Az exportképesség is biztosított az efféle CD-khez, ami ugyan nem az én asztalom, ám ráerősít jól a szimpatikus működési mechanizmusra.
Van még valami, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Ez nem más, mint az album koncepciója, amely majdnem akkora fontossággal bír, mint a Prokofjev Péter és a farkasával szimbiózisban élő mese-klasszikus.
A koncepció-fikció lényege, hogy él egy természettudós, aki felfedezi éppen a világot és megfigyeléseket készít a fellelt jelenségekről és képződményekről. Az ő történetei inspirálták a zenét, és adják a zenei szövet egyfajta magyarázatát. Mindezek hatására gyakorlatilag folyamatosan pereg a lelki szemeink előtt egy nem létező természettudományos-ismeretterjesztő tévécsatorna filmje. Legalábbis ekképp érezhető komplexnek a produkció, szerintem. A „film” megidézése opcionális: abszolút mértékben személyes és free.
A muzsika viszont nem az elszállásra hajló merítésből való. Ebben az értelemben talán kevéssé felel meg a stílus által támasztott, előítéletes követelményeknek. A hangzás különlegességére azonban határozottan odafigyeltek az alkotók, különösen abban a tekintetben, hogy miféle lehetőségek rejlenek még egy ilyen, hagyományoshoz közeli összeállítású kvartettben. Mert amit hallunk, az minden, csak nem konvencionális, sokkal inkább változatos, tehát ilyen értelemben is érvényesül a jazz, azon belül az említett stílus szabadsága.
A „saját filmünk” képkockái pedig olyasmiket vetítenek elénk, amik szem előtt tartják a képzelet, a fantázia és az értelmezés szabadságát. Mivel is kezdődhetne mással, mint az erőgyűjtés és az elindulás ábrázolásával. (Arcs a szám címe). A lefelé vezető utat zongoramuzsika jelöli ki. A vándor hangulata és éneke a szaxofon szavával azonosul. Léptei ütemét a cselló és a dobok ritmusa adja. Az út és az utazás küzdelmes, de reményekkel teli. Remekül mutatja meg mindezt a preparált zongora és a dobok felkavaró kavalkádja. Az utazó pihenését a táborban – a „megszokott” szaxofon, cselló, dobok szereposztásban „látjuk”.
Elkövetkezik az első erőpróba, egy nyughatatlan sodrás (Restless Spin), talán széllökés által. Ezúttal a kvartett minden hangszere végig egyenrangú szerephez jut. A jutalom a nap végén a nem kőbányai alkony megkapó színpompája. Mindezt a felfedező is megrajzolja, egyfajta vázlat formájában. Az este pattogó tűz fényénél telik – micsoda gazdag, okos és körmönfont zenei ábrázolással!
Az utazás veszélyes és kockázatos. Tökéletes zenei képet kapunk arról, hogy milyen az, amikor vékony jégen félve, a torkában dobogó szívvel óvatoskodik az ember. A szerencsés kaland után vigaszt nyújt a(z elnyújtott hangokkal ábrázolt) szélesen elterülő égbolt látványa. Hogy aztán sosem látott kőhalmokon állapodjon meg a kalandor tekintete. A zenének és a „filmnek” vége.
De, kiknek is köszönhetjük ezt a csoda muzsikát, egyszersmind a felfedezése lehetőségét? Donarier-t mi, magyarok Gadó Gábor zenésztársaként ismerjük, szintén BMC-kiadványok segítségével, az ezredfordulótól datálva.
A Bestiaire elnevezésű projekt pedig négy zenész együttműködésén alapul: Donarier szaxofonon és klarinéton, Karsten Hochapfel csellón, Eve Risser zongorán, Toma Gouband dobokon játszik. Valamennyien – komoly referenciákkal rendelkezve - az európai jazz élvonalába tartoznak. Komoly zenészek a jazzben – milyen jó! És ha felfedezőket és felfedezést kerestél a jazz világában, akkor most megpihenhetsz, hiszen célba értél!