Ma 2024. július 19. péntek, Emília napja van

Firkin: Rumini Tükör-szigeten - musical (Pump Jump Records)

Ezt nem láttam jönni. Nem vártam, nem is hallottam róla, bár tény, hogy sokkal ritkábban jutok el Frkin-koncertekre, mint azt szeretném. De már kezemben van a zene CD formátumban, a dunaújvárosi színház műsorán pedig ott virít ez a mesés mese-darab.

A beavatottak és az ifjú gyerekes szülők anélkül is tudják, hogy az Berg Judit regénye alapján készült, hogy rápillantanának a lemezborítóra. Az unokáimat és a kísérőiket pedig várja Dunaújváros… mert a zene az nagyon ott van! (Úgy értem: nem csak Dunaújvárosban.) Mert ízig-vérig Firkin! A szövegeket a jelenlegi énekes, Kelemen Ákos írta, ráadásul a felvétel énekes-szereplői között régi Firkin-hangokat fedezhetünk fel. Megszemélyesítőik Göttinger Pál, Kovács Nemes Andor és Marthy Barna. Ha már itt tartunk, énekes szerepet kapott még Ducza Nóra, Szalóki Ági, Csorba Lóci, Karácsony James, és egy 77 éves fiatalember, akit egyszerűen Charlie-ként tisztelünk. Plusz a Szivárvány Gyermekkar, valamint Bartha Mátyás (hegedű, brácsa), Romhányi Áron (zongora) és Váray Péter (cselló). Tehát, nem a színházi szereplők énekelnek ezen a lemezen, mint a korai rock-musical klasszikusaink egyik-másikán (pl. Képzelt riport). Eredmény: a rendkívüli előny, hogy az arra alkalmas musical-nóták szinte csont nélkül emelhetők át a zenekari koncertprogramba, már ha azt a Firkin is szeretné. (A közönség pedig szinte biztosan az „igen” gombot nyomja meg, válaszul a gondolatban feltett kérdésre.)
Ilyennek (mármint, koncert-nótának) vélem például a Rumini-lemez nyitó dalát, a szélvész tempójú, ír zenei motívumokkal gazdagon díszített Szélkirálynőt. A Finálé kicsit tán más jellegű, de az alkalmassága ugyanúgy vitán felüli. A főcíme egyébként: Hajózzunk!
A többi nóta pedig megkapóan dallamos, és olyan mélyen fúródnak a füledbe, hogy valami durván elborult free jazz képes csak kimosni azokat onnan.
Az imént említett finálé, a Hajózzunk! kapcsán pedig akaratlanul is a Ghymes Benyovszky-musicaljére asszociálhatunk, és valóban. Ám a több száz tengeri mérföldnyi távolság távcső nélkül is felfedezhető a két mű között. Azért is, mert a Rumini esetében nyilvánvaló a gyerek–közönséget megcélzó szándék.
Mindez nem jelent semmiféle művészi engedményt, természetesen. Az énekesek, a zenekari vendégek és a Firkin maga annyira odateszik magukat, mintha kalóz-támadáskor az életük múlna rajta. És ez így van jól. Egyrészt azért, mert önmagukhoz képest rendhagyónak számító művet készítettek, amely kilóg nyilván az eddigi alkotásaik sorából. Másrészt kissé önző, de rendkívül nemes feladatra vállalkoztak. Nem kevesebbre, mint hogy megkíséreljék kinevelni a jövő Firkin-közönségét!
Úgy, hogy remek alapanyagot találtak ahhoz, hogy a gyerekeket a saját nyelvükön szólíthassák meg. A hozzáállás és a belefektetett munka példaértékű. A megvalósulás, a végeredmény pedig, jobb talán nem is lehetne.
Nézhetjük ezt bármilyen szemszögből, összevethetjük bármivel, a végeredmény mindenkor ugyanaz. Már említettem, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: ezúttal is vérbeli Firkin-alkotás született! A különbözőség csupán annyi, hogy ennek a lemeznek a gyerekek különösképp örülni fognak. A magamfajta örök gyerekek nemkülönben.

Olasz Sándor