Ma 2024. február 21. szerda, Eleonóra napja van

Sajó Dávid: Backstage – 10 éves a Budapest Park – Igaz történetek a kulisszák mögül (Libri Könyvkiadó Budapest)

Végre egy könyv, amelyik nem annak a korszaknak a történeteit mantrázza, amelyekre csak a kihalófélben lévő rocker-nyugdíjasok emlékezhetnek - jó esetben. A Backstage szinte a másik véglet, hiszen az „elmúlt tíz év” sztorijait foglalja össze.

Sajátos aspektusból láttatja a témát, mert nem előadóra, hanem egy kedvelt szórakozóhelyre fókuszál. Máris tudjátok, melyikre, ugye?
Nincs új a tegnap alatt: a Sebők János által szerkesztett „emlékkönyv”, a Volt egyszer egy Ifipark 1984-ben jelent meg. (Más kérdés, hogy az Ifipark időközben feltámadt a haló poraiból.) A Budapest Park pedig – a pandémia okozta sokkot és megpróbáltatásokat átvészelve - él és virul. De még hogy! Nos, erről is szól ez a remek kiállású, fotókkal gazdagon illusztrált, reprezentatív kötet.
És arról is, hogy a Park története gyakorlatilag a szintén népszerű (és jó emlékű) Zöld Pardon bezárásával kezdődött. A halálos áldozatokat követelő, tömegszerencsétlenséggel végződött a West Balkán-ügy miatt, a rendezvényszervezésre vonatkozó (túlzó) megszorításokkal összekuszálódott helyzetet tű-pontosan vázolja fel a kötet szerzője.
A kezdeti évek nehézségeiről pedig már az érintettek (a nagyfőnök, Pálffy András és közvetlen munkatársai) vallanak, önveszélyes nyíltsággal és őszinteséggel. Az akkoriban kifejezetten nagy méretűnek számító bulihelyet ugyanis nem volt egyszerű beindítani, felpörgetni. Két év ment rá, ha nem három. Meg az anyagi tartalékok, némi idegeikkel megfejelve. Mert a vállalkozás nagyon nem volt „nullszaldós” az elején, holott a Sziget munkatársaival is kooperáltak egy ideig.
Azt hiszem, jelzés-értékkel bír, hogy a Park első telt házas koncertjét (a Kispál- és Tankcsapda-vonalról ellépve) a Punnany Massif adta. Aztán jöhetett csak a rengeteg ötlet, jöhetett a rengeteg munka. És van az a hely, ahol a befektetett energiák megtérülnek. Vele a gondolat, hogy a zenekarok komfort-érzete felé kellene nyitni először, ami aztán zárt körű, kényeztető bulizó hely bevállalásáig fajult. Naná, hogy a backstage-ben, partikkal akár. Biztosítva ugyanakkor a közönség kényelmét és szórakozását szolgáló körülményeket, mint a másik alap-tényezőt. A Budapest Park így a kiemelkedő koncerthelyek egyike lett. A mainstream pop bázisa alapból, de hát ez a helyszín paramétereiből logikusan következik. És nem azért, mert számtalanszor bizonyított (más rendezvényekkel, nem szimplán koncert-helyszínként), minden lehetséges szempontot figyelembe véve, a létjogosultsága vitán felül áll.
Kedves színfolt a munkatársak vélemény-cunamija. Csupa pozitívum. Hiányolom kicsit, hogy nem kérdeztek meg a csapatból már kikerült kollégákat. Hátha tanultunk volna valamit, az ottmaradók is, mi is, de sebaj. Az a legfontosabb, hogy flottul működik minden a Parkban, aminek működnie kell!
Persze meredek, a képtelenség határát súroló, de megható zenész-sztorik is adódtak itt, a kötet legtekintélyesebb fejezetét képezve. Egyet elárulok belőle: aki nyolc és fél hónapos terhesen lépett fel a Parkban, ő bizony Sena volt! A többi, érdekesnél érdekesebb felfedezést az Olvasóra bízom. A sztárfellépők rigolyáiról nem beszélve, de tényleg.
Elmondták tehát számosan, hogy számukra mit adott a Budapest Park. Hadd álljak be én is ebbe a sorba. Nekem koncertélményeket nyilván, érdekes találkozásokat, és egy barátságot, ami összességében nem kevés.
Olyannyira nem az, hogy kedvem támadt ránézni a Park jövő évi koncertprogramjára. Közel sem teljes a műsor természetesen, és a jegyek nem olcsók, a hely magnetikus ereje azonban máris megtette rám a hatását.
A bűvös kiadvány a Libri könyvesbolt hálózatában érhető el, vagy a Budapest Park weboldalán online. Akik koncertjegy mellé vásárolják a budapestpark.hu-n, kedvezményes áron és szállítási díj nélkül juthatnak hozzá.
Backstage könyv: https://www.budapestpark.hu/events/backstage-a-nagy-park-konyv

Olasz Sándor