Nekünk azonban nem kéne vele gondolatban leragadni Ornette korszakalkotó, 1961-es Free Jazz lemezénél, hiszen a mester is átlépett az ott megteremtett kollektív improvizáción. Egyfajta keretet kreált hozzá, a hangzat-bontásokra helyezve a hangsúlyt. Mindezt hallgatóként lekövetni sem egyszerű, nemhogy kitalálni és megvalósítani zenészként, de tény: az új, francia CD segítségével egy követett, XXI. századi példa lebeg immár a szemünk előtt.
A fő hangszerének a hegedűt tekintő Janinet kvartettjének megszólalását az a zenekedvelő is élvezettel hallgathatja, aki nem, vagy kevéssé akar csak odafigyelni a fenti szempontokra. (És ha mégis, ugyancsak felfokozott lehet az öröme!) Legyen hát az alternatív ráközelítés egyik (természetesen, nem az egyetlen) szempontja a hangulati.
Mindenek előtt (vagyis a lemezanyag elején) a befelé fordulásra késztető, gondolat-gazdag lírai vonulat, ami természetesen Ornette-től sem volt idegen. Janinet-ék rögtön a 3rd Meditation segítségével hangolódtak a muzsikálásra, amely egy közös, egyszersmind személyes meditáció megkapó hangképe. Az azt követő Quiet Night már-már stílusidegen módon, melodikusan könnyíti meg a befogadást. És milyen jól teszi!
Befigyel persze (nem feltétlenül újabb megfigyelési szempontot mutatva) a kollektív improvizáció előjelek nélküli, váratlan fergetege is, mégpedig a Haze című darabban. Ez a Janinet-szerzemény, mint az altatóorvos az operáció előtt, előkészít minket a még izgalmasabb, pontosabban a másként izgalmas helyzetekre és történésekre.
A harmóniák ízekre szabdalása a különösen lemezanyag második felében figyelhető meg, ahol igen érdemes az egyes hangszerek megszólalására külön-külön is rátapadni. (Mindez természetesen a muzsika első percétől érvényes és igaz, de most kiváltképp.) A szabdalás tankönyvi példája (is lehetne) a Purple Blues, amelynek tenor szaxofonozása (by Hugues Mayot) sokunk emlékezetében John Coltrane-t idézi meg. Az utolsó előtti számban (Ouagadougou a címe, de ne kívánd kérlek, hogy szóban ismételjem meg) alighanem Joachim Florent markáns bőgőzése fog leginkább feltűnni, persze a többiek sem maradnak észrevétlenek.
Aki ismeri valamelyest Clément Janinet munkásságát, tudja, hogy nehéz elképzelni bármely lemezét afrikai gyökerű muzsika nélkül, amelyet nem annyira folkos vonulat, mint a lényeget láttató, lecsupaszított forma jellemez. Ezúttal az Odibi-ra esett a választása, a vendég-énekes, Ze Jam Afane szerzőként is tevékeny közreműködésével.
Szó ami szó, ismét egy izgalmas, remekbe szabott produkció hangzó anyaga kerülhet a kezünkbe anélkül, hogy importálni kellett volna azt.
Még valami. A francia muzsikusok feltétlen dicséretén túl lehetetlen szó nélkül menni el Szabó Viktor nemzetközi színvonalú hangmérnöki munkája mellett. És ha korábban már írtam le valami hasonlót, akkor az van, hogy nem én ismétlem magamat, hanem ő!
Végezetül. Lehet, hogy furán vagy szokatlanul hangzik, de ez a CD (azaz, a rárögzített muzsika) felettébb alkalmas a free jazz szélesebb körű népszerűsítésére! Hab a tortán, hogy az irányzat eme darabja (már ha beszélhetünk ilyenről) éppen innen, Magyarországról startol, és egészen bizonyos, hogy nem áll meg Hegyeshalomnál.