Ma 2024. július 27. szombat, Olga napja van

Tímár Sára és zenekara: Népdallá vált Petőfi versek (Fonó Budai Zeneház)

Mikor érdekes egy-egy fontos kultúrtörténeti adalék? Természetesen bármikor, de az ilyesmi közreadását rendszerint valamiféle alkalomhoz, valamilyen évfordulóra időzítik.

Ezúttal sem történt másként.
Ha egy földön túli csoda folytán most bekukkanthatnék a túlvilági lelkek birodalmába, láthatnám, hogy Petőfi szegény hogyan viseli a bicentenáriuma ürügyén rendezett felhajtást. Részben örömmel (ez a lemezanyag is tetszene neki), de bizonyos események bekövetkezése után talán fejcsóválva nézne maga elé. Ezek azonban más lapra tartoznak.
Ami a vonatkozó előzményeket illeti: a népdalgyűjtők anno jelezték a Petőfis „kakukktojások” létezését, ezért valószínűleg keveseknek okoz meglepetést a szóban forgó, kizárólag digitális formában megvásárolható lemezanyag létrejötte.
Ezeknek a nép által megzenésített verseknek a többsége nem veszi, nem veheti fel a versenyt a népdalaink legjavával. Ahhoz tehát, hogy „lemez-érettek” legyenek, szükség van egy kis ravaszságra. Sokkal körmönfontabbakra és hatásosabbakra, mint amilyenekkel például a francos ”gyümölcsös” sörök többségét készítik.
A jófajta „adalékanyag” aligha lehet más, mint az autentikus népzene, amelyeket az egyes Petőfi-dalokhoz ragasztottak a muzsikusaink a stúdióban. Méghozzá arról a vidékről, amelyen az éppen felhangzó dalt fellelték. Így válik, vált igazán masszívvá, erőteljessé és befogadhatóvá ez a zene.
Az énekesnő, Tímár Sára egyébként nagyszerű csapatot szervezett maga köré. Sorolom. Szabó Dániel – cimbalom, ének, Nyitrai Tamás – hegedű, Fekete Márton – brácsa,  Lelkes András – bőgő. Furulyán közreműködik Hargitai-Halászi Lehel. A versmondás Zrinyi Gál Vince érdeme azzal együtt, hogy az utóbbi létjogosultságával nem igazán értek egyet, mivel megtöri kissé a zene ívét. Szerintem. (Arról nem beszélve, hogy ki a bánat fogja külön megvásárolni azt a két tracket?) A lényeg tehát ezúttal is a muzsika.
Az első szám remekbe szabott, lendületes mezőségi, helyenként az egyszerűségében is nagyszerű furulya kísérettel. Ragyogj reám, boldogságom csillaga! - „mondja” a vers. Rá következik a Szülőföldemen szóban, zenei kíséret nélkül. Utána az Alku idézi meg a szülőföldet, a cserebogár emlékképe pedig összefűzi a két darabot.
Fürdik a holdvilág – ezúttal Gömör egére feltekintve és Nyitrai Tamás hegedűszavára figyelve. A Lakodalmas című instrumentális darab (mert ilyen is van ezen a Petőfi-lemezen!) Sopron környékére repít, Tendl Pál cimbalomjátékát megidézve a nem is annyira távoli múltból. A Te vagy, te vagy barna legény széki muzsikával örvendeztet meg bennünket. Zöld Marci balladáját pedig versben és zenében is megismerhetjük, külön-külön persze.
Ami elmúlt, vissza nem jő – friss, fiatalos (helyenként legényes) küküllői muzsika nyomatékosítja az örök érvényű bölcsességet. Végezetül a Bánságban találjuk magunkat a Hortobágyi kocsmárosné által – lehetséges ellentmondás nélkül! A megfejtés kitalálható.
Lehet-e többet kihozni efféle koncepcionális anyagból? Úgy vélem: nehezen. A kiváló zenei teljesítményekhez azonban nem férhet kétség. Ami mégis a legfontosabb: mindez méltó Petőfihez és méltó az ő egyelőre két évszázados örök életéhez.

Olasz Sándor