Ma 2024. június 18. kedd, Levente napja van

Angertea: Darkmind (H-Music Hungary)

Cuki ez a majompofa, ugye? Szekeres Péter nagyon odatette! Igen, a „miért épp” tárgyú rejtvény megfejtésért végig kell hallgatni az albumot.

Rohadtul kíváncsi vagyok, ki és mikor meri leírni az ábrázat ábrázolásának a konkrét okát. Bocs, de én szeretnék létezni még egy kicsit - az interneten is!

Mondjuk, Weöres Sándor sem agyalhatott különösebben a Majomország kockázatán és mellékhatásán anno, az meg a másik. De az akkor volt, most meg most van.

Az van most, hogy az Angertea teljes mértékben hazai vizekre evezett. A Darkmind-on nincs külföldi vendégzenész (igaz, magyar sem), új kiadójuk pedig a honi metál mogulja. A stúdiójuk saját, mert negyven felett nem nagyon kóricálhat el otthonról az ember fia csak úgy, zenélgetni. Ráadásul ott nincs időkorlát, sem bérleti díj.

Az elkészült anyagban ezúttal nem hallhatók akusztikus betétek.

Az Angertea tehát igen intenzíven van jelen - jó szokásához híven! Igaz, „mindössze” hét nóta erejéig. Na de nem buta techno ez, ahol a mennyiség kényszer-érett minőségbe csapna át. A nagymágocsi, experimentális grunge-metál szuper-trió inkább hét évet vár a következő lemezére, mint sem minimális engedményt tegyen bárhol is. Járják tovább a saját útjukat. Azt, amire mások nemigen képesek rálépni, mert nincs akkora kitartás és elszántság, nincs hasonló mélység a szövegekben, nincs hasonló mértékű innováció, amikor zeneszerzésre kerül a sor. Náluk azonban együttesen jelen vannak az említett tényezők.

Az új a lemezen a Labyrinth képezi az első stációt. A dal egy nem kívánt, kényszerű belső utazás (mondjuk ki: a depresszió) tökéletesen kódolt zenei leképezése. Hátborzongató, amint magad is megérzed, mikor ütköztél bele épp a labirintus falaiba, korlátaiba. (Csendben jegyzem meg: más, ennyi ötletből egy fél lemezanyagot írt volna.)

És milyen az, amikor az Angertea könnyű kézzel(?) dob össze egy nótát? Az Embrace of Lizards-ban megmutatják a srácok, de kegyelmet ettől se várjatok! A helyzet máris fokozódik, az egyik klipes dal, a Gain Overdose által. Mit mondjak? Gyilkossági kísérlettel ér fel, agyilag!

A The Unexpected Gift progresszív metál, amellyel a zenekar egy kicsit a saját, régebbi világához kanyarodik vissza. Számtalan ötlettel teleszórt darab ez is, ami kimondatlan elvárás ebben a stílusban. Személyes kedvenc-gyanús, azaz felettébb értékes a számomra! De hát kinek ez jön be inkább, kinek a relatíve slágeres, ám sokszínű és összetett Sacred Garden! Nos, én el tudom fogadni mindkét választást, méghozzá vita nélkül.

A Genocide? így, kérdőjelesen is megkérdőjelezhetetlen alkotás. Nem véletlenül ezt mutatták meg elsőként a srácok a lemezről. Éppen annyira beteg és kegyetlen, mint a világ, amelyben élünk. Zeneileg érzelmi hullámvasút ez a szám is, más olvasatban pedig kétségbeesett sikoly a mából.

A záró, címadó darab is tipikusan Angertea-s. Lassan és ravaszkodva csal a privát erdejük mélyére, hogy ott valaki váratlanul rálépjen a nyakunkra. (Képletesen szólva persze, hiszen a történet nem erről szól.) Csak, mert megérdemeljük! És valóban megérdemeljük? Mert jó lenne túlélni ezt a brutális valóságot, lehetőleg ép ésszel.

Annál is inkább, mert helyből felemelő érzés, hogy van nekünk ez a kis csapat, több mint negyedszázada. Az agyas, kőkemény metál, amit létrehoztak és időről időre kiadagolnak, az jellegzetes, egyedi és összetéveszthetetlen. Megszokhatatlan és megunhatatlan. El sem hiszitek, hogy ez mennyire nagy dolog.

Olasz Sándor