Ma 2024. június 18. kedd, Levente napja van

godfater: 0 (Tom-Tom Records)

Isten-apa, aki vagy ezen a Földön! Áruld el légyszí, ilyen zabálni valóan eszméletlen eklektikus muzsikát hogyan teremtettél?

Na jó, a teremtés titkai és részletei nem annyira érdekelnek, mint a végeredmény.
Igen, a godfater, Tátrai Tibusz egyetlen aktív zenekara munkájáról beszélünk. Kéne mondanom egyebet a bandáról? Szinte felesleges, hiszen hatalmas elánnal és (jogos) önbizalommal nyomulnak a média rockereket érdeklő szegmensében. Amikor pedig nem azt teszik, fergeteges koncerteken szaggatják le a hallgatóságuk fejét.
Amíg azonban egy godfater-színpad előtt hallgatózhatunk (nekem a szeptember 16-i, csongrádi céldátum várós a fejetlenségemhez), nem árt felkészülni belőlük. Helyezzük hát ezt a CD-lejátszóba! (Hülyén hangzik, de már-már ott tartunk, hogy egy CD létrejötte is hír-értékkel bír.) Hét nótát fogunk hallani. Mondjuk, az Álmok háza nem rúgja be az ajtót. Más konstellációban szerény pop-dalocska lenne, de hát Tibuszék belekavarnak rendesen, és elemelik azt a földről, pár centire. Ám, sehogyan sem fér a fejembe, hogy a Borlai-kvalitás miért kell a ládagyár zaja ihlette szögeléshez?
Egy lépéssel később megértem: a nemzetközi klasszis dobos, Borlai Gergőre is a csapat egésze érdekében van szükség. Mert amikor a Deák Billnek írott, a Rossz vér-albumon jól elbújt, immár a progresszív rock erényeit felvillantó Mindenem a Tv-be belevág, akkor minden képernyő apró darabokra törik.
A Búcsúkeringő viszont – az egykor volt bécsi Strauss-família maximális tiszteletével – vérbeli lassú blues! Vele a „változatosság gyönyörködtet” jegyében zajló stíluskavalkád kavarodik, mint a forgószél, ami alapesetben nem feltétlenül lassú.
És Bill idéződik megint. Ugyanarra a lemezre írt neki számot Presser és Dusán, először és utoljára. Érthető módon, hiszen bár a Ne szeress engem rádiós kedvenc volt a maga idejében, Bill bátyó azonban nem igazán vette fel a koncertjei szett-listájára. Most új élet-esélyt kapott a dal, mert kell efféle is egy debütáló albumra. Mindez Szebényi Dani (szenvedélyes ének, zongora) főszereplésével, Te pedig hallgasd meg, milyen lett a ma ismert időtlen verzió!
Belátható: régi sláger nélkül sem létezhet ez az anyag. A Skorpió repertoárjából való Álljatok meg című Tátrai-szerzemény kapta meg a szerepet. Leszámítva, hogy az életvezetési tanácsokkal súlyosbított szájbarágós szövegek mindig zavartak, egy rossz szavam nem lehet a feldolgozásra! Ráadásul akkora erő van vele, amivel meg lehetne nyerni a csillagok összes háborúját.
A logika szerint most lírai dalnak kell következnie a sor mintájában. És lőn! A Hold a földön, Borlai Gergő szerzeménye. A szöveg gondolatmenetét ugyan nem fogom mindenütt zökkenőmentesen, de érzem: sokakat talál meg majd!
És alapos meglepi a végére. A hetvenes évek elejének aranykorából, a The Allman Brothers Bandtől választották ki a Whipping Post-ot, és hatalmas svunggal úgy kipolírozták, hogy sokkal szebben csillog, mint új korában!
A leg-lényeg tán mégsem a lemezanyag változatossága, mint az érzés, ahogyan Tibusz visszafiatalodott Szebényi Danihoz, akiről már volt szó, a szintén gitáron parádézó Gotthárd Misihez, és a basszusgitáros Kéri Sámuelhez. Épp csak szabad szemmel nem látható, ellenben remekül hallható, hogy miként töltődik fel energiával a segítségükkel. (Borlai Gergőről se feledkezzünk meg, persze.) A folyamat másik része pedig az, hogy az ifjak szárnyra kaptak azon igyekezetükben, hogy a muzsikálásban felnőhessenek hozzá.
Aggodalomra tehát semmi ok, és a pánikot sem kell megőrizni. A mellékelt ábra azt mutatja, hogy nem csak a magyar rock jelene, hanem – minden valószínűség szerint – a jövője is biztosított!

Olasz Sándor