Ám, ezzel együtt is jogos a kérdés: mért is ne lehetne Cziffra-fesztivál utána is, minden héten, vagy ha úgy tetszik, minden nap akár? Hát ezt meg hogyan gondoltam? Nos, a lehető legegyszerűbben. Itt, a szobámban! Nem kell hozzá más, csak egy megfelelő lejátszó és ez, az emlékét ápoló a CD!
Balázs János lemezének címéből ítélve azt hihetnénk, hogy az valamennyi jazzmuzsikát is tartalmaz. Voltaképpen nem alaptalan a vélekedés.
Simon Géza Gábor Magyar jazztörténet (Magyar Jazzkutatási Társaság, 1999) című, méltatlanul alulértékelt munkája ugyanis háromszori említéssel a „korai jazzisták” közé sorolja őt, a negyvenes-ötvenes évek bárzongorázásai okán. A szintén Simon által jegyzett Magyar jazzdiszkográfia 1905-2000 (Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, 2005) azonban nem tartalmazza a nevét. Ellentmondás? Nem. Mert az utóbbi összeállítás csak a hanghordozókon megjelent jazz-kiadványokra koncentrál. Ilyen felvételekre azonban (a korabeli kultúrpolitika külön tanulmányt érdemlő sajátos szemlélete miatt) Cziffrával nem került sor.
Az Ágyúk és virágok című emlékiratát viszont 1983-ban és 2015-ben is megjelentették Magyarországon. Létezik tehát könyves dokumentum Cziffra kalandos életéről, amelynek tanulmányozása opcionális.
Balázs János emléklemeze viszont kötelező hallgatni való, bárhonnan is közelítünk hozzá. Akár Cziffra György művészete felől, akár a klasszikus szerzők irányából. Ha Cziffra játék-felfogásából indulunk ki (alapul véve az ötvenes évek közepén készült felvételeit), odáig jutottam, hogy Balázs János nem más, mint Cziffra reinkarnációja, hiszen amit itt produkál, az lényegesen több, mint a Cziffra hiánya által képződött űrbe való belehelyezkedés. Olyan, mintha Cziffra kapott volna egy második esélyt az élettől! Jazzmuzsika azonban ezen az albumon sincs. Van viszont az improvizációs készség legmagasabb fokú kibontakoztatása, a klasszikus muzsika által nyújtott kereteken belül. (Szabály-erősítő kivétel persze marad bizonyos értelemben, mégpedig a lemezre vett program ráadásában.)
Mert magát a repertoárt eleve úgy állították össze, hogy a rögtönzést eltűrő, sőt elváró darabok álljanak a középpontjában. Bachról például köztudott, hogy helyet hagyott egyes művei előadóinak az ő saját zenei gondolatainak a közlésére. Nem különösebb meglepetés tehát, hogy a lemezanyag egy Bach-mű Busoni-féle átiratával kezdődik. Balázs János előadásában kvázi az átirat átirata bontakozik ki.
Az is köztudomású, hogy Cziffra György elsősorban Liszt-darabok előadásával vált  ismertté. Márpedig Liszt maga is szívesen improvizált, ezt is tudjuk. Ezen a CD-n pedig négy olyan darabot is hallhatunk, amelyekhez köze van Liszt Ferencnek. Ez a tény megint csak önmagáért beszél.
Cziffra György szívesen foglalkozott a népszerű klasszikus zenei darabok még szélesebb körben való népszerűsítésével is. Ennek jegyében most Saint-Saens Hattyúja úszik elénk. Az egyik, jól ismert Puccini-ária parafrázisa is megszólal. Brahms Magyar táncai közül kettőt is hallhatunk, amelyeket Cziffra is feldolgozott. Balázs János játékának mindenkori érzelmi töltésére egyik esetben sem lehet panaszunk, de hát ez így is van rendjén.
Hanem Mendelssohn Nászindulóként ismert szerzeménye. Nos, ha Balázs János játékának átható derűje nem csinál több kedvet a házasságkötéshez, akkor semmi! Ennél fogva készséggel ajánlom ezt a felvételt a jegyespárok szíves figyelmébe – is!
És a ráadás, a Cziffra György centenáriumának szóló Happy Birthday… Első hallásra furcsának tűnt számomra az elcsépelt téma felvezetése, de indokolatlannak nyilván nem. Aztán, amikor Mozart, Beethoven, Liszt és Gershwin is „beleszólt” a játékba, a dolgok a helyükre kerültek, a kételyek pedig szerte foszlottak.
A lélekvándorlásban egyébként nem feltétlenül hiszek, de a művészi törekvések szabadságában és a művészemberek hitében és alkotó erejében annál inkább. Számomra mindezek megerősítéséről is szól ez a nagyszerű, Cziffra György emlékéhez minden tekintetben méltó kiadvány.