Blackmore végre kiélhette reneszánsz zene és korszak misztériuma iránt érzett vonzalmát egy gyönyörű tiszta hang társaságában. A hátrahagyott hard-rock zenéről pedig úgy nyilatkozott, hogy az túlságosan sémákra épül és ő már nem bírja ezeket a korlátokat. Az első két albumukon igazi örömzenét hallhattunk reneszánsz és folk (ha ezt oly élesen el lehet ugyan választani) gyökerekből táplálkozva.
Arra is nagyon figyelt a páros, és ez ezen a gyönyörű párizsi DVD-n is látszik, hogy minden részletet beleértve autentikusnak tűnjenek. Ez az öltözéktől, kezdve a színpadképig mindenen végigvonul. (Blackmore’s szőrme vadászcsizmája (vagy ez is az angol Bárd Ellátó Szövetkezet terméke?) ugyan kissé furcsán hat. Bár akinek már a hetvenes években alig volt haja, most meg dúsan tündököl, annál nem ez a csizma a hitelesség kulcsa..) Szerencsére az autentikusság a hangszer parkban is feltűnik.
A jól összeválogatott műsorból azért az is kitetszik, hogy egy idő után azért ez a mostanság választott zenei közeg sem kínál annyival nagyobb lehetőséget a hátrahagyott rockzenénél. Egyrészt lemezről lemezre fogytak el az ötletek és újdonságok, majd egyre több dal kapott rockzenei hangszerelést. (A koncert legszórakoztatóbb része, amikor amúgy Jethro Tull stílusban dzsemmelnek egyet. Tehetnék többször!) A DVD bónusz interjújában ezt stíluskeveredést ugyan a házaspár úgy ünnepli, mint a zenei sznobizmus feletti diadalt, de kicsit a zenei elfáradás árnyéka is felsejlik.
A párizsi színházteremben vélhetően két estén filmezett koncert igényes munka és a zenei program is egyfajta best of-ot takar. Az hogy ez a formáció öt év múlva is színpadon lesz-e az kérdéses. Bár amíg megy a szekér és fizetnek sokfelé a bárdosokért, miért hagynák abba?