Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van

Páll Éva: Míves mesterségek (Fonó Budai Zeneház)

A lemezanyag voltaképp a mesterségek ünnepének zenei leképezése. E tekintetben nem feltétlenül több (más tekintetben viszont igen), de semmiképp sem kevesebb.

Mondhatnám, a régi, kézműves mesterségek hangzó emlékműve. Olyan foglalkozásoké is, amelyek mára – ebben a formában legalábbis – nem léteznek. Mégis jó tudni, hogy a régi öregek ifjúkorában ezek a hétköznapi élet szerves részét képezték. (Akárcsak a népdalok, jegyzem meg közbevetőleg.)
Így a ruhakészítés fázisai, a kenderfonástól a szövésén át a szabó keze munkájáig. De hát mit érne a szép ruha hozzá illő cipő nélkül? Nyilván, azt is elkészíti valaki, és nem a gyárban, mint manapság.
A konyha felszerelése a fazekas hathatós közreműködésével kezdődik. Ha pedig netán kilyukadt a bádog edény, jöhet(ett) a drótos!
Az „egylóerős” közlekedést a kovács segítette a maga módján. A mindennapi élést pedig a molnár meg a pék, és azok a lányok, asszonyok, akik nem csak kenyeret sütöttek a lisztből. Azt sem árt érzékelni, hogy a fonó bizony, nem egy szigorú munkahely volt annak idején, sőt!
Lehetséges egy másik megközelítése is a kizárólag digitális formátumban létező lemezanyagnak. Mégpedig: ismeretterjesztés – gyermekeknek. A bajok ott kezdődnek, ha kíváncsi a lurkó! (És melyik lurkó nem az?) Mert hogyan magyarázza meg neki a kedves szülő azt, amivel maga sincs tökéletesen tisztában, mi több: az ő szülei sem láttak effélét? Nekem, mint gyakorló nagyapának a takács és a drótos munkája ilyen, de szívesen elmennék az unokáimmal olyan rendezvényre, ahol bemutatják ezeket jól, hogy legyen mihez kötni az itt hallható dalokat.
Addig is, van ez a lemezanyag. A muzsika erőteljes népzenei hatásokat tükröz, és nem ritkán kifejezetten népdalfeldolgozásokról beszélhetünk, amelyből egyenesen következik, hogy a zenekarvezető, hegedűs énekesnő véletlenül sem tévesztendő össze az egykori Neoton Família egykori, hasonló nevű üdvöskéjével.
Zenésztársai közül jó néhányan a hazai népzenei elit-osztagból kerültek ki. Így a Csík Zenekar tagjaiként országszerte ismert Barcza Zsolt (cimbalom, harmonika) és a nagybőgős, Bartók József. A fúvós hangszereket megszólaltató Cserta Balázst is bízvást sorolhatjuk ide. Nem mintha Bolgovics Gergő (ének), Kovács Márton (hegedű) és Kerékgyártó Gergely (brácsa, citera) gyengébb teljesítményt nyújtanának, mert erről szó sincs és nem is lehet! A két énekes gyerkőc, Tóth Róza és Tóth Ilka meg vérbeli, jókedvű rosszcsontok. Legalábbis én így látom őket a hangjukból!
Elismerem, a mesterségek megismertetése a legfiatalabb nemzedékkel is szép és nemes feladat, a lemezanyag igazi pozitívumának mégis egy ennél még fontosabbat, egyfajta missziós tevékenységet érzek. Nem egyébre gondolok, mint hogy az apróságokat bevezetni, belenevelni a magyar népzenébe, és megszerettetni velük azt. Ez az, amit csakis szívvel-lélekkel szabad csinálni!
A Míves mesterségek című lemezanyag ezt és így teszi. A gyerekeket és felnőtteket súlycsoportra való tekintet nélkül szippantja be a maga világába. Jelen idő szerint nem ismerek alkalmasabb, jobb „tanítómestert” nála!

Olasz Sándor