Úgy, hogy az alapanyag nem ismeretlen, mi több: veretes. Pilinszky- és József Attila- versek. Megzenésítve, persze. József Attilával mindig is szívesen foglalkoztak a muzsikusok, minimum Sebőék generációjától kezdve. Pilinszky lényegesen keményebb diónak bizonyult: költeményei összességén nehéz fogást keresni, és akinek „dióját” komplett lemezanyaggal Hobónak sikerült először feltörnie. Aztán jött Szabó Balázs a bandájával, és – mintegy az Átjárók lemezének bónusz korongja által - lazán-faszán beintegrálta Pilinszkyt a rockzenébe. Ez volt a csali, amire ráharaptam, de fennakadtam, és vergődöm a horgon.
Pedig, ajánlottam jó szívvel punklemezt, továbbá metálkoncertet fémszívű testvéreknek, hogy a rockról magáról ne is beszéljünk. És ugye, ott van számomra – és reményeim szerint mások számára is – a népzene, plusz a világzene világa, no meg a másik szívszerelmem, a jazz. Előfordult hajdan, hogy a Rockinform egyetlen számában informáltam minderről.
A modern kori operett, a musical pátosza azonban élből idegen tőlem, holott az Égi kávéház földi asztaltársasága - erre a végső következtetésre jutottam - azt célozza meg. Hallottam hírét, hogy József Attila szerelmeiről zenés darabot állítottak színpadra mostanában. Pilinszky-musical létezéséről azonban nincs tudomásom. Színházigazgatók figyelmébe nem ajánlottam soha zeneanyagot, most megteszem az Égi kávéházzal! Kiindulásnak szerintem nem rossz, ami ezen a lemezen hallható, persze kéne dolgozni rajta! Úgy érzem, a lelkes tatai társaságnak vannak ötletei, hiszen eddig is sok munkát öltek bele, és valamiféle kerettörténet, koncepció nem ártana egy leendő Pilinszky-musical ügyének. Remélem, összejön valahol, valamikor a színházi bemutató! A magam részéről most jelzem: más irányú elfoglaltságaim okán nem kérek rá jegyet.