Tehát: egy évre a 2023-as Shekhinah után máris itt a soros albumuk, egy sor régi dalt mentve meg a feledéstől. (Amennyiben azonban a Winand-Gadó páros neve alatt, 2006-ban készült Opera Budapest CD a rendelkezésedre áll, ez a veszély kevéssé fenyeget.) A röpke év alatt, Csermák Éva hegedűs kiválásával az akkori szextett kvintetté szűkült. A szövegírást Molnár Eszter vállalta magára anno, ezzel együtt a muzsika jellege alig változott.
Annyiban talán mégis, hogy majdhogynem vége szakadt a (2023-ban Händel nevével fémjelzett) klasszikus zenéhez húzó vonulatnak, kiteljesítve (monopolizálva) Gadó szerzőségét. Előkerültek viszont más stíluselemek, kezdve a blues-zal – mindjárt az első számban, a gitár által vezérelten, természetesen. (A lemez címére reflektálva: meglehet, hogy egyes virágok a blues nyelvén kommunikálnak, bár e feltevés tudományosan nem bizonyított.)
A fentebb említett, Gadó-szerzeményeket tartalmazó Winand-lemez sajátosan üde zenei színfoltnak bizonyult a maga korában. A mostani „vérfrissítés” mégsem indokolatlan. Erre elsőként a Haiku vívódásai világítanak rá. Harcsa Veronika szolid bája, élettel teli, női ösztöne és érzékenysége több vitalitást képes beletenni – ebbe a dalba is. A kvintett hangszer-összeállítása, a hangszerelés hangsúly-eltolódásai nagyban segítik őt a dalok felfrissülésében, a megújulásukban.
Az emberi lélekben gyökerező kételyek sora az If I Knew Where to Begin-nel folytatódik. A fúvósok szelíden lamentálnak, a személyes véleményem viszont rég kialakult arról a témáról, azaz hogy ha úgy adódna, változtatnék-e múltamon, mivel mindig az akkori világlátásom és ismereteim birtokában hoztam meg az adott pillanatban legjobbnak látszó döntéseket. Az én válaszom tehát egyértelmű nem, de a bizonytalanok dalát mindig szívesen hallgatom. A Let Me Know Peace békességét nemkülönben.
A Love Songról annyit, hogy éppen annyira finoman színezett és melankolikus, mint amilyet ettől a csapattól várni lehet. A balladai fényben vibráló, dallamos-egzotikus Milonga pedig kiegészíti a tapasztalásokat a szerelem témájában. Közben az egyetlen külföldi művész, Laurent Blondlau stílusos trombitaszólójában is gyönyörködhetünk. Ezt követően Orpheus and Eurydice legendás, mai köntösbe öltöztetett történetét élvezhetjük újra, Gluck és Monteverdi szelleme által kísértve. Hogy aztán a lemezcím-adó, a virágok nyelvéről szóló értekezést hallgathassuk, Harcsa Veronika parádésan invenciózus előadásában.
Az All Souls pedig tuti, hogy eljut minden érző lélekhez, aki a lemezt meghallgatja. Ennek a számnak Gadó Gábor a főszereplője, de a többiek (Ávéd János – szaxofon, Zétényi Tamás – cselló)  számára is izgalmas játéklehetőségeket biztosít, felvillantva a jól húzó ötösfogat kivételes kvalitásait, amely segítségével az szintet lépett a Shekhinah-hoz mérten, és egyáltalán. És még mindig van vissza két nagyszerű dal, hiszen a fentiek tükrében kizárt, hogy beérjük ennyivel...
Ezek után mindegy is, hogy magyarul, netán a magam mákvirág-nyelvén mondom, a lényeg ugyanaz: Gadó Gábor és régi-új csapata ismét egy remekbe szabott, magas művészi színvonalú lemezt rakott le az asztalunkra.