Ha Molnár Gergely, a Spions szellemi atyja állítja ezt (nem az itt olvasható, őspunkosan meghökkentő interjúban), az nyilván érdekes, az ügy háttere azonban sok-ismeretlenes. (Lásd a Kovács Péter „Kutya” által elmondottakat.) A lényeg mégis az, hogy terítéken van a magyar punk legfontosabb évtizede!
Bevallom, letettem róla, hogy átfogó és hiteles munkát olvashassak valaha a címben jelzett időszakáról. Ez idáig ugyanis úgy tűnt, hogy Pozsonyi Ádám objektivitásra nem kifejezetten törekvő könyve marad végérvényesen A magyar punk-történet („A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong” (Szerzői kiadás, 2001.), egy-egy zenekar részleges vagy teljes működését feltáró könyv vagy film (pl. VHK, CPg, Közellenség) mellett.
Ám, a Trottel másként gondolta, miután archív felvételekből álló hangzóanyagok sorozatával dokumentálta, dokumentálja a magyar punk fejlődésének útját. Nem egyedüli kiadóként, de szervezetten és következetesen haladva.
Ami pedig az új kötetet illeti, az alapvetően interjúk sorozata, amelyek segítségével mozaik-szerűen áll össze a magyar punk évtizedes krónikája. Sorrendjük nagyjából megegyezik a zenekarok színre lépésének időszakával. Beékelődve közéjük olyasmi is, amire nem számítottunk. Előásták ugyanis a szerkesztők a New Musical Express munkatársának 1981. január 17-én megjelent, a magyar zenei életről szóló helyszíni tudósítását. (Hungarian Rhapsody And Other Magyar Melodies)
Az írás létezése ismert, hiszen annak „rövidített” (magyarán: kiherélt) változata megjelent a Rock évkönyv 1981 című, Sebők János által szerkesztett kötetben. Csakhogy, az új punk-könyv készítői az onnan kimaradt, mondanom sem kell: sokkal izgalmasabb részleteiből szemezgettek!
Ennek nyomán kerülhetett a kötetbe egy beszélgetés az URH akkori dobosával, Salamon Andrással, hiszen Chris Bohn ezt a bandát is látta és értékelte. Akkor pedig Bárdos Deák Ági is elmondhatta a saját, örök időkig tartó lázadó ifjúságának (art-punkos) történetét… Mások mellett, természetesen.
Máriás Béla (azaz drMáriás) az egykori jugoszláv zenei kulisszák mögé adott értékes betekintést – naná, hogy zenekara, a Tudósok léte ürügyén. Jó néhány lappal később, mintegy a teljesség kedvéért szlovákiai és romániai magyar sztorikat is olvashatunk. (A színtelen-szagtalan utóbbit talán felesleges volt tovább bonyolítani.)
Nem semmi, hogy „megszólaltak” szívemnek kedves halottak is: Németh László Fritz és Balatoni Endre Boli. Mit mondjak, kísérteties olvasmánnyá váltak az alapos és élvezetes interjúk – Dragojlovics Péter jóvoltából. Nem mellesleg, fájó volt áttekinteni a könyv egészében, hogy mennyien távoztak már el végérvényesen a szcénából.
Jó hír viszont, hogy számos fontos történet került itt nyilvánosságra, pontosításra, vagy kiegészítésre, ideértve a punk „filmográfiát”. Rossz pedig, hogy kiviláglik: az akkori spiclik helyzete évtizedek eltelte után is ambivalens.
Pozitív, hogy nem csak zenészek, hanem pl. „archivátorok” is nyilatkozhattak a könyvben, amelynek melléklete egy faszajó zenekari korfa és tagnyilvántartó. A dalszöveg-részletek, fanzin-szemelvények és a jó fotóanyag közlése pedig alap, szerintem.
Első meggondolásra részemről nem tűnt egyértelműen jó ötletnek a magyar punk-évtized interjúk által történő bemutatása. A könyv olvasása közben azonban gyorsan átjött a cáfolat, amely abban áll, hogy bár sorsokat nem mindig, de életutakat, személyes attitűdöket akaratlanul is hozzá tesz az elbeszélt tényanyaghoz. (Az egyéni életszemléletet illetően a nihiltől a lenyugvásig nagyon széles a skála.) Ugyanakkor bizonyossá válik az olvasó előtt a sejtés, hogy egyetlen séma sincs, amit a punkokra úgy általában rá lehetne húzni. Ahogyan az is igazolást nyert, hogy aki egyszer igazán punkká vált, az végérvényesen lett azzá. Az emberi tényező tehát az a jelentős plusz, amely magasan kiemeli a kötetet a hasonló jellegű munkák sorából.
Megjelenésének dátuma: 2023. december 19.