Ezúttal inkább másfélét, a Misi változatlan összetételben működő kvartettje második lemezének titkait kell(ene) megfejteni. Az éjszakai csodákét. Az együttes első albuma 2019-ben jött ki, Grenadilla címmel. Bemutatását a portálon itt olvashatod el újra: http://riff.hu/index.php?article=1294.
Hiszen, ha azt a muzsikát kedvelted, az új anyagot is szeretni fogod! Azzal együtt, hogy az újdonság ún. koncept-album, program-zene voltaképpen, amit a cím által bevonzott hangulata is igazol. Az éjszaka misztikus árnyalataiból ötvenet nem, de tucatnyit azért fellelünk a lemezen.
A prológ, a ráhangolódás: az estétől számított, éjszakába hajló idő zenéje. Magyar fordításban írom le a szám címét (ahogyan a továbbiakét is): Estére mi marad belőlem. Milyen hát egy nehéz nap estéje Borbély Mihály kvartettjének szemszögéből nézve? Nos. A viszonylagosan nyugodt nap-indítást a tenorszaxofon-monológ modellezi. A problémák sokasodását pedig a többi hangszer csatlakozása, azok nyomatékos polémiája jelzi. Már-már hosszasan kivezetve, mintegy példázva a napi robot óráinak lassú múlását. Ez lenne talán – vázlatosan - a jazzben elbeszélt történet, amelybe Tálas Áron zongora-, Horváth Balázs nagybőgő- és G. Szabó Hunor dob-játékával a hallgató beavatást nyer.
A Hívó távolok feszes improvizációja pedig újonnan érzékelt dimenzió, egyéb iránt modern jazz. A „Nemálom” álom tárogatója aztán merész fordulattal a Kelet felé kalauzol – a muzsika varázsszőnyegén repítve.
Lám, háromig kellett csak számolnunk a változatosan sorjázó stílusbravúrok felfedezéséhez! A részletek (értsd: az egyéni villanások) finomságairól még nem szóltam, holott kötelességem felhívni rájuk a hallgató figyelmét. (Elhallgatnom kifejezetten hiba volna.)
Nem megkerülhető az Árnyak, ébredések mesteri fuvola-dob duója sem, amely ha úgy tetszik, sötét tónusokkal megfestett kép. Csakúgy, mint a kicsit sem elnagyoltan felskiccelt, halványan spanyol motívumokkal díszített Éjszakai vázlatok. A darab sajátos folytatásaként fogható fel a Kopog… megáll… árnya int tétovasága.
A várakozás maga – szintén az éjszakai élet szerves része. Egyébiránt kvázi kakukktojás: karakteres Tálas Áron-szerzemény, amelyik remekül ékelődik a Borbély-számok és az improvizációkból kifejlődött darabok közé. A basszusklarinét megjelenése (Ez is furcsa?) önmagában humoros, mint egy esetlen komikus látványa.
A se vonat, se állomás (No Train, No Station) ha úgy tetszik, John Coltrane szellemének megidézése. Soha kellemesebb éjfél előtti szellemjárást! Amint az eltűnik, mint a mesében, megjelenik egy Lidérc, a dvojnice (kettős furulya), nevű médium hívására. Kell hát egy Hajnali fohász segítségül, hiszen A fény már hív, kelteget! És ez így van rendjén, mi több, nagyon rendjén van!
Ha kizárólag azt vennénk alapul, hogy Borbély Misi nem kevesebb, mint nyolcféle fúvós hangszert használ, akkor is szinte tökéletes lenne a dolog. De hát ő semmit nem bíz a véletlenre, és semmit sem öncélúan tesz. A kvartett tagjai között pedig akkora a lelki kohézió, hogy az (egy divatos kifejezéssel élve) már a Holdról is látszik!
Itt tartunk tehát. Vagy egy kicsit azon is túl, mert már elegendő az alap-hír: Borbély Misinek új lemeze jött ki, amelynek hatására beindul a réges-régi His Masters Voice-kutyusos (nem pavlovi) reflex, és minden, magára valamit adó jazzkedvelő azonnal elhelyezi azt a saját fonotékája felső polcán.