Az akkorra időzített, jelen írás tárgyát képező új lemezükről is sokat játszottak. Mohácsi mesterük, „Versendi” Kovács József élőben bizonyította, amit a CD-n több ízben, de „csak” tamburaszóval: hogy volt (van) mit tanulni tőle, és az arcára volt írva, mennyire büszke a tanítványaira.
A CD két énekes-vendége igazi meglepetés-csemege: Kovács Antal a szerb-cigány keserveseivel egyszeriben méltó vetélytársává lépett elő a műfajban leginkább elismert Balogh Gusztávnak (aki a Fabula Rasa oszlopos tagja, de a cimbalmos Balogh Kálmán legutóbbi lemezén, a Délibábon is vendégszerepel). A „civilben” színész Tompos Kátya pedig az égő tűz maga: a délszláv szenvedély megtestesítője. Az Opa cupa című dalának részlete korábban bekerült az egyik nagy sikerű Besh o droM-mixbe, Rumeláj címen. Másik száma, a szépséges Zajdi, zajdi olyan erővel bír, hogy egy Kusturica-filmből is szólhatna akár.
A Söndörgő teljesítménye pedig egyszerűen lenyűgöző, vérprofi! Örömmel konstatálhatjuk: az Eredics-fiúk egyenként több hangszer biztos kezű urai. Ugyanakkor, átsüt az egyébként remekül szerkesztett anyagon az autentikus (magyarországi) szerb népzene iránti elkötelezettségük, amelynek eredményeként valóságos monarchia-béli hangulatot áraszt a lemezük. Olyan kor hangulatát, amikor békében éltek egymás mellett a magyarok és a rácok.
A perfekció végett a hangzást sem bízták a véletlenre a srácok: újvidéki stúdióban rögzítették a felvételeket, tamburaszóra kihegyezett fülű hangmérnökkel.
Ami nekünk Erdély és Moldva, a szerbeknek az Magyarország! Régebben szinte csak a Vujicsics, most fiaik: a Söndörgő jóvoltából is. Európa zeneszerető közönsége pedig olyan régióból kapott ismét világszínvonalú, elveszettnek hitt balkáni muzsikát, ahonnan talán kevésbé várta. Vagy éppenséggel, egyre inkább.