Természetesen, nem a hangterjedelem határait keresve, sokkal inkább az előbbire aspirálva, már-már új világot alkotva eközben. Olyat, amelyben nem csak a masszív alapot, de a felépítmény tömbjét is az improvizatív kortárs jazz adja. Hangzó, virtuális színház, különféle lelőhelyekről származó tradicionális zenék, valamint pszichedelikus hatások keverednek még az építőanyagba.
Ráadásképp az évszázadokat átfogó idővel is zsonglőrködik a címsorban megjelölt duó. Purcellt, Faurét és De Fallát keltik új életre, a XXI. században, kortárs szerzők, valamint a saját darabjaik közé bújtatva el őket. Lehetne hegyezni a füleket, és vakon megtippelni, melyik darab kitől van és kb. mikor született. (A szövegek vagy segíthetnek ebben, vagy nem.) A művelet azonban felesleges, mert a lemezanyag egységes voltához nem sok kétség férhet.
Az igazság teljességéhez a csellista perfekcionista remeklése tartozik, amely a hangszer megszólaltatásának lehető legváltozatosabb formáiban nyilvánul meg. Ez pedig így nem kevesebb, mint a szó szoros értelmében vett hang-verseny, amelynek a végén két győztest hirdetnek. (Azért nem többet, mert az igazi nyertes, a közönség ki tudja, hány főt számlál éppen.)
Az effajta zenei vállalkozás komoly kihívás egyben. Tudta ezt jól Leila és Valentin is. A hattételes lemezanyaguk első darabja, a gyermekdalra emlékeztető Au bois de Saint-Amand, valójában az emberi élet képezte ívet rajzolja fel a franciául értő hallgatóságnak. Általánosságban a könnyedség és a mélység potenciális kontrasztjának játékosan felfogott kettősségét célozva meg.
A másodpercek híján negyedórában kivitelezett Ceccaldi-Martial szerzemény, az Éve au jardin des délices, vagyis Éva a gyönyörök kertjében, a témáját tekintve a női sorsra fókuszál, Bosch leghíresebb művét idézve, másfelől pedig kettejük alkotói világára, a használatba vett művészi eszközeik részleges számbavételére és felsorakoztatására. (Lásd fentebb, az első és a harmadik bekezdés vonatkozó utalásait.)
A Cold Song címet kapott Purcell-feldolgozás az élénk és sokszínű pizzicato akkordmenetektől marad emlékezetes számomra.
Hallhatunk egy, a magyar fülek számára egzotikus népdalfeldolgozást is, mintegy a már említett tradicionális hatások tanulmányozhatósága jegyében. Mon frére címen találod a lemezen. Maga Leila írt rá új szöveget. A dallam a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetéről utazott idáig.
A kápráztató színek pedig, amelyekkel a Fauré-darabot megfesti a két művész, külön tanulmányt érdemelnének. Annál is inkább, mert idáig hallatszik, hogy azok  boszorkányos ügyességgel vannak felpingálva!
Na jó, a De Falla-szám (Asturiana) születésénél fogva spanyolos, mégsem kompenzál sokat összességében. Nem mintha nagy szükség lenne az ilyen műveletekre. Hepiendre azonban igen, amit meg is kapunk ettől a számtól.
Hiszen a női énekhang nagyhatalom: gondolj csak utána, mennyi férfiszívben rejtőző birodalmat képes leigázni! Itt van rá a legújabb példa, amikor is Leila Martial Valentin Ceccaldi személyében igazi hadvezérre talált.