Nem tegnapi tapasztalás, hogy minden jó, ha jó a vége! Bevallom, engem inkább a páros sorszámú lemezanyagok fogtak meg. (Nem mintha a másik kettővel bármi bajom lenne, csak ezek valahogy közelebb állnak hozzám.) A Belső hang (amelyről olvashattok is ezen a portálon) a masszív, egy tömbből faragott hangszerelésével. Az új pedig – a dalok szellős, de változatos hangszeres támogatásaival, izgalmas megoldásaival. Fura nem? Elsőre talán ellentmondásosnak tűnik mindez, de gyorsan belátható, hogy mindkét út járható és célra (a célhoz) vezető.
Lovász Irén nem csak hogy hisz az éneklés gyógyító erejében (az éneklő személy ön-gyógyításában), hanem tudományos magyarázattal is alá tudja támasztani annak valóságtartalmát.
De hát az ének, a zene mégis csak az, ami. A magam részéről ezt próbálom inkább szem előtt tartani. A lemezanyag tematikájától azonban képtelenség elvonatkoztatni, mert az voltaképpen determinálja a mondanivalóját. Van egy jól megrajzolható szivárvány-íve is az egésznek. Varázsénekek, az élet fordulóin, jeles napjain elmondott köszöntők, jókívánságok…
Attól tartok, hogy a hangsúlyok nálam nem ugyanoda esnek, mint a hallgatók többségénél, mindenesetre én is a varázsénekekkel kezdem ezt az értékelést. Az archaikus blokk erőteljes kezdésnek bizonyult. Különösen az kedves nekem, hogy egyik-másik darabja a sámánzenére hajaz. A Genezis kivált: akár a VHK is műsorára tűzhetné, a maga sajátos hangszerelésében persze.
Apropó, hangszerelés. Számos remeklést hallhatunk a lemezen, de a cimbalmos Lukács Miklósé közülük is kiemelkedik. Nem az történik, hogy szimplán „lekíséri” az éneket, hanem önálló, kvázi külön életet élő, mini kompozíciókat körít köréjük-melléjük. Legszemléletesebben a Csendes folyóvíz című darabban érhető tetten mindez.
Ágoston Béla (basszusklarinét, szaxofon), Lantos Zoltán (hegedű) szintén kevés hangokból építenek külön világokat. Ehhez méltó társra találtak – mások mellett - Deva (bocsánat, amiért nem sikerült a cirill kezdő betűjét produkálnom a fránya klaviatúrámon), Horváth Kornél, vagy Mizsei Zoltán személyében. Ők valamennyien azt igazolták, hogy az egyszerűség itt letisztultsággá nemesedett.
Másik, másféle meglepetés a lemezen a Béküljünk meg verziója, amely a Muzsikás feldolgozásában az Azt gondoltam, eső esik címet viseli. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a népdal blues-változatát is ismerhetjük, Ripoff Raskolnikov jóvoltából.
Békességben címmel a Boldogasszony himnusz új értelmezését is meghallgathatjuk a CD-n. Vele visszafogottabban jön elő az a felemelő érzés, amelyet a Vágtázó Csodaszarvas előadásától is megkapunk.
A főérdem persze a főszereplő Lovász Iréné. Nem kizárólag az ének-teljesítménye miatt, hanem a zenei rendezése okán is. Előbbit tökéletesen képezi le nekünk a kiadójának az elnevezése. Hömpölygő, gyönyörűséges muzsika született vele és általa, amelynek hangulata jellemzően az ő korábbi munkáihoz fogható. A lebegése éteri magasságokban érhető el. A mélysége azonban megmérhetetlen, elérhetetlen.
A nagy kérdés: van-e vajon gyógyító erő a Gyógyító hangban? A válaszom: igen! Testi bajokra tán nem mindig elégséges (mondom én laikusként), de hiszem, hogy a lélek-gyógyászatban kiemelt hatásfokkal alkalmazható.