Mégis vele lett teljes a program, kerek a történet, hiszen Dés nem lóg ki a hangi adottságaival a még oly muzikális színészek közül sem. Ez nem bántó, pejoratív megjegyzés akar lenni, hiszen az ilyen típusú produkciók nem az ének-tudásról szólnak. Sokkal inkább a dalokba foglalt élethelyzetekről, történetekről, hangulatokról, valamint mindezek értő átadásáról, a közönség részére.
Dés László itt hallható dalai tehát szöveg- és érzelemcentrikusak, elsősorban. Újak is, ráadásul. A versek többségét Bereményi Géza, Grecsó Krisztián, Müller Péter Sziámi és Geszti Péter írta. A médiumok pedig: Básti Juli, Für Anikó, Nagy Ervin és Mácsai Pál. Dés Lászlóval együtt vannak tehát így, öten. További, plusz tényező is van velük: az élő előadás varázs-ereje, annak egyszeri és megismételhetetlen volta.
Az utóbbi már az első dalon is érezhető csakúgy, mint a cirkuszi illúzió és a való élet drámája között húzódó jó kis áthallás: A bohóc a király! Majd egy gyakori, természetes (vagy egy kicsit önző?) kívánság: Legyél csak az enyém! Mindkettő Dés László előadásában.
A Játszótársak (a hasonló című számban) Básti Juli és Nagy Ervin. Ők az Aréna színpadán talán házastársak inkább, a veszekedésük nyilvános (ezúttal kissé túljátszott), amit való életben csak kevesen vállalunk fel, szemtől szemben. Vagy mégsem? És egy kis, titkos romantika, Grecsó-versben elbeszélve – Básti Juli által: Nagyon akarom. Majd egy kvázi száz évvel ezelőtt korszerű udvarlás – laza reggae ritmusban: Asszonyom. Újabb Grecsó-líra következik, ezúttal nosztalgikus hangütésben, Für Anikó érző tolmácsolásában: Emlékeznek ránk.
A távolsági szerelem meg milyen? Mácsai Pál és Für Anikó elmeséli annak, aki még nem tapasztalta meg. Hogy mekkora a felek közötti távolság? Pontosan akkora, mint a Montreál-Budapest viszonylatában, Bereményi Géza versében legalábbis. Néhány lehangoló hanggal (valójában egy rövid, de remekül odatett szólóban) Sipeki Zoltán gitárjátéka nagyszerűen szemlélteti mindezt.
Az első Összenézés reményteljes pillanatát Mácsai Pál és Für Anikó szemlélteti. Az, hogy milyen lehet majd a folytatás, ki tudja, de hát minden az első összenézéssel kezdődik, mégis csak. A Kövületi szél Parti Nagy Lajos remek versében fúj felénk, remek hangszerelés kiséretében és Mácsai Pál kifejező előadásában.
A Menedék hangulatának titokzatosságát a zeneszerző közvetíti a számunkra. Merőben másféle hangulatot hoz a Venni a levegőt, Nagy Ervin segítségével.
Végül egy négytagú énekes-csapat jön, velük Az eleven kétség, amely akarva-akaratlan ott bujkál mindannyiunkban. A furcsa érzés ezúttal szokatlanul, de kétséget kizáróan a megbékélés hangján szólal meg.
A tizenkét dal elhangzása után azt mondhatom, hogy sajnálom, amiért ezt a remek koncertet kihagytam anno. A szereplők (Ők öten), valamint az őket (és minket) kiszolgáló muzsikusok azonban ezzel e lemezzel örvendetesen visszaigazolták, hogy nem minden időpillanat múlik el nyomtalanul, szerencsére.