Ma 2024. október 11. péntek, Brigitta napja van

Mi várható a Zene-Világ-Zene koncertsorozatban Szentesen, 2023-ban?

A 2023-24-es évad első felének programjairól szóló beszélgetések idején, augusztus végén már túl voltunk az első, bérleten kívüli előadáson, az Ági és a Fiúk koncertjén.

A Zeneiskolában zajló bérletes előadásokról a hangversenyközpont vezetője, Kertész Ákos, az azon kívüli, jellemzően az Ifjúsági Házban megrendezendő koncertekről a szervező, Arató Mátyás nyilatkozott.

Ákos: - Megint sikerült összehoznunk egy izgalmas, tág spektrumban mozgó évadot. Amikor ennyiféle műfajú előadás találkozik, az ember óvatoskodik, hiszen az eklektikusságnak lehetnek árnyoldalai. Egy valaminek kell összetartani az egymástól távol eső produkciókat, ez pedig a minőség! Hiszem, hogy a húszéves működésünk igazolta ennek a meglétét, és kineveltük a saját közönségünket, amelyik ezt szem előtt tartja. Ezért mehet el ugyanaz a személy komolyzenei- és rockkoncertre is, mert színvonalat kap: ugyanolyan minőségű élményt. Mindig is ezt szerettük volna képviselni a hangversenyközponttal. Biztos vagyok benne, hogy ezzel az évaddal is fog sikerülni, amely kivételesen nem a Zene Világnapján indul.

Szeptember 15: Tárkány Művek
Ákos: - Az első bérletes előadásunk bakancslistás nálam. A Fabula Rasa időszakában nagyon sokat koncerteztünk együtt. A Tárkány Művek mostani énekesnőjével (a Tárkány Művek nem tévesztendő össze azzal a Tárkány Trióval, amelyik a magyar népi cimbalomzene stílusváltozatainak bemutatását tűzte ki célul – O. S.), Fekete Borival más projektek kapcsán is ápolok szakmai kapcsolatokat. A Tárkány Művek előadása méltó indítása lesz a világzenei koncertsorozatnak.

Szeptember 16: Angertea
Mátyás: - Velük kezdődik a tulajdonképpeni őszi évad az Ifjúsági Házban. Ingyenes koncert lesz, a Darkmind című albumuk bemutató előadása. Mindenfelől nagyon pozitív kritikákat kapott rá a grunge-metál zenekar. Az évad egyik legjobb lemezéről beszéltek. Mellettük ott lesz a szentesi Enemy Efforts, akik tavaly adtak ki CD-t, Nincs menekvés címmel.

Szeptember 29: Szekeres Tamás
Mátyás: - Az évad rock-történetét folytatva, a Református Nagytemplomban ad koncertet – két ütőhangszeressel és kórussal alkotott együttesével – Szekeres Tamás. Egy kevés komolyzenei feldolgozás mellett Omega-dalokat fog játszani, instrumentálisan. Lemez is lesz a műsorból, 25 év az Omegában címmel.

Szeptember 30: Moby Dick
Mátyás: - Soha nem járt még nálunk a Moby Dick, a thrash metál legnagyobb hazai képviselője. Turné keretében a Rómeó Vérzik jön velük az Ifjúsági Házba. Kemény bulinak ígérkezik!

Október 1: Zűrös Banda, vendég: Unger Balázs – cimbalom
Ákos: - A Zene Világnapján közkívánatra jelentkezik Unger Balázzsal a Zűrös Banda. Egyszer már volt ilyen koncertünk, és sokan szerették volna újra látni, hogyan asszimilálódik Balázs a Zűrös Bandában. Őt a Cimbaliband-ből ismerhetjük. Minden közreműködésnél visszafelé irányuló játéknak is kell lennie, tehát a Zűrös Banda is befogadja majd egy kicsit a Cimbaliband világát.

Október 20: Makám
Ákos: - A nemzeti ünnepünk napjánál picivel korábban ikonikus formáció érkezik hozzánk, akiket nagyon szeretek: a Krulik Zoltán vezette Makámról beszélek. Olyan életmű van Zoliék mögött, ami példaértékű. Ez a zenekar a szívem közepében van, és már ott is marad.

Október 28: Hiperkarma
Mátyás: - A Hiperkarma sem játszott még Szentesen! Onnan indult a dolog, hogy Szöllősy Katika, aki az Omega basszusgitárosa volt, a Hiperkarmában játszik. Szólt a managerének, aki aztán felhívott...Szeptemberben jön ki az új Hiperkarma-lemez, aktuális lesz tehát a buli.

November 11: Ripoff Rasolnikov Band
Ákos: - Kivétel nélkül mindig telt házas blueskoncerteket produkáltak Szentesen. Nagy örömmel várom őket ismét. (Úgy tudom, új dalaik készültek mostanában, amelyek közül bizonyára hallunk majd néhányat. O. S.)

November 16: Artur Kaganovskiy Trio
Ákos: - A nyáron koncerteztem Erdélyben, ott ismerkedtünk meg. Artur Kaganovskiy hegedűművész a New York-i Juilliardon végzett. A feleségével nemrégiben költöztek haza Erdélybe. Világszínvonalú, komolyzenei vonós triója van.

November 18: Dimák Patrik
Ákos: - Az első perctől kezdve fontos a hangversenyközpontnak, hogy a városunk szülöttei időről időre megmutatkozhassanak itt. Dimák Patrik, aki nagyon tehetséges gitáros, itt tanult a Zeneiskolában. Most Budapesten folytatja a tanulmányait. A saját zenekarával érkezik. Nagyon várom, és büszkén vállaljuk fel ezt a koncertet, mert úgy tudom, hogy Patrik igen komoly szintre fejlesztette magát.

November 25: Bohemian Betyars
Mátyás: - Valójában miskolciak, mégis egy kicsit szentesinek is tekinthetők, annyit játszottak már nálunk. Sokat koncerteznek a környéken is és máshol is persze, mindig telt házak előtt, nagy sikerrel. Elképzelhető, hogy most előzenekaruk is lesz.

December 1: Peet Project
Ákos: - Felháborítóan fiatal és felháborítóan tehetséges gyerekek. Nem véletlen, hogy nemzetközi viszonylatban is komoly szinten állnak már. Nagyon örülök, hogy újra eljönnek hozzánk!

December 9: Stinky Boys
Ákos: - Kiváló funky-koncert lesz! Érdemes rákeresni a zenekarra: tök jó a banda!
Amint az a fentiekből is látható, a hangversenyközpont egyik fő tevékenysége a Zene-Világ-Zene koncertsorozat. A másik a Matyival közösen szervezett koncertek. Továbbá a Szentes KultFeszt, amelyre hagyományosan tavasszal kerül majd sor.

December 16: Dos Diavolos
Mátyás: - Ganxsta Zolee két akusztikus gitárt használó blues-zenekaráról van szó! Takács Vilkó a másik gitáros. Kiadtak egy lemezt Egyenesen a mocsárból címmel.
Ezt meg tudjuk fejelni: Labi (Tóth Laboncz Attila), a Tankcsapda volt gitárosa képregényeket ad ki Mester Csabával. Az első kiadványuk Ganxsta Zolee történetéről és zenekaráról szól. Eljön Labi és Csaba is: csinálunk egy képregény dedikálást a koncert előtt. Ha pedig minden jól megy, a kiállítást rendezünk közben, a képregény kinagyított lapjaiból. Komplex este lesz tehát, érdekes zenével!

Olasz Sándor