A téma aktualitását persze Dés András együttesének új albuma adja, aki ezzel beveheti Bécset, ahol már több éve él. Osztrák muzsikusok segítségével teheti: Martin Eberle trombitáséval és Philipp Nykrin zongoristáéval, akikhez András régebbi partnere, Fenyvesi Márton gitáros is társult. A lemezen hallható tucatnyi kompozíció mindegyike saját szerzemény, amelyek létrehozásáért az ütőhangszereket megszólaltató zenekarvezető a felelős leginkább. A nyolc, élettel igencsak teli száma közé négy „közjáték” ékelődött, mégpedig a stúdióban improvizált Open Space tételei.
Esszenciájuk nem egyéb, mint vérbő XXI. századi jazz (avagy kortárs improvizatív zene), amelynek egyik legnagyobb erénye a sokszínűsége, a másik pedig a muzsikusok imponáló kvalitásai. És persze mindez magas hőfokon, magas minőségben ötvözve. Igen, a színgazdagság és a kohézió nem zárja ki egymást, sőt. Jelentősen erősíti egyik a másikát, ami nem csupán a számok közötti átmenetek gördülékeny, alig észrevehető voltában nyilvánul meg. Sokkal inkább abban, hogy összességében markáns vonalakkal húzott, színes ívet rajzol meg a kvartett muzsikája.
Ezzel együtt lehetetlen nem különdíjazni Eberle „mindentudó” trombitajátékát, hiszen a „csöndszólam” (a legelején hallhatjuk, a Silent Part című számban) épp olyan jól áll (vagy megy) neki, mint a vadulások, a lemez anyagának vége felé közelítve. Köztes megnyilvánulások is léteznek természetesen, nem akármilyen szórásban.
Nykrin zongorázása szintén nagy „találmány”, vagy ha úgy tetszik: valóságos felfedezés. Az ő játéka is igen sokféle teret képes bámulatosan és hézagmentesen kitölteni.
A sokoldalú Fenyvesi Márton ezúttal „csak” gitározik (mert elektronikával is bíbelődik, vagy a stúdióban mesterkedik néha), ám azt olyan fokú empátiával teszi, amilyenre kevesek képesek. Főszerep ezúttal nem igazán jutott neki, de ahogyan a megfelelő hangokat, megfelelő hangszínekben a megfelelő helyre illeszti, az tanulhatatlan. Arra születni kell!
Dés András pedig „válogatott szinten” hozza a formáját az ő speciálisan összerakott, „felemás” ütős szettjén. No meg összefogja a kis kompániát. No meg lelket önt belé, amitől olyan emberivé válik a produkció egésze.
András új formációja lemezének említett nyitányát Visky András Kitelepítés című regényének egyik, figyelemre méltó részlete inspirálta. Záró darabját, a CD címadó számát pedig a szüleinek ajánlotta, mintegy köszönetképp a tőlük kapott, velük átélt kevésbé fontos dolgokért, pillanatokért. Ez a parabolatükör végül arra lett jó, hogy fókuszálja és kellő megvilágításba helyezze a számunkra igazán fontos dolgokat: a zenei történéseket.
Nem kérdés, hogy ismét egy remekbe szabott, fontos művel van dolgunk. Olyan munkával, amelynek végeredménye (ez a CD) nem egyhamar kerül ki a lejátszónkból.