Most sietve teszem hozzá, hogy nem tudom, alkalmi vagy állandó lesz-e ez a felállás. Reménykedve iktatom ide azt a biztatást, ahogyan a rockzenészeknek szurkolunk hasonló helyzetben: „maradjatok együtt”! Hátha ez segít nekik és magunknak, hiszen az érdekeink közösek.
Ami viszont biztos: elkészült a lemezük! Nem akármilyen koncepcióval – és ez is egy jó hír, ha úgy tetszik. (Mi az hogy! Nekem legalábbis nagyon tetszik.) Az alkotók rátaláltak egy erdélyi kis falura Nagyenyed közelében, amelynek lakói máig őrzik hagyományaikat, magyarságukat, népzenéjüket. Az adatközlőik felvételei az Új Pátria sorozatba valamely oknál fogva nem kerültek bele. Talán azért, mert (egyébként rendkívül izgalmas) népdal-változatokról beszélhetünk elsősorban, a falu népzenéjéről szólva.
Ettől azonban olyan (titokzatos) ismerőssé válik mindez, „aki” még inkább kíváncsivá tesz: akivel szívesen ismerkednél meg közelebbről. Nos, itt van hozzá a remek alkalom! A változatos, ám a maga módján egységes lemezanyag. Utóbbit az adatközlés helye, a település léte, élete önmagában hitelesíti.
Táncba hívó és tánc alá való, lendületes muzsika és egyfajta, a mába átörökített archaikus dallamvilág érhetők tetten a lemezen kilenc blokkba rendezve, természetesen az előbbiek (enyhe) dominanciájával. Kissé leegyszerűsítve azt is mondhatnám az előbbi tételre, hogy a lapádi báli táncok királyával, a pontozókkal a középpontban. „Pihenésül” lassú tempójú, elbeszélő, kicsit a személődést, a befelé fordulást elősegítő népdalokat hallunk, megfejelve a Balladával. Az utóbbi Fehér Anna balladájaként ismert országszerte.
Mindez összehangolt, valamennyi pillanatában egymásra figyelő, helyenként virtuóz, lélekemelő előadásban. Mindenkor az odafigyelő csapatmunka legnagyszerűbb eredményeit villantva fel. De kikből áll ez a csapat, kik alkotják az Acustico-t?
Névadója, összetéveszthetetlen hangja Kubinyi Júlia Junior Príma-díjas énekesnő az első, a 2012-es „pávával” röppent a köztudatba. Számtalan értékes zenei produkcióban vett részt azóta, és számos nagyszerű lemezt készített, igazolva kivételes tehetségét. (A 2018-bankiadott Rustico című albumáról például – rákeresés után – itt, a Riffen is olvashattok.) Amit pedig ezen a lemezen nyújt, az alsó hangon is lenyűgöző produkció. Az a mód szintén, ahogyan az éppen soron lévő népdal által diktált élethelyzetbe érzelmileg beleilleszkedik. Továbbá a csodálatra méltó ének-díszítések, amelyek lelőhelyeit azért nem emelem ki, hogy még jobban figyeljetek rá...
Ahogyan a hangszeresekre is érdemes és kell is odafigyelni, akik az Acustico létét kiteljesítik, nem akárhogyan. Ők Nyitrai Tamás – hegedű, Danhauser Pál – kontra, Lelkes András – nagybőgő, cselló. És, a „hogyanra” visszakanyarodva. Nem ritkán olyan húzása van ezeknek a vonósoknak, hogy ha rockban utaznának (megint az a francos rock), tuti a metált preferálnák! Ráadásul esetükben nagyon helyénvaló a szólás, hogy egységben az erő, hiszen ők nagyon erősek! Amit pedig együtt tudnak, az több, mint figyelemre méltó.
Holott, alapjában véve az nem más, mint egyszerű, világos, ezzel együtt felettébb szimpatikus elképzelés tökéletes megvalósítása, érzelem-gazdagság, a tiszta játék gyönyörűsége.
Nem kizárt, hogy mindezek eredményeként hamarosan rákerül a falu a világ, de legalábbis Európa népzenei térképére.
Ha pedig ez most mégsem jönne össze, akkor is íme, előttünk áll egy követendő példa abban a tekintetben, hogy egy hagyományokban kivételesen gazdag térség népzene-kincséhez miként lehet illő alázattal ráközelíteni és feldolgozni, eljátszani dalokat úgy, hogy abban a muzsikusnak és a hallgatónak egyaránt különös öröme teljék.