalevőleg. És a koncertek nem két félidősek – többnyire. Ez sem volt az.
A zenekarvezető megadta a módját: négy gitárral felfegyverkezve érkezett a dél-alföldi kisváros meghódítására. Állandó zenésztársai (Nagy Szabolcs – zongora, Varga Laca – basszusgitár, Gyenge Lajos – dob) is látható örömmel álltak csatasorba. Mindezt a publikum laza telt házzal igyekezett megszolgálni, ellentételezni.
Hogy mire fel volt ez a lazázás? Gondoljatok bele! A tévében a koncert ideje alatt ment le a Keresztanyu című, színes buborék-képző sorozat évadzáró epizódja. Aranyozott falábú focista fiaink a FIFA-ranglista tök-utolsó helyezettje ellen játszották – a kissé félve várt, ám sikerrel kecsegtető, legújabb „sorsdöntő” mérkőzésüket – a tévében is. A városka színháztermében pedig magyarnóta-estet rittyentettek, igazi népi zenekarral súlyosbítva. Ne csodálkozzunk hát Béláim, hogy ilyen, választékos program-felhozatal mellett kissé foghíjasan maradt a zeneiskolás bérletesek névre szóló szektora!
Az összetorlódó kultúrprogramok azonban nem zavarták az egybe gyűlteket, sem a nézőtéren, sem a színpadon. Ripoff például azonnal megrázta magát. Olyan gitárszólót tekert bemelegítésképp, hogy csak lestünk odalenn, mint a vett malacok. A harmadik nekifutásra már oldódott a szigor, mi több: vérbeli koncerthangulat alakult ki. A csapat szabad folyást engedett az érzéseknek. Azt a nótát vették elő a több-évtizedes, rengeteg saját szerzeményből álló repertoárból, amelyikhez az adott pillanatban kedvük támadt. (E sorok írója villám-sebességgel volt hát kénytelen lemondani abbéli tervéről, hogy szett-listát iktasson a koncertbeszámoló végére, de nem bánkódott, mert arra az égvilágon semmi oka nem volt.)
Jöttek a történet-mesélős lassú bluesok és az élénk szólózásokkal tarkított, tempós blues-rock darabok imponáló változatossággal, parádés kivitelben. Ripoff megint elemében volt (mint mindig) a hangszeres játékával és az ő füstös-bluesos hangjával. Szabolcs folyamatos készültségben állt (azaz: ült), hogy – értőn és hatalmas empátiával – szólhasson bele a billentyűi segítségével a „soros” nótába. Laca pontosan pulzáló basszus-játéka és Lajos többnyire feszes, de blues-léptékben szokatlanul fantáziadús dobolása mindenkor figyelmet érdemelt. És hogy mely számok hangzottak fel biztosan, csak hogy csorogjon a Ripoff-fanok nyála? (Köszönet Sebők Tomi segítségéért!) Például a 2016-os album nyitó dala, a Virgo Angel, ugyaninnen a Get Away (Grom That Woman), a Cheap Hotel (Ripoff e tárgyban szerzett „szakértői” tapasztalatait énekelve meg), a koncert-repertoár sztenderdnek mondható darabja, a Dead End Blues (a lemezfelvételhez képest erőteljesebb ritmusokkal, amelyet – naná - kísérteties hangulatú dobszóló fejelt meg). Aztán, ha jól tévedek, a Second Hand Love is megszólalt, de a Never Felt So Good tutira. Aztán az eddigi legfrissebb (2018-as), találó címet viselő Small World CD-ről a kvázi stílusteremtő (reggae-blues) nóta, a People.
A záró blokk tempója és hangulata pedig már-már Rolling Stones-i magasságokba emelkedett. Ripoff nem is bírta ki ülve gitározni végig a bulit, és a hangulatos ráadás sem maradt el. (Az utóbbit Ripoff dekraláltan relax-nótának szánta, de az a reggeli kávé élénkítő hatásával ért fel. Nem is aludtam rendesen akkor éjjel.)
Egy szó mint száz: a koncert – a blues-barát Obi barátom születésnapján – remekül sikerült! Mert van ennek a kis blues-kvartettnek egy nagy titka, ami kimondva nem az, ám amit megvalósítani – hasonló színvonalon – kevesen tudnak. Ez nem egyéb, mint a lehető legjobb értelemben vett spontaneitás. Az „itt és most” zeneteremtés áldásos képessége, ami kiszámíthatatlanná teszi a bulik folyását és kimenetelét.
Nagyjából ez a kiemelt tényező az, ami megunhatatlanná teszi számomra a Ripoff Raskolnikov Band koncertjeit. Ezért megyek el látni-meghallgatni ezeket a fiúkat újra, újra és újra.

Olasz Sándor