Ma 2024. október 11. péntek, Brigitta napja van

Az ország legnagyobb szilveszteri táncháza a Fonóban

A Fonóban szó szerint áttáncolhatunk az új évbe az ország legnagyobb szilveszteri táncházában!

A Fonó Folkszilveszteren a legendás Szászcsávási zenekar és Péter Tamás és barátai húzzák a talpalávalót a vonós táncházban, a Gáska zenéjére pedig moldvai táncokat táncolhatnak a résztvevők.
A legendás szászcsávási zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai, repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt muzsikáltak. A szászcsávási zenészek legnagyobb érdeme, hogy azt a hagyományos erdélyi vonós tánczenét játsszák, ami egykor még egész Erdélyben virágzott. A zenekar tagjai rendszeresen és folyamatosan zenélnek Erdély-szerte, az elmúlt évtizedekben a városi, magyarországi táncházakban visszatérő vendégek, illetve több meghívást kaptak külföldre, közte a tengerentúlra is. A Fonó hat lemezből álló sorozatot adott ki a szászcsávási felvételekből, amelyek között olyan anyagok is megtalálhatók, mint a zenekar emlékezetes chicagói koncertje, vagy a magyar népi éneklésben egyedülállóan a többszólamúságot képviselő Szászcsávás dalárda felvétele. Érdemes ezekkel a lemezekkel hangolódni tehát a szilveszteri mulatságra.
Egy 1990-es felvétel a zenekartól:
https://www.youtube.com/watch?v=cgYSkv1wTrY
Péter Tamás prímás zenekarába olyan remek zenészeket hívott, mint Balogh Kálmán (cimbalom), Fekete Márton (brácsa), Gombai Tamás (hegedű) és Molnár Péter (bőgő). Így a különleges este egymást váltó mindkét vonós táncházi zenekara igen erős lesz, nemcsak táncházi hanem maradandó zenei élményt is ígér. A számos klubban, táncházi helyszínen játszó Gáska muzsikájára azok is be tudnak csatlakozni a moldvai körtáncokba, akik még a vonós táncokban kevésbé járatosak. A változatos szilveszteri menükre a Fonó vendéglátása előrendelést vesz fel, de a helyszínen is lehet válogatni a kínálatból.
A megelőző napok sem lesznek kevésbé mozgalmasak a Fonóban. December 28-án a latin zenék kerülnek fókuszba. Igazi unikumként műveli Kelet-Európában a Kolumbiából indult cumbia stílust a Los Orangutanes, akik a pszichedelikus perui cumbiát, azaz chichát játszó Litumával együtt alakítják az este programját.
A roma, a bolgár és a magyar dalok, két csodálatos énekhang költözik be a Fonó színpadára Navratil Andrea és Lakatos Mónika személyében december 29-én. A WOMEX Artist- és Kossuth-díjas világhírű énekesnő, Lakatos Mónika hangján megelevenedik a roma közösség minden bánata és öröme hidat képezve ember és ember között a világ bármely pontján. Navratil Andrea magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusában az énekhang mellett a zongora kapja a másik főszerepet a mai kortárs-klasszikus zenei világ sokrétű eszközeivel újfajta megvilágításba helyezve az eredeti népdalok szépségét.
Hagyományosan a jazzé a főszerep a zeneház év végi Jazz Előszilveszterén december 30-án: idén a legendás Dresch Quartet mindig ünnep teszi a hétköznapokat is, a stílusalkotó fúvós zenéje elképesztő magasságokat és mélységeket jár be egy-egy koncerten. A Söndörgő tamburái ezúttal jazzes stílusban szólalnak meg, a virtuóz délszláv muzsika hazai képviselői új vizekre eveznek ezzel a koncerttel. Az estére a Nosnach minimál tangója teszi fel a koronát, amely New Yorktól Odesszáig, egyfajta kelet-európai sanzon, melyben francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek kísérleti, kortárs és szabadzenei elemekkel.
A programokról bővebben a Fonó weboldalán.