Ma 2024. június 18. kedd, Levente napja van

Mowgli: Gueule De Boa (BMC Records)

Jól gondoljátok: a Kipling-dzsungel könyvének embergyereke a francia jazz-trió névadója. A formáció kétharmada a Pulcinella nevű bandából lehet ismerős annak, aki nyitott lélekkel igyekszik követni a BMC nemzetközi kiadványait.

(Mondanom sem kell: ezen a portálon is olvashattok arról a bandáról. Két lemezük kritikáját kereshetitek vissza.)
Ferdinand Doumerc szaxofonos és Pierre Pollet dobos játékával tehát találkozhattunk már néhányan. Az elektronikus billentyűs hangszereket megszólaltató Bastien Andrieu művészetével pedig legszebb ideje megismerkednünk. A beszédes című, magánkiadású 2015-ös debütáló lemezüket (Ivre de la Jungle – A dzsungeltől megittasulva) nem sikerült fellelnem a legismertebb, ingyenes videómegosztó webhelyen, de a kis csapattal való barátkozás lehetősége koncertfelvételek által biztosított. Ezek után bízvást pártfogásba vehetjük a Mowgli magyar kiadású albumát.
És az meg már milyen? Egy szem ritmusfelelőse van, ergo: -szekció nincs. Aligha ez a leosztás a mozgalmas, izgalmas, tempós számok készítésének általános receptje, mégis azt kell mondanom: így jártunk jól! Annak ellenére, hogy folyamatos menekülési üzemmódban vagyunk kénytelenek működni, de amíg ez csak a lemez hallgatása közben történik, még élvezzük is a helyzetet. Mert Doumerc öblös, máshol pedig harsány szaxofon-játéka nagyon a helyén van ebben az őrülten rohanós, kalandos, teremtett világban. Pollet ritmusképletei, groove-kat kiprovokáló tempói kiszámíthatatlanul szabadulnak ránk. A billentyűs hangszerek pedig ott bóklásznak vagy tömörítenek, ahol csak tudnak. Jókor, jó helyen.
Érdekes, hogy az avantgarde kísérleti jazz hatása megközelítőleg ugyanakkora a Mowgliban, mint a nem fiatal, de még nem lejárt szavidejű elektronikus muzsikáé. A viszonylagos letisztultság pedig épp olyan szervesen tartozik hozzá, mint a felszabadult, esetenként szertelen improvizáció.
Szemléletesebben kifejezve: az történik, hogy őserővel zúdul ránk, összefüggően borul fölénk a hangok sűrű, nem ritkán riffekké sodródott őserdeje. Kívülálló számára nem komfortos a hely, de azt biztosan tudom, hogy a jazz barátai otthonosan fogják érezni magukat benne.
A lemez címének fordítása A boa torka, amely elképzelt veszélyforrás is lehetne az efféle, hangokból írott történetben. Szerencsére, további csavar is került a „regénybe”, legalábbis azt hiszem. Kedves franciák, segítsetek egy kicsit az olasznak! Ugye igaz, hogy a Gueule De Boa kiejtése hangról hangra ugyanaz, mint a gueule de bois-é? Az utóbbi ugyanis nem egyéb, mint a másnaposság kifejezése. A teljes mű megoldásának kulcsa pedig épp ez a szójáték – az én olvasatom és a nem kimondottan makulátlan fantáziám szerint legalábbis.
A lemezanyag hangulata: a nyugtalan, rohanós muzsika végső soron egy irányba hat. Még azokban a ritka percekben is, amikor a mozgás tempója visszafogott. Azt a hatást láttatja vagy sejteti, hogy milyen érzés másnaposan bolyongani, vagy ahol az erdei növényzet megengedi, ész nélkül futkározni a dzsungelben. Miért éppen ott? Megmondom. Azért, mert ott is teremnek gyümölcsök, amikből lehet jóféle pálinkát főzni. (A reális megoldás talajától rugaszkodjunk el most pár centire.) Elvégre a francos macskajajt is elő kéne idézni valamiképp, hogy kerek legyen a körítés egésze.

Olasz Sándor