Ergo: húsz track hallható a lemezen. Csakhogy, nem egy akad közöttük, amelyik önmagában kétnyelvű! És épp ettől az aprónak vélt adaléktól válik még érdekesebbé a produktum. Persze, nem csak. De ne siessünk annyira!
Kell-e visszautalnunk az előzményekre? (Természetesen, mert mindig számítunk új olvasókra.) Guessous Mesi ugye, a születésétől fogva két kultúra örököse. A török a harmadik, a választott nyelve. A pontos fordításhoz Mesi – a biztonság kedvéért – török anyanyelvi segítséget vett igénybe. És ha már a számok soránál tartunk: ez az ötödik CD, amelyik így vagy úgy az ő nevét hordozza.
Az anyag pedig, túlmenően, hogy kizárólag népdalokat tartalmaz, szivárványosan színes (sőt, annál élénkebben pompázó) válogatás. A szerelmes dal alapszín az efféle palettán. E kritériumnak megfelelve, rögtön az elején hallható a Magyarországon világhírű Queen-sláger, a Tavaszi szél vizet áraszt. Az intróként funkcionáló archív felvétel-részlet olyan régi lehet, amilyeneket Cserepes Károly lemezein sem találunk. A nyomában pedig megered a zene-áradás. De még hogy! Az évszak frissességével! Ám, nem a talán legnépszerűbb, a Sebő-féle feldolgozás nyomdokain. Sokkal inkább Mesi saját értelmezése szerint, a saját személyiségén átszűrten. Mint a többi dal esetében.
Ha a tematikai vonulatot követjük, elmondhatom, hogy hallunk katonadalt, törököt ezúttal. Az Istenhez fordulás méltóságát pedig az A fényes nap villantja meg nekünk. Kisvártatva a Csillagok, csillagok is felkúszik a privát égboltra, ám nem kizárólagos útmutatásképp. Az Érik a szőlő is gazdagítja a repertoárt, amely végső soron érdekes következtetéshez vezet. Tehát. Közismert, már az általános iskolában tanult népdalokról tettem említést az eddigiek során (a bekezdés elején jelzettet leszámítva), mégsem az „ezt én is tudom” élménye az elsődleges, Mesit hallgatva.
Lehetetlen nem észrevenni, hogy ő nem csupán újra értelmezi, hanem új életre kelti a dalokat. Többségük a cappella hangzik fel (max minimális hangszeres kísérettel), ezért még inkább feltűnő a dalok díszítése, amelyek eltérnek az eddig megszokottaktól. Szinte minden hangra esik valamiféle csillogtató fénysugár. Az énekszólam aprólékos kidolgozottsága pedig mindvégig fokozott izgalomban tartja a CD hallgatóságát. Olyannyira, hogy személy szerint a török (és nem vagyok biztos benne, hogy csak a török) népdalok erős kölcsönhatását gyanítom, e tekintetben.
És ha már a török népzenei hagyományoknál tartunk, a műfordítások segítségével mi is érzékelhetjük azt, hogy a szövegeik mennyire más tőről fakadnak, a sajátjainkhoz viszonyítva. Nem csupán a történet mesélés és (akár a magyarban) az érzelmek gazdagsága dominál náluk, hanem a költői képek használata, azok keleties vonásokkal megfestett szépsége is feltűnik.
Mesi előadására pedig, bármit is mondtam eddig, nincsenek szavak. Van ugyanis egy taníthatatlan eleme, összetevője, a fent jelzetteken túl: valami természetes, ösztönös, belső kisugárzás, amely végső soron minden más mozgató rugót át- vagy felülír.
Megkockáztatom hát: a magyar népdal-éneklésben itt és most új fejezet kezdődött.