Ma 2024. május 30. csütörtök, Zsanett, Janka napja van

Mini: 25 év rock (Moiras Records)

L 001. Ez a katalógusszáma a paksi Lézer Kft CD-jének, vagyis a Mini-lemez 1993-as első kiadásának. Nem ez a Mini első, nyilvánosságra hozott koncertfelvétele, hanem a jól ismert Mini koncert című, 1980-ból. Bizonyos szempontból mégis él az elsőség, mégpedig a közreadott évfordulós bulik sorában!

Ez akkor is így van, ha „csak” a kvázi zárt körű főpróba műsorát hallhatjuk, ami a legkevésbé sem baj, sőt! Legfeljebb hozzáképzeli a közönség még nagyobb ovációját az, akinek efféle hiányérzete volna.
Mert „lejön” a nyolc muzsikus újbóli találkozásának öröme azon túl, hogy praktikus oka is volt a gyors lemezkészítésnek. Miért is? „Azért, mert így már magán a nagy bulin is lehetett kapni a … kazettát és a CD-t.” - árulta el Török Ádám Bese László Jozénak, amit utóbbi a Török Ádám 75 című, hiánypótló kötet 57. oldalán jegyzett le. (H-Music 2023) A bizonyos nagy buli a Budapest Sportcsarnokban zajlott, tíz évvel a Mini feloszlása után. A hajdani paksi kiadvány pedig mostanra új életre kelt: dupla vinyl lemezzé változott. Elsőként az Ádám halálát követő újra-kiadások sorában olyan a zeneanyaggal, amelyik erre igazán méltó. És nem csak a ritkaság-értéke miatt, de hát azért is.
Sokan ismerik a háttér-történetet: a szemellenzős Bartók-örökösök letiltatták a CD utánnyomását. Hogy miért? Az Este a székelyeknél miatt. Nahát! Nem belátni, kivált az Emerson, Lake and Palmer feldolgozásának elsöprő sikere után (az Allegro Barbaro a debütáló lemezükön hallható), hogy akik a rockos átiratot megkedvelik, az eredeti mű után is érdeklődni fognak előbb-utóbb. Mára meg bottal ütik a klasszikus zenei lemezeket vásárlók nyomát, de hát ez más kérdés.
Anno hiába ravaszkodott Ádám a cím-adással: „Éjféli találkozás Béla bácsival a Csíki-havasok alatt 1939/93 jún. 29-én”, nem ment át az örökös-cenzúrán. A szerzői jogok lejárata után azonban kiadhatóvá vált a paksi felvétel is, és vissza lehetett adni az eredeti címét, amit a Moiras Records meg is tett. A változás nem csak ennyi: Virányi Attila nagyszerű hangmérnöki munkája is kihallatszik jól a vinyl-verzióból.
A Mini-felállások leosztásában Török Ádám és Papp Gyula lettek az állandó színpadi tagok. Hozzájuk érkeznek a társak a zenekar egyes korszakaiból. Az A oldal például totális Németh megszállás alatt áll, Lojzi (basszus) és Tamás (dob) révén. (Szegény Nemecsek! Az idén követte Ádámot a végtelen úton.) Én akarlak, Délelőtt, Kereszteslovag. Utóbbi „fantasztikó” érzelem-gazdag énekére nem is emlékszem máshonnan.
Az Este a székelyeknél csapata is ugyanaz, mint itt a hajdani kislemez-klasszikusoké. Gyula jutalomjátéka… És ha az Apák és fiúk hallgatásakor csak a két szerző megnyilvánulásaira figyelsz (Tátrai - Török), akkor is eldobod az agyad!
Érdekes, mi több: pikáns, hogy a Závodi Janó patinás rock-balladájában (Asztalhoz leültem), szintén Tibusz nyüvi a húrokat, de hát nagyon karakteres produkció jött így létre! A Szabad tangó meg egy nyolcperces dobszóló tulajdonképp, ami egy idő után kikopott a Mini-repertoárból, mert ilyen frenetikusan csak a Szivacs képes tolni. Milyen jó, hogy ezen a lemezen fenn van!
Az iméntiért cserébe Janót is muszáj volt kihagyhatatlan helyzetbe hozni (és ő élt vele), hiszen mindig Kell a barátság! De mi történik akkor, amikor a Gőzhajó elszabadul? Hát, kavar egy kis örömzenét! A Mini-társaság pedig – kivált Papp Gyuszi – vidáman lubickol a zene hullámain! És ha „leszáll az időgép”, általában elveszett kincs tárul fel a nyomában. Erre tessék, most megkerült a „25 év rock”!
Hogy milyen volt belülről ez a három évtizeddel ezelőtt lezajlott buli? „K.va jó volt” – nyilatkozott Ádám az említett könyv említett lapján. Ezek után mit mondhatnék én? Csak annyit, hogy szerintem is!

Olasz Sándor