Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van

UNCLE MOE’S SPACE RANCH Moe's Town

Hét évvel ezelőtt, 2001-ben megjelent egy album, egy alkalmi formáció muzsikájával, s ne szépítsük meg az emlékeket, szóval rendesen padlóra küldött az anyag. Megfogott, megrázott és úgy eldobott, mint egy nemzeti hősként tisztelt japán szumóbajnok. Körülbelül olyan nehéz és fajsúlyos is volt ez a muzsika. Nem véletlen, hogy a barátaim, akiknek kölcsönadtam a cédét meghallgatásra, viharos gyorsasággal hozták vissza, s tulajdonképpen örültem, hogy a válogatott káromkodások mellett mást és keményebbet nem vágtak a fejemhez.

Fene tudja miért, talán éppen az elutasító reakciók miatt, de tovább próbálkoztam a lemezzel. Mint tudjuk, a kitartás meghozza gyümölcsét, lőn világosság, egy késő esti órán megtört a jég. Elkaptam a fonalat, felcsíptem azt a szálat, amelynek mentén megtaláltam az utat ehhez a modern, nehéz történethez. Az azért a valósághoz tartozik, hogy nem akárkik játszanak a lemezen: Dennis Chambers dobol, Gary Willis basszerozik, Scott Kinsey billentyűzik, Brett Garsed és TJ Helmerich gitározik. A fúziós jazz kiválóságai, ekkora egyéniségek pedig nem szoktak melléfogni.

Hát nem is tették. Ma már szeretettel idézem fel a történteket, szívesen hallgatom az anyagot. Így aztán nagyon megörültem, mikor a múlt évben megjelent a project második albuma. Hoppá, lássuk hát a medvét!

Mintha el sem telt volna hat esztendő. Az urak ott folytatták, ahol abbahagyták. Ugyanaz a világ, csak még letisztultabb, még selymesebb, még egységesebb az anyag. Számomra ez az igazi modern fúziós muzsika! Korszerű mind hangszerelésében, mind megszólalásában. Leginkább a Tribal Tech (édes istenem, a fusion legnagyobb csapata vajh' mikor áll össze újra?) billentyűs Scott Kinsey határozza meg a hangulatot, az ő sajátos, ám annál varázslatosabb világa jut eszembe. Külön öröm, hogy a basszusikon Gary Mester jobban odateszi magát ezúttal, húúú, még most, írás közben is beleborzongok azokba a röfögős hangokba... A két ausztrál gitárosról ezúttal sem mondhatok mást: elképesztő, ahogyan játszanak! Olyan gyilkos szólókat nyomnak, annyira ráznak, hogy az ember csak ül és nem győzi ingatni a fejét.

Gyilkos lemez, brutálisan jó. Nem egy könnyen emészhető falat, mit falat, több ez annál, sokkal több, egy egész lakoma, minden földi jóval, megannyi finomsággal, valóságos ízkavalkáddal, ne szépítsük, orgia ez a javából. Az bizony, fúziós orgia. Észveszejtő!

(szilágyi)