Éri Márton (brácsa): - 20 éves a Fonó Budai Zeneház. Ebből az alkalomból forgattunk egy reklám- vagy promó videoklipet. Elsősorban azokra a művészekre számítottak, akik valamilyen módon kötődnek a Fonó szellemiségéhez. A Bazilika előtti téren zajlott a forgatás, számtalan táncos és legalább húsz zenész, valamint olyan énekesnők részvételével, mint Herczku Ágnes, Török Tilla vagy Paár Julianna. Szívesen tettünk eleget a felkérésnek, mert a Fonó évtizedek óta házigazdája a jó buliknak és koncerteknek. Akármilyen új szellemi vagy zenei próbálkozás jön létre, ők mindig szívesen látják vendégül a produkciót. Természetesen akkor, ha az az ő igényeiknek is megfelel. A klip reményeim szerint minél hamarabb látható lesz. A Womex vagy a Prima Primissima előtt, mely díjra jelölték a Fonó Budai Zeneházat, bizonyosan elkészül.

Egyébiránt létezik egy hatékony együttműködés a Fonó és a Buda Folk Band között. Első lemezünket a FolkEurópa kiadó jelentette meg, a másodikat tulajdonképpen önerőből adtuk ki, de később a Fonó segített az újra kiadásban és terjesztésében, és ennek eredményeként számunkra természetes volt, hogy a következőt is ők fogják megjelentetni. Ezt a lemezt jelölték aztán a World Music Charts Europe megmérettetésre, ahol második helyezést ért el. Mindketten nyertünk tehát ezzel a „házassággal”.

- Bemutatnátok ezeket az anyagokat röviden azok kedvéért, akik nem ismerik?

Marci: - Első lemezünk címe: a Sűrű Vándor, mely jól fejezi ki azt a hosszú vándorutat, amire a zenekar akkoriban rátalált. Voltak elképzeléseink arról, hogy merre induljunk, és úgy éreztük, hogy ez egyfajta utazás a zenei stílusok között: a gyűjtésektől a feldolgozásokig, az autentikus népzenétől a magyar világi népzenéig. Valami olyasmi született meg belőle, ami azóta is meghatározza mind azt, amit csinálunk.

Salamon Soma (harmonika, furulya): - Ahogyan telt az idő, egyre inkább kikristályosodott egy saját zenei nyelv, kialakult egy saját zenei eszköztár. Éreztük, hogy egyre inkább formát ölt a sok kísérlet, zenei próbálkozás, ami a közös ízlésvilágunkat és a zenéhez való viszonyunkat tükrözi csakúgy, mint a második lemez címe. A Magyar világi népzene azt takarja, hogy elsősorban az autentikus forrásokból elsajátított és tanult, de újszerű hatásokkal dúsított tánczene vagy újszerű zene, ami az autentikus népzene fordulatait őrzi, viszont bizonyos elemeiben a XXI. század kihívásainak tesz eleget, ezáltal a népzene egyfajta városi hagyományőrzésévé válik.

Marci: - A harmadik lemez - mely nemsokára megjelenik - mindezeket leszűri egyfajta szitán, amin csak a legértékesebb alapanyagok jutnak keresztül. A gondolatok és érzelmek sokkal letisztultabbak és mostanra a magyar világi népzene is megérett arra, hogy zenei műszóvá váljon, hiszen az elnevezés mellé kiérlelt, kimunkált tartalom is párosul. Legalábbis én így gondolom. Ehhez persze el kellett teljen némi idő.

Az új anyag címe: Saját gyűjtés, mely egyfajta viszonyulást vagy interpretációt jelent az általunk a gyűjtő utak során megtapasztalt zenékhez. Mindenki másként éli meg az ilyen zenei gyűjtések alatt eltelt időt, máshogyan emlékszik rá vissza, másként viszonyul a mestereihez, akiktől a zenélés tudományát elsajátította. Azt lehet mondani, hogy ezek a saját gondolataink, melyek azokból az élményekből táplálkoznak, amiket együtt éltünk meg.

- Gyermekkorotokra a punktól a jazzrockig mindenféle stílusirányzat készen volt a könnyűzenében, de ti mégis a népzenénél maradtatok. Miért?

Soma: - Alapvetően adva volt ez a helyzet mindannyiunknál, tekintettel arra, hogy a zenekar minden tagja népdalszerető családból származik, és négy-öt-hatévesen, vagy még hamarabb mi is erre eszméltünk. Ám a többi műfajt is szeretettel hallgatjuk, ha arról van szó, csak jó zene legyen. A népzenének viszont akkora ereje van, hogy képes beszippantani a hallgatót!

Marci: - Családon belül egyikünknél sem erőltették, és alighanem ez volt a kulcsfontosságú tényező. Egyébként nem csak tehetség vagy adottság kérdése, hogy valakiből népzenész lesz-e vagy sem. Az, hogy valaki szorgalmas legalább ennyire számít.

Soma: - Ha az ember nem találja meg a népzenét, a népzene megtalálja az embert – egy idő után!

- Sikerült kilépnetek a nemzetközi színtérre. Milyen a Buda Folk Band fogadtatása külföldön a nem magyar gyökerű közönség körében? Más, mint az itthoni?

Marci: - Immáron négy éve, hogy valamilyen formában „jelen” vagyunk a WOMEX-en. Az itt kialakított kapcsolatokból idáig is csurrant, cseppent egy-egy fellépés. Ezeken a koncerteken igyekeztünk, olyan sodró erejű előadásokat nyújtani, ami a külföldi közönségnek is megpezsdíti a vérét.

Van különbség? Igen, abban a tekintetben, hogy a magyarok tudják, hogy mi a magyar népzene és mi az, hogy világzene. Emiatt nagyon nehéz olyan zenét csinálni, ami gyakorlatilag a kettő között lebeg. Külföldön eddig, mindig vették a lapot, amit osztottunk. Igaz, minden koncertünket megtervezzük előre, elképzeljük magunk elé a közönséget és a helyszínt. Mindig az adott igényeknek és körülményeknek megfelelően próbáljuk meg összeállítani az előadást, így aztán kétszer még nem játszottuk el ugyanazt a műsort.

Soma: - A külföldi közönség körében mindig van kereslet a magyar népzenére. Van benne sodró dinamika, de szívet tépő lassabb dallamok is. Feldolgozásainkban is a népzenei előadásmódra törekszünk, így például van néhány olyan darabunk, amelyről a külföldi közönség nehezen tudja eldönteni, hogy népzenéről van-e szó vagy feldolgozásról. Nem használunk egyetlen elektromos hangszert sem, a saját számaink struktúrája pedig hasonlít a népzenei folyamatokra. Ilyen szempontból is a népzene erejével tudunk hatni.

- Készültök-e speciális műsorral a WOMEX-re október 23-án a MüPában, a Fesztivál Színházban, egyáltalán: mennyi műsoridőt kaptatok?

Soma: - 45 percet, amennyi a többi zenekarnak is ki van jelölve. Ebbe a háromnegyed órába kell belesűríteni a zenekar muzsikájának legjavát, hogy kiemelkedőt tudjunk nyújtani a többi zenekarhoz képest, és hogy felkelthessük a műfaj nemzetközi szakértőinek a figyelmét.

Marci: - Itt a lehetőség, hogy megmutassuk, hogy mi a Kárpát-medencében élő közép-európai művészek miként gondolkozunk a világzenéről. Egyúttal felcsillanthatunk valamit abból a színes és pezsgő kultúrából, ami minket jellemez, és ami idáig nem tudott igazán kitörni a balkáni és afrikai zenék árnyékából.

- November 14-én a Muzsikással léptek fel a Fonóban. Szerintetek melyik zenekar lesz büszkébb a másikra a koncert után?

Marci: - Mindig nagy megtiszteltetés az „öregekkel” együtt muzsikálni. Valahol magától értetődő, hogy a fiúk átveszik apáik hagyományait, az örökséget, a zene szeretetét.

Soma: - Ráadásul itt nem csupán apa-fiú kapcsolatokról beszélünk, hiszen az apák nem csak a saját gyermekeikre voltak hatással. Én például rengeteget köszönhetek Marci apukájának, aki az egyik zenei mesterem. Nekem nagyon nagy öröm mind a mai napig színpadra lépni vele, különösen amikor ketten együtt furulyázhatunk.